Heves megyei aprónyomtatványok 9/A
ELŐSZÓ / ,6 elgondolásra, s ez az egri kulturális szervek megalapozott értékelő képességére vall, hogy ez a kiállítás a „Gárdonyi Géza’’ Színház korszerű épületének impozáns előcsarnokában kapott helyet. Borics Pál szobrászművész reprezentáns plasztikái ugyanis több szempontból követelik maguknak a gondos előkészítést és a külsőségekben is figyelmesebb bemutatást. Az első hangsúlyos érv az, hogy a hatvanadik életévéhez közeledő mester szülőföldjének székhelyén először állít ki, s méghozzá azzal a szándékkal, hogy az önművelés nemes útját járó népe előtt maga is számot adjon arról, hogy életével és tehetségével miképpen sáfárkodott. A másik nyomós ok pedig, hogy a korunk embereiről korszerű nyelvezettel beszélő művek szinkronban legyenek az őket propagáló hely atmoszférájával, teljes miliőjével. A felvetett indokok egyúttal az írónak is segítenek most abban, hogy méltatását a két fő kérdés köré tömörítse, természetesen a terjedelem szabta határokon belül. norics Pál egri kiállításának indokai egyenesen az életrajzi ismertetéshez vezetnek. Választ kell adnunk a kérdésfeltevésre: jól, vagy rosz- szul gazdálkodott-e eddigi életével. Bizonyára még e falak között is vannak sokan, akik nem tudják, hogy a művész 1908-ban a Heves megyei Sírok községben született. Szülei summás agrárproletárok voltak, s az ő osztályrésze sem lehetett más. Édesapja az első világháború első áldozatai közé került, ami által életsorsa még kegyetlenebb lett. Dolgozott hevesi kőfejtőkben is — ekkor még nem sejtve, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor az élettelen anyagba, amivel dolgozik, életet fog varázsolni. Mert a kő elkísérte életét. Először csak mint szakmát tanulta meg a kőfaragó mesterséget. Majd sírköveseknél dolgozva megismerkedett a kőszobrászattal, s ettől kezdve minden idegszálával ama cél felé tört, hogy ne kőfaragó szinten, hanem a művészet nemes eszközeivel formázza kedvenc anyagát. 1934-től hét éven át vett részt a Fővárosi Iparrajziskola oktatásainhogy ezzel is tökéletesítse tudását és a nagy tét felé törjön. Az 1941-es év sorsdöntővé vált életében: kiállításra került az első műve. Ekkor lett hivatásos kiállító művész, aki azzal is dicsekedhet, hogy művei egyetlen országos tárlatról sem hiányoztak. felszabadulást követő évek lehetőségei, a szocialista társadalmi formációból fakadó nagy inspirativ erő véglegesen megérlelte az ö művészetét is. Közben a még hézagosnak érzett szakmai felkészültségét is kiegészítette a Képzőművészen Alap egyik kollektív műtermében, ahol kiváló kollégája, Antal Károly avatta be még néhány mesterségbeli tudnivaló elsajátításába. Alkotó munkáját azóta csaknem zavartalanul végzi a főváros XVIII.
