Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZA

WALTER GEYER Armandnak annak idején, „civil” koré; ban Zarah Leander volt a gyengéje. Kí­vülről tudta az énekessztár száznyolcvan számát, s először csak kollégái szóra­koztatására, Zarah Leander hangját kí­sérteties hasonlósággal imitálva, énekel­te is azokat. Ám ennek hamarosan híre terjedt, s a fiatalembert egyre többször hívták shpw-müsorokba, televíziós fellé­pésekre. így találkozott vele Désy Vilmos is, aki vállalta, hogy önálló produkcióvá formálja a fiú nem mindennapi attrakció­ját. Désy Vilmos - a szíve is magyar lé­vén - magyar zenészeket hívott meg az előadáshoz. így történt, hogy a bécsi si­kerszéria ifj. Rátonyi Róbert zongora-, Jánosi Vilmos dob- és Tornóczky Ferenc gitárkísérete mellett zajlott Bécsben, és így került át Budapestre is. A jazz-rajongók körében jól ismert ifj. Rátonyi Róbert zongoraművészt faggat­tam ki arról, milyennek látja ő ezt a külö­nös előadást.- Megvallom, először, akárcsak má­sok, én sem voltam mentes némi előíté­lettől. Amíg nem láttam, transzvesztita mutatványra, esetleg paródiára gyana­kodtam. Ráadásul, Zarah filmjeit és dalait is alig ismertem. Ám megismerve az elő­adást, be kellett látnom, még csak nem is jól sikerült utánzásról, hanem teljes azonosulásról van szó. Ezt a fiút, mű­vésznevén Armand-t, úgy megfogta Za­rah Leander egyénisége, hogy már-már megszédült tőle. S belebolondult a sze­repbe. Nemcsak én, de apámék és má­sok is, akik még ismerhették az igazi Za­rah Leandert, mondják, hogy döbbenetes a hasonlóság. Ráadásul az énekszámok színpadi látványossággal is párosulnak. Armand ugyanis a nézők szeme láttára alakul át Leanderré. Először bejön egy huszonéves fiú, aki ott a színpadon festi ki magát, miközben énekel., Budapesten az első részben Schubert Éva volt az a narrátor, aki „átkötötte” a jeleneteket. A második részben Armand már Zarah cso­dálatos toalettjeiben, felékszerezve, sminkelve, valósággal átlényegülve énekli a díva világhírű dalait úgy, hogy a legprűdebb néző sem érzi botrányosnak a helyzetet.- Hogyan keveredtél ebbe az érde­kes bécsi kaladba?- Szakcsi Lakatos Bélának köszönhe­tem. Désy Vilmos ugyanis először őt hív­ta zongoristának, am Szakcsi, külföldi vendégszereplései miafl, csak bizonyos számú előadást vállalhatott. S engem ajánlott maga helyett.- Erre igazán büszke lehetsz.- Izgultam is az óhatatlan összeha­sonlítás miatt, de izgatott is a hirtelen jött, szokatlan feladat. Külön öröm volt, hogy olyan körülmények között zenélhet­tünk, mint Pesten soha. Kíséret közben is lehetett improvizálni, így minden elő­adás másként alakult. Itthon ez elképzel­hetetlen, mert az énekes azonnal oda­szól. Aztán két olyan zenekari betét is van az előadásban, ahol szólózhatok.- Itthon milyen munkáid adódnak mostanság?- Több zenekarral is dolgozom, s ren­geteg slúdiómegbízást kapok. Külföldre is gyakran meghívnak. A rádiónak, a té­vének is dolgozom. Nem akarom elkia­bálni, de végre beindult a dolog. Végre nem kezelik olyan mostohán a jazz-mű- fajt Magyarországon, mint korábban... (ghy) ZARAH LEANDER, A KÉTES MÚLTÚ SZTÁR MINDENÉRT FIZETNI KELL I. Megint fehérre mosdatnak egy szerecsent - moroghatja a mai olvasó, akinek Zarah Le­ander neveró'l jobbik esetben édeskevés, rosszabbik esetben az jut eszébe: ugyan miért tisztelegjen egy náci dizőz emléke előtt? Pedig Zarah Leander a negyvenes években az UFA első' számú csillagaként a végzet éneklő asszonya volt. Filmjei milliókat vonzot­tak a moziba, és milliókat hoztak a konyhára a náci mozivállalkozásnak is, az énekesnőnek is. Kollaboráns vagy „politikai idióta”? A háború után eltűnt, hisz munkaadói el­vesztették a háborút. Zarah Leander visszavo­nult szülőhazájába, Svédországba, s hallga­tott. Am a mendemondák beszéltek helyette. Kínos gyanúsítgatások vették körül. Szélté- ben-hosszában emlegették Goebbels doktor­hoz, a fasiszták propagandaminiszteréhez fű­ződött barátságát. De meggyanúsították azzal is, hogy kémnő volt, méghozzá a szövetséges hatalmak, Németország ellenségei javára kémkedett. Háborús bűnös vagy kémnő? Kollaboráns vagy csak haszonélvezője egy elgonoszodott rendszernek? Hosszú szünet után, 1958. szeptember 5-én a bécsi Raimund Theater színpadán - azon az estén, amikor édesanyja meghalt - tért vissza a nyilvánosság elé hajdani UFA-filmjei zeneszerzőjének, Peter Kreundernek Madame Scandaleuse című zenés darabjában. Eb­ben életrevaló, Warrennére emlékeztető, tűz­rőlpattant asszonyt alakított. Huszonkét éve nem játszott színházban, azon az estén mégis diadalt aratott. Negyvenegyszer eresztették le és húzták fel újra a függönyt. Amikor már nem húzták föl többet, a nézők felálltak, és húsz percig tapsoltak. „Akkor ötvenegy éves voltam!” - írta emlékirataiban Zarah Leander, aki valójában minimum ötvennyolc esztendős lehetett. Egy színésznő életrajzában nem lénye­ges az életkora körüli ködösítés. De igazat mond-e fontosabb kérdésekben? 1975-ben, Hamburgban megjelent önéletírásában kevés az adat, a szabatos leírás. Nem tudhatjuk meg belőle, mi történt a színésznővel, de kiderül, mit gondol magáról a színésznő. 1958-ban az újra színre lépő díva a Minde­nért fizetni kell kezdetű dalával remekelt, hi­szen Ernst Nebhut testre szabta a szöveget. Pikánsan súrolta a primadonna politikai múlt­ját, rávette arra a kacérságra, hogy utaljon rá: nem éppen egyértelmű az előélete. Zarah Leandernek valóban alaposan fizet­nie kellett a múltjáért, amelyben búsásan megfizettette a tehetségét, és nem nézte, mi­tott. Nagy csontú svéd parasztlány volt, aki nemes szőrmékben, hatalmas kalapokban, ki­hívó eleganciával szerepelt a harmincas évek német filmjeiben. Valószínűleg nem hagyta el ajkát egyetlen politikára hegyezett mondat sem. A háború után egy svéd újságíró, nem éppen merő jóindulatból, de nem is teljesen alaptalanul „politikai idiótának” titulálta. Fájdalmas asszonyisága, erőt sugárzó op­timizmusa, elkötelezettsége a komoly szere­lem iránt olyan hősnőjévé avatta a harmin­cas-negyvenes éveknek, mint nálunk Karády Katalint, akinek Magyarországon sikerült be­töltenie hasonló társadalmi szerepkört. Leander és Karády - két párhuzamos si­kerbolygó. Pályaívük, alkatuk is hasonló. Meghökkentően mély, búgó hangjuk trónra emelte a nyers erotikát. Mindketten dizőzként - egyszerű szerelmes dalok szívekbe brum- mogásával - aratták legnagyobb sikereiket. A rossznyelvek korlátozott színészi képessége­ikről suttogtak. Tagadhatatlan, hogy mindket­ten - könnyed szerepekben is - nehézkesen mozogtak. Ha Zarah Leander aláereszkedett a csillogó revülépcsőn, azt a képzetet keltette nézőiben, mintha egy nőnek öltözött svéd gárdista masírozna lefelé a kivilágított grádi­csokon. Kiismerhetetlenség lengte körül mindket­tejüket, új nőtípus vonult be általuk a köztu­datba: az önálló asszony típusa. A modern nő, aki mégis képes ugyanolyan romantiku­san szenvedni, mint vértelen-virágszál elődei. A harcedzett, az élet kemény küzdelmeit álló öntudatos nő már a közelgő háborús idők szülötte volt. Sok-sok magára maradt nőt tes­tesítettek meg ők, millió és millió asszony ta­lált vigaszt, merített erőt a forgatókönyvírók által megteremtett lényükből. Katonafelesé­gek, özvegyek, huszonnégy órás menyecskék, frontszerelmek és árvák könnyeit előlegezték meg ők. De miként fedezték föl a svéd dizőzben a primadonnát? Hogyan vált az éles hangú szopránénekesnőből búgó alt? Botrány a Víg özvegy körül A pályakezdés - akárcsak a születési dá­tum - egy kissé homályos. Zarah Leander, akinek igazi neve Zarah Hedberg, és csak fér­je után viselte ismertté vált vezetéknevét, 1929. október 17-én mutatkozott be a svéd- lyen politikai párt tagja a megrendelő. Éne­kesnő volt, fütyült rá, ki rendeli a nótát, és hogy ő milyen lobogó alatt adja elő erotikus számait. Pedig a zenés színpadok sztárja százhet­venhét centiméteres magasságával, öles ter­metével. vállas darabosságával együtt hódi­

Next

/
Oldalképek
Tartalom