Heves megyei aprónyomtatványok 10
nyul: mit jelent ebben a csodálatos Világmindenségben emberként élni?” Marx György: Vár a Tau Ceti népe (részlet.) Az űrkutatást számos társtudomány megfelelő szintű fejlődése tette lehetővé, ezek közül is a legelső helyen a csillagászat áll. Időközben a visszacsatolás is megtörtént, hiszen az űrkutatás eredményei jelentős mértékben járultak hozzá egyéb tudományok — köztük a csillagászat — legújabb kori rohamos fejlődéséhez. Melyek azok az eredmények, melyek talán nr születhettek volna meg — vagy csak jóval későbben — az űrkutatás nélkül a csillagászatban: a Hold túlsó felének lefényképezése, kőzetminták a Holdról, részletes fényképek a Marsról, Merkúrról, Jupiterről, a Venus felszíni viszonyainak megfejtése leszálló szondákkal, röntgencsillagok felfedezése. Az energiagondokkal küzdő emberiség számára talán mégis a Föld kincseinek pontos felmérése volt a legjelentősebb, melyet csakis így, a Föld mesterséges holdjaival lehetett feltérképezni. A hosszú távú meteorológiai előrejelzések, a kontinensek közötti távközlés szinte hétköznapjaink számára mutatták meg a nemzetközi együttműködéseik jelentőségét az űrkutatásban. Természetesnek látszott, hogy a még nagyobb, a jövőbeni űrkutatási programok megvalósításához már a két szupemagyhatalom anyagiszellemi erőforrásai is kevesek lesznek. így került sor aztán 1975. július 17-én az első szovjet—amerikai űrállomás megteremtésére, mely egyúttal ragyogó példáját szolgáltatta annak, hogy lehetséges az együttműködés a két különböző társadalmi rendszerű nagyhatalom között. A Szojuz—Apollo-program tudományos és politikai sikere kitűnő válasz bonyolult korunk nehéz problémáinak egyikére; a békés egymás mellett élés és együttműködés kérdésére. ZOMBORI OTTO az Uránia Csillagvizsgáló tudományos munkatársa