Heves megyei aprónyomtatványok 10
érdekek — kezdeményezést gúzsbakötő akadályain. Országos tárlatra invitálta az alkotókat. De a nagyvonalúságban nem tévesztettek lépést, a seregszemlén természetesen főszerepet kaptak és kapnak a területi szervezethez tartozó alkotók, a Tavaszi Tárlat „hazai fórum'' is. Azonban mindig szép számmal képviseltetik magukat a területi szervezet határain kívül élő, sok esetben már szinte „állandó kiállítónak1' számító alkotók is. Így válhatott a salgótarjáni tavaszköszöntő rendezvény országosan számontartott képzőművészeti rendezvénnyé: olyan bemutatóvá, amelyen érzékenyen mérhettük a kortárs magyar képzőművészet eredményeit, problémáit. A szűkebb pátria érdekeit szolgálva teremtett az értő mecénáló munka igazi szakmai számvetésre alkalmas fórumot. Természetes az is, hogy a mecénálás művészt, művészetet becsülő gesztusa mellett, azzal egyenrangúan a kiállítás közvetlen közegében a közművelődést segítő munkát is vállalja. Az újjászülető város vizuális élménye és a tárlat anyaga egymást segítőén szolgálja a képzőművészet-építőművészet áttettebb kapcsolatának megteremtődését, illetve a vizuális kultúra mai társadalmunk zolódik tehát, hogy a művészet és társadalom tartalmas kapcsolatában — fejlettségével adekvát színvonalának kialakulását, széles körűvé válását. Jól iga- amelynek segítője egy-egy tárlat — bontakozhat ki a művészet és válhat értéket becsülő, szerető, inspiráló közeggé a közönség. Ezt szolgálni van hivatva a Tavaszi Tárlat, s a szembesítésben e téren nem kell szégyenkeznünk. Igaz viszont az is, hogy a műpártolás, a közművelődés e téren jelentkező feladatait megoldani kívánó erőfeszítése önmagában kevés. Sőt visszájára fordulhat az erőfeszítés, ha a közvetítésre szánt művek feleselnek a szándékkal. S ez már a művészek próbáját jelenti, a színvonal kérdését érinti. Érdeklődést, megértést - no és ítéletet — kérő szóbeli ajánlásban előre kinyilatkoztatnom nem volna szerencsés. De a szembesítésre mégis van mód, mert éppen a folyamatosság biztosítja, hogy az eddigi szakmai értékelések tükrében idézzük a múlt sikereit, vagy hibáit; reméljük a mostani tárlat érvényeit. Ügy vélem, az élet természetes rendje, hogy különböző színvonallal találkozhattunk, hogy a képzőművészet különböző ágai — festészet, szobrászat, grafika; sót legutóbb iparművészet is - egymással is versengve eltérő sikerrel jelentek meg. Hol az egjyik, hol a másik volt egységesebb; hol az egyik, hol a másik ág képviselői között voltak olyanok, akik addigi munkásságukat tetőző, kiforrott új alkotásai kát; éppen a Tavaszi Tárlaton mutatták be először. Ami azonban a lényeg: a tárlatok során hevenyészett, a kiállítást másodrendűnek tekintő, műtermi-hulla dékkal nem találkozhattunk. A bemutatkozó művészek akarásának becsületességéhez, a vállalás komolyságához és természetesen az esetek legtöbbjében a megoldás nívójához nem férhetett kétség. Ez a szembesítésben az alkotókra nézve is igazoló momentum, bár nem tagadható, hogy ez csak növeli a felelősségüket a mostani és az ezután következő tárlatokon. Meggyőződésem, ahol a művészet és a művészetet szerető közönség támogatása és az alkotók közönséget, mecénást becsülő szakmai, etikai tartása ennyire egybeesik, ott az eddigi sikerek fundamentumára épülve továbbra is tavaszt és ünnepet méltóan köszöntő kulturális esemény lesz a Tavaszi Torlat Bereczky Lóránd
