Heves megyei aprónyomtatványok 9/M

ÖNÉLETEAJZ 1946. december 20-án születtem Krasznok-vajdán Borsod megyében. Egerben élek 1951 óta. Családunk szűkös anyagi helyzete miatt szakmát tanultam, munka mellett leérettségiztem és különböző képzőművészeti szakkörökbe jártam. 1965-ben ismerkedtem meg Kishonthy Jenő festővel, aki egy szakkört vezetett, ahová magam is jártam. A tanitványi viszony később barátsággá fejlődött. A szakköri kiállítások után, 1972 körül bekapcsolódtam a megyei kiállításokba. Né­hányszor részt vettem a miskolci "Rajzok" c., a hatvani "Hevesiek" c. kiállítá­son, Egerben Meloceo Miklóssal és Kishonthy Jenővel együtt állítottam ki. Évente résztveszek a Képzőmüvészeti Világhét rendezvényein. Három alkalommal felvé­teliztem a Képzőművészeti Főiskolára — sikertelenül. 1968 óta az Egri Dohány­gyárban dolgozom mint lakatos. A gyár vezetősége, de főképpen dr. Domán László igazgató értő támogatása a valahová való tartozást jelenti számomra. Évente ren­dezek kiállítást müveimből a gyárban, hogy rendszeresen számot adjak munkám­ról. Jártam néhány alkalommal Zebegényben a Szőnyi iskolában. Moszkva, Le- ningrád, Róma, Firenze, Drezda hires múzeumainak megtekintése meghatározó élményeim közé tartozik. Öt éve vagyok nős, két gyermekem van. Családommal Egerben élek és dolgozom. MÉRAI JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom