Heves megyei aprónyomtatványok 10

Szeretném ha a szeretetnek csuklóéles bilincseit levernék rólam hogy eresszek el a kezemtől valakit hogy szerethessek szerelemmel kezénél fogva valakit és újra rámvernék egy ember

csuklóéles bilincseit (Gyurkovics Tibor: Bilincs)

Gyurkovics Tibor akár verset, akár prózát, akár drámát ír, voltaképpen mindig a szeretet bilincsébe vert, a bilincsből szabadulni akaró, de máris újabb szeretet-bilincset kívánó, a bilincsben és bilincs nélkül egyaránt szenvedő emberről szól. Műveiben az alakok önmagukkal és környezetükkel a szeretetheti ütköznek meg, küzdenek egymással és egymásért fájdalmas és groteszk csatákban. A szeretet mindenhatósága és gyarlósága, szépsége és pusztító ereje megélt élménye az írónak, s éppen ezért az olvasó-nézőre katartikus hatású minden művében. Nem ábrázolásról van szó, hanem a tragikus vagy tragikomikus sorsok pőre megmutatásáról, feltárásáról. Gyurkovics témái nem irodalommá alakulásukkal hatnak elsősorban, hanem valódiságuk erejével, bár, természetesen, megformálásukban is jelentősek. Nála a magányba taszított vagy a társakkal összecsapó ember szenvedése nem érdekesen megragadható téma, de a legfőbb mondandó az emberi életről. S ilyenformán a drámai konfliktus — nemcsak a színműveiben, de verseiben, prózai munkáiban is — a magánélet köreiből szétküllőzik az emberi társadalom egészébe. Minden összefüggésben van azzal a ponttal, ahol a szerző a legérzékenyebben fájlalja a sorsot. Az öröm és a bánat, a megoldott és megoldatlan élet az egyén és a kis közösség szféráin áttör a nagy közösség — a társadalom — kozmoszába; nem nézhetünk tehát egyetlen sorsot sem közönnyel, mert akár egyetlen is meghatározza a többiekét, valamint a többiek sorsa egyetlenegyét.

Gyurkovics írói érdeme, hogy onnan szemléli a világot, ahonnan a legjobban látja. Művei egységét — valamennyi műfajban — ez adja meg.

... „Borzalmasan megijedtem. Mert szabályos revolvert vettek elő és rálőttek a bohócra, óriási durranás volt, és a bohóc összeesett. Kétségbeestem. Apám nyugtatott, fejemet simogatta. — Csak játékból csinálja... Majd meglátod... — - - - Sokáig gondolkoztam, évekig, ma sem tudom, mi az igazság. A bohóc hófehér arca világit. De azt tudom, nem szabad rálőni a bohócokra. Meghalhatnak.” (Gyurkovics Tibor)

Megint egy kulcs: Gyurkovics drámáihoz, színpadához. A szeretet béklyóiról író Gyurkovics a szeretet melegével teremti életre, állítja elénk alakjait. Bármennyire elviszi is őket a végső kétségbeesésbe, bármennyire engedi is, hogy kegyetlenek, szeretetlenek legyenek egymással, végül mégis odaáll eléjük, hogy megmentse őket. Nem oldja fel

a feloldhatatlan konfliktusokat, nem hazudtolja meg a valóságot, de drámái végén mindig gyújt egy kis tisztán fénylő lángot a szenvedélyek éjszakájában.

Első drámájában is megtette már ezt. Az Estére meghalsz mindent akaró és ezért mindig mindent elveszítő, nyughatatlan, az életet építeni vágyó, s azt minduntalan tönkretevő főhőse a darab végén agyonkínzott szerelmében egy őszinte, gyengéd mondattal felébreszti a bizakodást. Az öreg című komédiában — mely műfaji megjelölés azonban Gyurkovicsnál sem hagyományos értelmű, hiszen mint néhány kortársánál, a komédiába nála is sok keserű hang vegyül — az apát a családjától ért hántások csaknem a halálba kergetik, de — ha nem is könnyen, mégis — kicsikarja a szeretetet. A Nagyvizit kórházi ágyhoz kötött hősei az elviselhetetlenségig marakodnak, de a legsúlyosabb beteg, Badari, utolsó erejét megfeszítve, az önfeláldozás határán megakadályozza szobatársa öngyilkosságát. Az utolsó pillanatok ezek, a drámában is, az életben is, a végső percek, amikor még feltámadhat az emberiesség, amikor még erőre kaphat a szeretet, az egymás iránti aggodalom.

Ezt láthatjuk az Őszinte részvétem című új drámájában is.

(Csóka család)

Majd kínzol, mint egy állatot, vizitündér a vízitündért, kínzásainkkal lakóiunk meg elveszített életünkért.

1975 tavaszán mutatta be a Pesti Színház a Csóka családot, amit most Őszinte részvétem címmel láthat színházunk közönsége. A címváltozásból nem kell arra következtetni, hogy a darab szövege is változott. A szerző természetesen élt az alkalommal: a budapesti bemutató tapasztalatait felhasználva kisebb javításokat végzett a tragikomédián, de ezek említésre is alig méltók. Az új cím csak visszatérés a pesti premiert megelőző eredetihez.

Az Őszinte részvétem a Csóka család gyásszal teli napjait mutatja be. Az apa, a neves professzor halála megrendíti a família addigi látszólagos egységét; az elhunyt családfő mintha magával vitte volna azt az erőt, ami a szülőket, testvéreket, rokonokat eddig összekapcsolta. A széthullást, viszálykodást fokozza, hogy megindul a harc az örökségért, egy állítólag sokat érő, a professzor noteszában feljegyzett félelem elleni szer képletéért. Ez a küzdelem egybeesik a temetésre készülődés zűrzavarával, az egyéni érdekek hátráltatják a közös elvégzendőket; a gyászt — a szeretetet — elnyomja a kapkodás, az önzés, a kicsinyesség, a kapzsiság. Magára marad az Anya; de magukra maradnak mind: kínozzák egymást és „kínzásaikkal lakóinak” — amikor végre felbontják a végrendeletet, döbbenten veszik tudomásul az apa üzenetét, s megértik, hogy oktalanságukban mint pusztítják el életüket. Suta gesztusként a maguk vétkeit jóváteendő: ügyetlen

szeretettel halmozzák el az Anyát.

S a darab végén az író megint odaáll, védve alakjait: az Anya, fájdalmas magányában is, felismerheti a szeretet jeleit az életben, hogy minden rossz ellenére vele együtt mi is hinni tudjunk az emberi jóságban.

Vagy legalábbis annak lehetőségében.

(Gyurkovics Tibor: Majd)