Heves megyei aprónyomtatványok 10
Novellák, regények és filmek után Kertész Ákost érdekelni kezdte a színpad. Első két darabját még a Makra című regénye, illetve a Névnap című elbeszélése nyomán írta. A Makra kiváló regény, színpadi változata is tetszést aratott. A Névnap már elbeszélésként is viharos visszhangot váltott ki; izgalmas, remek drámának bizonyult. Mindkét darabot a József Attila Színház mutatta be, de más hazai és külföldi színházakban is játszották. A Névnapot közönségünk is láthatta. Az NDK-ban nemrég megrendezett Magyar Dráma Hetén ez a darab a figyelem középpontjába került, elismerően írt róla az ottani sajtó, hangoztatva, hogy nyilván buzdítólag hat majd a német drámaírókra, s követik Kertészt a munkásélet valóságának ábrázolásában. Kertész a színpadon is éppen olyan kitűnő írónak mutatkozott be, mint a prózájában. SZIKLAFAL Noha az említett drámák értékéből mit sem von le az, hogy más műfajokból adaptált művek, mégis sokan várták azt az időt, amikor Kertész — immár otthonos lévén a színházban — eredetileg is színdarabnak szánt művet fog írni. Amikor az 1975/76-os évadot a bérleti plakáton meghirdettük, sőt, amikor a szezont megkezdtük, még nem tudtuk, hogy ez már megtörtént: megszületett az új dráma, a Sziklafal, ez a feszes kompozíciójú kamaradarab, örömünkre a szerző a Miskolci Nemzeti Színháznak ajánlotta fel az ősbemutató jogát. Mind a magyar, mind a külföldi drámairodalomban kevés az olyan — íróilag is értékes — mű, amelyben több egyenlő hőfokú női szerep van. Férfiszerepekben inkább bővelkedünk. A színházak állandó gondja, hogy színésznőiknek jó szerepeket találjanak. S íme, Kertész darabjában négy asszony lép elénk. Már csak ezért is örültünk. Az elfogadáskor, természetesen, nem ez volt a legdöntőbb érv. De az igen, hogy igazi, jó írás került a kezünkbe. A Sziklafal a máról szól, az életről — az életünkről. S a jó szereplehetőségeknél sokkalta fontosabb, hogy olyan kérdésekkel találjuk szembe magunkat — a színház művészei és a színház közönsége —, amelyek maiak, s önmagunk megismerésére, az igazság kimondására késztetnek bennünket. Kertész Ákos nem a sokat publikáló írók közül való, mégis úgy tetszik, hogy termékeny, mert könyvei, darabjai tömörek, pontosak, tehát figyelemre méltóak; amit mond, megjegyezzük. Alapos ember, nem lehet csaláson, tévedésen rajtakapni: csak arról beszél, amit ismer; amiről sokat és felelősséggel töprengett. Tiszteli az igazságot, a valóságot. József Attila-i hűségre törekszik. A Sziklafalban négy nőt állít elénk. Négy asszonyt, akik azt kérdezik egymástól — és tőlünk —, hogy miként kell élni, hogyan kell, hogyan lehet szeretni; van-e bennünk annyi erkölcsi erő, hogy a nehéz helyzetekben is megőrizzük emberségünket. Ez a négy nő úgy kérdezi mindezt, hogy közben egy férfiról beszél, Kassai Kornélról, a színészről. Kassai már nem él. A darab cselekménye előtti napokban autójával egy sziklafalnak ütközött, és meghalt. Véletlen baleset, vagy öngyilkosság? Kideríthetetlen. Színész volt; sikeres, majd kevésbé sikeres; utóbb már ivott is. Házas volt, elvált, újra nősült, fia született, szeretőt tartott, a hivatásának élt, kártyázott, zavaros ügyei voltak. Kassait a nők emlékezései révén ismerjük meg. Az édesanyja: Anyuska, az első felesége: Hanna, a második asszonya: Anna és a szeretője: Róza szavaiból. Ki mit adott neki, ki mit kapott tőle, ki hogyan szerette, mennyit áldozott érte — a keserű, szemrehányó, fájdalmas mondatok mögül kirajzolódik öt ember élete: a négy asszonyé és a férfié. Mint egy tükörteremben: Kassai Kornél innen és onnan lép felénk és távolodik is el ugyanakkor, megsokszorozódva és mégis egyedülvalóan. Négy tükörben villan fel, s ő maga is tükre amazoknak. Négyen küzdenek az elmúlt szeretetért, szerelemért, s viaskodnak létükért, munkájukért, életükért. Kassai Kornél, amíg élt, nem láthatta jól magát ezekben a tükrökben. Mert nem mutatták meg, hogy mi van a szem mögött, a homlok mögött, a mellkas mögött — a külső vonalak mögött. Rosszul tükrözte vissza a négy asszony Kassait. S most már tudják-e, ki és mi volt ő valójában? Most már tudják-e, hogy másként kellett volna szeretni, másként gyűlölni, megbocsátani? És önmagukat ismerik-e? Őket hogyan tükrözte vissza a férfi? És ismerjük-e mi is önmagunkat, vagy a másik embert, tudjuk-e, hogyan kell élni jól, szépen, tisztán, becsülettel? A Sziklafal kemény dráma, de Kertész együtt érez hőseivel, embereket ábrázol, eleven embereket, s nem merevíti őket tanmesét közvetítő bábokká. Anyuska, Hanna, Anna és Róza élnek a színpadon, olyanok, akár mi magunk, gyengéinkkel, vétkeinkkel és erényeinkkel. Az író eddigi munkáiban leginkább munkásokat ábrázolt, történetei is az ő világukban játszódtak. A Sziklafal más, de csak a miliő és az alakok foglalkozása változott. Makra, a munkás, rokona Kassainak; a Névnap figuráit is ugyanazok a kérdések izgatták, mint a Sziklafal asszonyait. Előbbi darabjaiban éppúgy, mint mostani drámájában, az egész élet érdekelte. Márpedig valamennyien: kétkezi dolgozók és tisztviselők, tudósok és művészek, itt és most, emberi gondjainkban nem különbözünk egymástól. NÉGY ASSZONY ANNA „Én megvettem magamnak a Kassait. . . Megtehettem. Olyan nő voltam, hogy megtehettem. Volt pénzem hozzá Nem lett volna szabad. . . beleszeretni. . . azt nem lett volna szabad . . . Aki szeret, ráfizet.. . Fogast. . . fogast rendeltem neki. .. kilencven forint volt egy adag . . . hétszáz forintot költöttem egy este, hogy lássam a mosolyát, hogy a tenyerébe vegye az arcom . . . »Jó lány vagy te, Anna, rendes lány . . .« csak ezért. . . közben üres volt a bolt, nyakamon az adó . . ." HANNA „Művészetet, angyalom, de akármit, ami több, mint kenyérkereset, ami hivatás, csak életre-halálra lehet csinálni. Aki nem érzi a mélységet maga alatt, aki nem szédül, aki nem érzi a kockázat rémületét, annak vége! Az pótcselekvésekbe menekül, kockázat-pótlékok után kapkod; aki az életét nem meri földobni egy igazi nagy tétre, az a kártyában hazardirozik, az részegen száguldozik az országutakon, hogy mégis érezze, hogy él!" ANYUSKA „Ne provokáld! Azt hiszed, nem látom, hogy mit csinálsz? Egész este finoman cukkolod és provokálod. Intelligensen, elegánsan és alattomosan. Ezt csináltad Kornéllal is! A döntés az én kezemben van, persze . . . Neked könnyű! Neked nincs unokád! Se gyereked, se férjed, se kutyád, se macskád! De nálam nem babra megy!" RÓZA „Én nem akartam megzavarni az ő életét. Én csak arra gondoltam, hogy itt van ez a szegény ember, fáradt, megviselt, pihenni kelt neki. Egy kis nyugalom kell neki ebben a nagy hajtásban, néhány órára valami menedék. Mért ne adnám meg neki, ha megtehetem? Hogy megadtam volna-e másnak is? Nem tudom én azt így... De aki segíthet egy rászorulón, nem úgy van rendjén, hogy segít?"
