Heves megyei aprónyomtatványok 9/T

MŰVEI PAULAY EDE: Színész, műfordító, rendező, s zínigazgató 1836. március 15—én Tokajban szüle­tett. Apja kincstári tisztviselő volt. Fi­át papnak szánta, Sátoraljaújhelyen, Budán és kassán járatta gimnáziumba, A még 15 éves gyerek Paulay álnéven már színpadon szerepelt, több mint tíz évig járta Szeged, Győr, Debrecen, Kassa, Kolozsvár színházait. Kolozsvári színész korában kapott meghívást a pesti Nemzeti Színházba. 1863. augusztu­sában lépett először színpadra, s a kezde­ti sikerek után, szerződést is kapott. Elő­ször színészként, majd rendezőként működött, s Szigligeti Ede halála után őt nevezték ki a színház drámai igazgatójának. Felismerte a Nemzeti Színház hiva­tását: a magyar dráma régi és új képvise­lőinek, a klasszikus és modern külföldi dráma örökértékű darabjainak bemutatását. Életének rendezői főműve az Ember tragédiá­jának színpadra állítása 1883-ban, s amely­nek meggyökereztetése a magyar színpadon Paulay elévülhetetlen érdeme. Ő mutatta be először színpadon Vörösmarty művét a "Cson­gor és Tündét", és ő Ismertette meg a szín­házba Járó közönséggel Goethe Faustját. A fiatal Herozeg Ferenc darabját "A dolovai nábob lánya"-t is Ő mutatta ba először. Érdekes drámatörténeti sorozatokat rendezett, megszólaltatva sok méltatlanul mellőzött magyar írót. Műfordítóként is nagyon termékeny volt, több mint harmino színpadi művet fordított magyarra, a az Országos Színiiskola tanára­ként könvvet irt az iskola hallgatói számá­ra. Több cikkében foglalkozott a dramatur­gia elméleti és gyakorlati kérdéseivel, a magyar dráma és a Nemzeti Színház történe­tével. A Paulay korszak volt a Nemzeti Szín­ház életének, történetének egyik legfénye­sebb fejezete. Érdemei elismeréseként 1881. november 21-én a Ferenc József-rend lovag- keresztjével tüntették ki. Élete végéig hihetetlen munkabírással és hangyaszorgalommal dolgozott, hitt a mű­vekben, hitt a költészet azínházteremtő ere­jében. PAULAY Ede A színészet elmélete. Iskolai kézikönyv. Pest. 1871. Kocsi ny. 9k.p. PAULAY Ede Visszapillantás a színészet! tanoda 10 évi működésére. Bp. 187*1. Athenaeum ny. 52.p. IRODALOM ABLONCZY László Az avatott. 150 éve született Paulay Ede. = Film Színház Muzeika. 1986. 30. évf. 11. ez. 15.p. Az "Aranykor" 1873-189**« = Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története. Bp. 19á0. Egyetemi ny. . — 1 köt. 277-350.P. KÖNYEI Elek Francis Galilei dráma magyarul. A dráma- fordító Paulay Ede. 3 Magyar Nemzet, 1973. nov. 13. 4.p. A Nemzeti Színház és Paulay Ede. c Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket. Bp. i960. Magvető. 1З-26.p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom