Heves megyei aprónyomtatványok 9/ZA
M őst húsz esztendeje annak, hogy az egykori hatvani művelődési házban, a Horváth Mihály úton, megvetette lábait a képzőművészeti kultúra. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum nagy értékű remekműveiből összeállított kiállítási anyagát az intézmény két klubtermében mutattuk be élénk közönségsiker közepette, majd hosszú időn át itt zajlottak le a „keresztségben" Hatvani Galéria nevet nyert vállalkozás rendszeresen ismétlődő, változó tárlatai. Ennek során a fiatalok, a feltörekvők mellett bemutatkozhattak e városban a magyar képzőművészet olyan nagy mesterei is, mint a körünkből már sajnálatosan eltávozott Barcsay Jenő, Borsos Miklós, Mikus Sándor, vagy a máig fiatalos hévvel alkotó Kurucz D. István, Somogyi József, Kiss István. A ma derékhad, s vele az alföldi iskola realista szemléletű festői, szobrászai, szintúgy otthonra leltek az említett termekben, 1981-től pedig az önállósult, immár saját otthonába költözött Hatvani Galériában, amely - folytatva az építő, ízlésformáló munkát - az egyéni bemutatkozások mellett váltakozva otthont nyitott előbb a Magyar Tájak című festészeti, majd páratlan években az Arcok és sorsok néven meghirdetett portré- biennáléknak. Ezek pedig megmozgatták az egész ország művésztársadalmát, s díjnyerteseink között tarthatjuk számon a természetelvű képző- művészeti kultúra olyan mestereit, mint Németh József, Vecsési Sándor, Fejér Csaba, Szurcsik János, Patay László, Fazekas Magdolna, Giczy János, Nagy Ernő, Kirchmayer Károly, Kelemen Kristóf, Tóth Valéria, vagy amilyen az újabb utakat törő Breznay József, Kádár János Miklós, Somogyi József, Kiss Nagy András, Szabó Iván. Persze a szívhez és értelemhez egyaránt szóló mestermunkák bizonyos körökben nem voltak népszerűek. S e helyeken a valóságtól elvonatkoztatott, különböző izmusokat kérték számon a Hatvani Galéria vezetésén, ilyesféle uniformizálásra uszítva egyben a művelődésügy központi, illetve megyei szerveit. Varietas delectat- mondja a latin kiszólás, s merthogy ennyit még megtanultam a vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban szeretve tisztelt Szathmáry Lajos tanáromtól, maradtunk a „változatosság gyönyörködtet” alapelvnél. És miként a nyáron meghirdetett Vili. Országos Portrébiennálénk (Arcok és sorsok) iránt tanúsított érdeklődés, a száznál jóval több pályázó és a kiállításra került művek minősége, sokasága is tükrözi, érdemesek vagyunk a művészek bizalmára, hűségére. Ami persze jóval többet ér, mint bizonyos Ítészek ájuldozása a legdivatosabb absztrakciók, a nonfiguratív és öcsikéi előtt. De ez persze nem azt jelenti, hogy tagadnám létjogukat. A megnyilatkozásbeli esélyegyenlőséget ugyanis mindennél demokratikusabbnak, fontosabbnak ítélem. Moldvay Győző
