Heves megyei aprónyomtatványok 9/N
Az utóbbi húsz évben lényegesen megnövekedett a képzőművészeti kiállítások száma. A közgyűjtemények, képtárak mellett a művelődési házak nagyobb része is fontosnak tartja most már képzőművészeti bemutatók rendezését. A piktúra, a szobrászat, a grafika tehát új fórumokra tett szert. Ez az örvendetes számbeli gyarapodás azonban csak kevés esetben hozott valódi kulturális nyereséget, mivel a kiállítások sorozata többnyire nem volt megfelelően átgondolt, hiányzott a helyi közönség igényeit is tekintetbevevő koncepció. Ebben a felemás értékű helyzetben roppant nagy jelentőségű, ha valamely vidéki művelődési intézmény meghatározott profil kialakítására törekszik. Ilyen kivétel volt a most tartalmi önállósághoz jutott Hatvani Galéria, amelynek kiállítási programját 1972 óta elsősorban a realista szemlélet jellemezte, s következetességével, továbbá nemegyszer az egész hazai képzőművészetet megmozgató rendezvényeivel országos érdeklődést keltett, országos rangot kapott. Persze a Hatvani Galéria sorsa, életútjának alakulása nem volt zökkenőmentes. Különösen esztétikai alapállását, kiállításainak rendjét vitatták. A megyei és városi pártszervek elvi irányítása, támogató készsége azonban mihamar megerősítette az intézmény pozícióját, s 1974-ben megrendezték az első tájképbiennálét, majd három évvel később bemutathatták az első port- rébiennálé anyagát. A idő pedig sok mindent igazolt! E seregszemlék, megannyi egyéni tárlattal együtt, ma szerves részei az ország képzőművészeti életének, nélkülük szegényebb lenne a magyar kultúra, hiszen a tematikai rendezvények önként vállalt feladatokra, nemes versengésre serkentik napjaink alkotóit. A két biennálét egyébként rendre Budapesten is bemutatják. így ország-világ megismerheti a Művészeti Alap, a megye, a város és a helyi üzemek díjaival kitüntetett műveket. Hatvan város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, megyei javaslatra, az idei esztendővel fiókintézménnyé minősítette a galériát E közös tárlattal pedig, amelya lezajlott eddigi öt biennálé díjazottait vonultatja fel műveikben, megnyithatta kapuit Heves megye első, élő művészettel foglalkozó műhelye, amelynek anyagi fedezetéről a kulturális tárca és a helyi tanácsvezetés gondoskodott. Ezt a rangot, mint utaltam rá, nyolc év munkájával érdemelte ki a Hatvani Galéria. Egy olyan programmal, amely nem csak a magyar művészet klasszikus értékeinek megismertetésével törődik — Munkácsy, Nagy Balogh, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő, a vásárhelyi, a szentendrei művészet —, hanem azoknak a munkásságát is bemutatja, akik az értékőrzés, a mindenkihez szólás igényével lépnek fel. Elég felsorolni az önálló tárlatokkal szereplő művészek neveit, hogy ez a profil világosan kirajzolódjék: Borsos Miklós, Csohány Kálmán, Németh József, Meggyes László, Kurucz D. István, Máger Ágnes, Somogyi József, Csikszent- mihályi Róbert, Nagy Ernő, Fejér Csaba, Mikus Sándor, Miháltz Pál, Janzer Frigyes, Tóth Valéria. Akik mindnyájan díjakat kaptak valamelyik országos bien- nálén. A többi díjazott regisztrálása egyenlő volna a mai magyar művészet élvonalának névjegyzékével. Bizonyos, hogy a sorból hiányoznak a neo-avant- garde képviselői Innen táplálkozik bizonyos körök ellen- érzése^ holott a művészet más felfogását képviselő alkotóknak illenék tiszteletben tartania kis fiókintézmény arculatát, személyiségjegyeit. Éspedig annál inkább, mert ugyancsak Hatvanban — bár szűkös körülmények közt, de hasonlóan országos tekintéllyel — működik a Hatvány Lajos Múzeum, ahol alkalmasint képzőművészeti tárlatokat is rendeznek. Remélem, hogy a múzeum gondjainak megoldásával a felnagyított, inkább kívülről szított ellentétek elmosódnak majd, és mindkét intézmény saját elképzelései, saját feladatköre szerint folytathatja nem lebecsülendő ténykedését. Visszatérve a Hatvani Galériára, szólnom kell még arról a rendkívül fontos közművelődési tevékenységről, amelynek az a célja, hogy értő közönséget neveljen a képzőművészetnek. Ide tartoznak a különböző ankétok, tudományos ülések, amilyen például Munkácsy, Barcsay értékelése, a portré létjoga körüli vita volt. Művészettörténeti szabadegyetemet működtet a galéria, pódiumán megszólalnak a társművészetek reprezentánsai, a havonta szervezett autóbuszutak pedig hazánk képzőművészeti központjaival, az ott élő, iskolateremtő mesterekkel ismertetik meg az érdeklődő hatvaniakat. Igen fontos, hogy a galéria javaslatára a város gyümölcsöző együttműködési kapcsolatot létesített a Képzőművészeti Főiskolával. E szerződés alapján a végzős növendékek kiállítási lehetőséghez jutnak, s fiatal szobrászok nemes anyagból kivitelezett kis művei díszítik mind nagyobb számban a település utcáit. Nyolcéves tevékenység elismeréseként nyílik most meg a Hatvani Galéria szerény, de korszerű otthona, amely ennek a lélekszámra kicsi, ám művészetileg igényes városnak országosan jegyzett rangját öregbíti. És remélhetőleg új, az eddigieket felülmúló eredményekre serkenti az intézmény munkatársait, valamint a támogatásukra tömörült Galéria Baráti Kör tagjait. Ehhez kíván sok szerencsét DR. VÉGVÁRI LAJOS műtörténész, a Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára
