Heves megyei aprónyomtatványok 9/O
Ifj. Szabó Mihály kiállítása elé A több évezredes múltú fazekasok — ezek az áldott kezű emberek — jellemzően szép eredethagyományt őriznek. A legenda szerint maga az ördög volt az első, aki agyagból edényt csinált. Rácsapta a forgó korongra az agyagot, de bárhogyan is próbálkozott, csak nem akart sikerülni. Elkeseredésében, tehetetlen dühében sírva fakadt. Könnye rácsorgott a kezére, majd az agyagra — és csoda történt: az addig engedetlen sár egyszerre csak követte a kéz akaratát, képlékennyé, formálhatóvá, alakíthatóvá szelídült. — Kevés mesterség mondhat magáénak ilyen szép eredethagyományt, amelyikben ennyire benne van a mesterség poézise, az alkotás csodát művelő, teremtő folyamata. Mindezt aligha idézhetnénk fel jobbkor, mint ennek a kiállításnak a beajánlása alkalmából. Ifj. Szabó Mihály eddigi tevékenységére is érvényes ez a szenvedély, az akarat, a céltudatos munka, kultúránk legjobb hagyományainak a vállalása magas művészi szinten. A közel két évtized, amit ifj. Szabó Mihály a korong mellett töltött, nagyon gazdag pályaívet mutat. Tanító- mesterei — az édesapa, F. Szabó Mihály és Kántor Sándor Kossuth-díjas, mindketten a Népművészet Mesterei — biztos kiindulást jelentettek az ifjú alkotó pályáján. Tőlük becsületes helytállást, a munka szeretetét és a hagyományok tiszteletét tanulta. A Kántor-műhelyben eltöltött tanuló- és gyakorlóévek után a következő lépcsőfok az önálló műhelyalapítás volt 1965-ben. A Kántor-műhely alkotói légköre a tiszafüredi és gyöngyös—pásztói fazekashagyományok szuverén továbbgondolását bizonyította, az édesapa pedig a nagy múltú rátétes és karcolt díszítésű kerámiakultúrát vitte tovább. Az önálló műhely alapításával lehetősége nyílt saját hangjának megkeresésére. Megcsinálta az alföldi kerámiaközpontok néhány jellegzetes edényét: a tiszafüredit, a mezőtúrit, a mezőcsátit, míg eljutott a debreceni kerámiához. Ez volt az első igazán nagy egymásra találás a visszafelé vezető úton. így vall erről ifj. Szabó Mihály: „Debrecenben nagy meglepetés ért. Színvilágban hasonló edényeket találtam, mint a csáti és a füredi, de mégis másokat. A debreceni nagykorsók jórészt a múlt század első felében készültek. A feliratok erről árulkodnak. Ezekről az edényekről nem is tudtam. Nagy izgalommal tanulmányoztam ezeket a pompás nagy edényeket. Annyira gazdagon díszítettek, hogy számomra hihetetlennek tűnt az a tudás, technikai biztonság, ami bennük megnyilvánult. Mintha nem is ember készítette volna őket!" — A debreceni mesterek tudásának, stíluskészségének az elsajátítása további kutatásra sarkallta az alkotót. Az eddigi ismeretek azt sejtették, hogy mindezeknek kellett valami előzményüknek lenni, hiszen annyi bennük a közös vonás. Új világ tárult ki előtte, amikor megismerkedett a régészeti ásatások törmelékanyagából előkerült, írókával díszített késő középkori, főleg azonban 16—17. századi magyar cserepekkel. Ezek a töredékek megsejtetnek valami csodás gazdagságot a reneszánsz kori magyar cserépkultúrából. Pompás színvilágú, gazdag motívumú tányérok, tálak, edények töredékei kerültek elő a régészek ásója nyomán. Ezek a motívumok rokonságot mutatnak a reneszánsz kazettás templommennyezetekkel, parasztbútorok díszítésével és textilekkel. A muzeológusokkal együtt szenvedélyes kutatás indult meg múltunk e gazdag színvilágának a minél teljesebb feltárására. Eger, Debrecen, Szolnok, Sárospatak, Miskolc, Diósgyőr, Mosonmagyaróvár régészeti kincseinek a megismerése további kutatásokra, újabb összefüggések feltárására sarkallt. A látott és újraalkotott, továbbgondolt virágok, gazdag növényi díszítések, stilizált, mértanias rajzok és a madarak sokszínűsége minden bizonnyal meglepi a látogatót. Mindezek mögött az alkotó szándék, a népi kultúra teljességének a megismerése, átélése és újrafogalmazása munkál. Szilágyi Miklós szavaival „nem is esztétikai, inkább etikai értelmű és értékű a törekvése: a ,népre' hivatkozván nem üres — mert társadalomfejlődésünk logikus folyományaként kiürült — formákkal akar ,élni hanem átélni, újraélni szeretné a múltba belegyökerezett de örök emberi tartalmakat, hogy megérthessék paraszt és kézműves őseik formateremtő áhítatát." Tudatos alkotó Szabó Mihály, aki vállalja a múltat úgy hogy közben elkötelezettségből is példát mutat. Ezért is írhatta le: „Vállalom és vallom én is, amit a karcagi muzeum kiállításában Györffy István megfogalmazásában olvashatunk: Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést.” Dr. Ballon Tibor
