Heves megyei aprónyomtatványok 10

érdekek — kezdeményezést gúzsbakötő akadályain. Országos tárlatra invitálta az alkotókat. De a nagyvonalúságban nem tévesztettek lépést, a seregszemlén természetesen főszerepet kaptak és kapnak a területi szervezethez tartozó al­kotók, a Tavaszi Tárlat „hazai fórum'' is. Azonban mindig szép számmal kép­viseltetik magukat a területi szervezet határain kívül élő, sok esetben már szin­te „állandó kiállítónak1' számító alkotók is. Így válhatott a salgótarjáni tavasz­köszöntő rendezvény országosan számontartott képzőművészeti rendezvénnyé: olyan bemutatóvá, amelyen érzékenyen mérhettük a kortárs magyar képzőművé­szet eredményeit, problémáit. A szűkebb pátria érdekeit szolgálva teremtett az értő mecénáló munka igazi szakmai számvetésre alkalmas fórumot. Természetes az is, hogy a mecénálás művészt, művészetet becsülő gesztu­sa mellett, azzal egyenrangúan a kiállítás közvetlen közegében a közművelődést segítő munkát is vállalja. Az újjászülető város vizuális élménye és a tárlat anyaga egymást segítőén szolgálja a képzőművészet-építőművészet áttettebb kapcsolatának megteremtődését, illetve a vizuális kultúra mai társadalmunk zolódik tehát, hogy a művészet és társadalom tartalmas kapcsolatában — fejlettségével adekvát színvonalának kialakulását, széles körűvé válását. Jól iga- amelynek segítője egy-egy tárlat — bontakozhat ki a művészet és válhat érté­ket becsülő, szerető, inspiráló közeggé a közönség. Ezt szolgálni van hivatva a Tavaszi Tárlat, s a szembesítésben e téren nem kell szégyenkeznünk. Igaz viszont az is, hogy a műpártolás, a közművelődés e téren jelentkező feladatait megoldani kívánó erőfeszítése önmagában kevés. Sőt visszájára for­dulhat az erőfeszítés, ha a közvetítésre szánt művek feleselnek a szándékkal. S ez már a művészek próbáját jelenti, a színvonal kérdését érinti. Érdeklődést, megértést - no és ítéletet — kérő szóbeli ajánlásban előre kinyilatkoztatnom nem volna szerencsés. De a szembesítésre mégis van mód, mert éppen a fo­lyamatosság biztosítja, hogy az eddigi szakmai értékelések tükrében idézzük a múlt sikereit, vagy hibáit; reméljük a mostani tárlat érvényeit. Ügy vélem, az élet természetes rendje, hogy különböző színvonallal találkozhattunk, hogy a képzőművészet különböző ágai — festészet, szobrászat, grafika; sót legutóbb iparművészet is - egymással is versengve eltérő sikerrel jelentek meg. Hol az egjyik, hol a másik volt egységesebb; hol az egyik, hol a másik ág képviselői között voltak olyanok, akik addigi munkásságukat tetőző, kiforrott új alkotásai kát; éppen a Tavaszi Tárlaton mutatták be először. Ami azonban a lényeg: a tárlatok során hevenyészett, a kiállítást másodrendűnek tekintő, műtermi-hulla dékkal nem találkozhattunk. A bemutatkozó művészek akarásának becsületessé­géhez, a vállalás komolyságához és természetesen az esetek legtöbbjében a megoldás nívójához nem férhetett kétség. Ez a szembesítésben az alkotókra nézve is igazoló momentum, bár nem tagadható, hogy ez csak növeli a felelős­ségüket a mostani és az ezután következő tárlatokon. Meggyőződésem, ahol a művészet és a művészetet szerető közönség támo­gatása és az alkotók közönséget, mecénást becsülő szakmai, etikai tartása ennyire egybeesik, ott az eddigi sikerek fundamentumára épülve továbbra is ta­vaszt és ünnepet méltóan köszöntő kulturális esemény lesz a Tavaszi Torlat Bereczky Lóránd

Next

/
Oldalképek
Tartalom