Heves megyei aprónyomtatványok 12/G
M. LÁZÁR MAGDA Adósai vagyunk A drámaíró Ödön von Horváth Horváth Ödön — ilyen nevű magyar íróról nem tanultam, nem hallottam. Annál meglepőbb volt számomra, amikor egy NDK-beli színház műsortervében szerzőként feltüntetve először ráakadtam „Ödön von Horváth" nevére. A Theater Heute 1969. júliusi számában a Berlini színházi találkozó summájaként ezt olvashattuk: ........a Berlini szính ázi találkozó mérlegét elkészítve a bázeli színház vitte el a pálmát Ödön von Horváth Kazimir és Karolin című drámájának Hans Hollmann rendezte előadásával, amely újabb lépcsőfokot jelent Horváth újrafelfedezésében. Könyörtelen valóság tárul fel a színpadon, és világos bizonyságot nyert, milyen szorosan kapcsolódik egymásba társadalmi lét és tudat, illetve (kevésbé marxistán és inkább »horváthian«) anyagi helyzet és érzelem. Már-már igazolást nyer, hogy Horváth az utóbbi idők egyik legnagyobb drámaírója ! . . Mi lehet az oka annak, hogy Horváth Ödön „játékszíni köliőmestersége Magyarországon lábra nem tud kapni?". Abban nem láthatunk semmi meglepőt, hogy a 20-as, 30-as évek Németországában, majd Ausztriában alkotó, német nyelven író, antifasiszta drámaíró életében nem juthatott szóhoz magyar színházban, de a felszabadulás után eltelt huszonöt esztendőben egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy miért nem figyelt fel rá színházművészetünk. Egyik legkorábbi, töredékes drámakísérletét Dózsa György parasztforradalmáról írta, 1923-ban; majd legérettebb vígjátékainak egyikét 1935-ben, Falu, ahol nincsenek férfiak címmel Mikszáth Kálmán Szelistyei asszonyok című regényének alapötletéből bontotta ki. Az ostobaság és a hazugság ellen így vallott ars poeticájáról: „ ... én tulajdonképpen soha nem valaki érdekében írok, és mégis fennáll a lehetősége annak, hogy valaki »eilen« hat, amit megírtam. Csak két dolog ellen fogok tollat: az ostobaság és a hazugság ellen. És két dologért szállók síkra, az értelemért és az őszinteségért.” Mottóként írja 1930-ban Mesél a bécsi erdő című jellegzetesen horváthi népszínműve elé: „A végtelenség érzetét mi sem kelti fel bennem inkább az emberi ostobaságnál." A Kleist-d í j ja I jutalmazott Mesél a bécsi erdő a Strauss- keringők ábrándos melódiáit a brechti songok elidegenítő effektusaként alkalmazza. A gazdasági világválság kezdetének bécsi, nyárspolgári idilljét festik alá a jól ismert valcerek. Alfréd, a lóversenytippekből és egy hervadó trafikosnő kegyeiből élő exhivatalnok szakít léha életével, hogy becsületes munkával keresse meg kenyerét, a szép, fiatal Marianna kedvéért. (A naiv leánykát egyenesen a bécsi erdőben, hangulatos kiránduláson megrendezett eljegyzésén hódította el derék hentesmester vőlegénye mellől.) A férfi egy kis vargabetűvel visszatér régi életformájához. A trafikosnő ennek érdekében ismét összehozza a sztriptíztáncosnővé avanzsált, majd ártatlanul börtönbe jutott Mariannát zord apjával és a hűséges mészárossal is. A megható kibékülési fináléba egyetlen disszonáns hang csap bele: halott az idilli szerelem gyümölcse, Mariannáék dajka- ságba adott gyermeke. Apai dédanyja járt kezére a sorsnak, hogy a kis „törvénytelen" elpusztuljon. Lelke mélyén mindenki fel lélegzi k, csak a hiszékenységéért poklokon átment Mariannában lobban ki a hit utolsó szikrája is. Még élesebb hangú a nemzeti szocialistákkal igen korán személyesen is összecsapó szerző legszubjektívabb indulataitól fűtött, 1930-ban írt Olasz éj című népszínműve. Egy német kisváros republikánusai lampio- nos, giccsműsorral tarkított kerti ünnepségre készülnek, mialatt a város nyárspolgárai hazafias marsokat bömbölve vonulnak a horogkeresztesek demonstrációján. A „széplelkű" republikánosok kizárják a harc- rakész ifjúmunkások kis baloldali csoportját a kerti ünnepségből, mert kemény fellépésük ünneprontásként hat. A békés sörözőkre zúduló fasiszta rohamcsapat brutalitásától azonban csak ezek az ifjúmunkások képesek őket megmenteni. A Liliom késői rokona A Theater Heutéban oly lelkes szavakkal említett Kazimir és Karolin különös, késői rokonságban áll Molnár Liliomá-
