Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZG

Tennessee Williams kétségtelenül a mai Amerika legsötétebb, legszomorúbb arcát mutatja fel e modem Bábellakók életében. Új barbárokról, eszmények nélküli ösztönlényekről szól ez a műnek is barbárnak tűnő vallomás. Pedig éppen nem az! Mert há jobban odafigyelünk, e darab épp nem azt mondja, amit ábrázol! Blanche veresége egy jeltelen fordulattal váratlanul különös győzelemmé alakul szívünkben, amivel persze a szerző nem Blanche-ot kívánja igazolni, hanem inkább bennünk, a nézőkben föltámadó érzéseket.

Csodálatos, hogy kétezer év után is milyen kevéssé vagyunk keresztények, s mennyire azok vagyunk! Mióta Jézus meghozta véghetetlenül szelíd áldozatát, megváltozott a tragédia fogalma, a vereség jelentése. Blanche, akinek bukását aligha lehet menteni, épp tökéletes vereségével szerez győzelmet. A nyers erőszak nyers tényének kezéből Jézus az áldozati Bárány képében örökre kimentette a világot. S ez épp nem jelent pesszimizmust, a vereség szomjúhozását. Sőt még csak a gyengeség felmentését se jelenti, hanem minden erőszak, nyersesség végleges elítélését. Bizalmat jelent, végső bizalmat a jóság eljövetelében, mely természetes szállása lesz végre mindannak, ami szép és szeretetre méltó az életünkben.

Túl a könyörtelen tényeken ezt az elnémíthatatlan reményt kell meglátnunk ebben a v égsőkig kiélezett, tehát nagyon is szomjúhozó és várakozó műben, s akkor nem is a legméltatlanabbra figyeltünk.

Az előadás és rendezés különben jó, csak koncentráltabb, csendesebb és tömörebb lehetne. Tolnay Klári Blanche alakításával pályája csúcsára érkezett. Kamaszkori filmélményem jut eszembe, egy híres színésznőről, ki utolsó szerepe után öltözőjében lemossa arcáról a festéket. Ahogy ez a színésznő elment, Tolnay Klári úgy lép elénk a színpadra. Mezítelenre mosdott, utolsó szerep utáni arccal.

(Új Ember, 1962.)

Tolnay Klári, 1 'áss Éva