Heves megyei aprónyomtatványok 8/K
1944. A döntő győzelmek éve. Hitler csapatait kiűzték szovjet földről és megkezdődtek a felszabadító harcok Európában. Október 6-án a második ukrán front csapatai Battonyánál átlépték a magyar határt. Novemberben a Vörös Hadsereg egységei már a főváros előtt álltak. Horthy 1944. október 15-én rádión keresztül bejelentette, hogy fegyverszünetet kér a szovjet hadvezetőségtől. Ez a próbálkozás — megfelelő előkészítés híján — eleve kudarcra volt ítélve. A németek arra kényszerítették a kormányzót, hogy adja át a hatalmat Szálasinak és nyilaskeresztes pártjának. Véres és eszelős korszak következett: értelmetlen gyilkolás, hazafiak kivégzése, nemzeti kincseink és vagyonunk Németországba hurcolása. Mindezt csak az MKP által szervezett ellenállási mozgalom igyekezett megakadályozni. Bár hazánkban nem bontakozhatott ki olyan arányú nemzeti felszabadító harc, mint más európai országokban, a magyar partizánok ellenálló tettei mégis történelmünk legfényesebb lapjaira kerültek. De 1944. októberétől messze volt 1945. április 4-e. Ebből a nehéz időszakból ragad ki pár napot Berkesi András a Berci bácsi című tragikomédiában. Emberek, sorsok, jellemek csapnak össze ebben a színdarabban, melyben a feszült drámaiság sajátos humorral ötvöződik. A kor legváltozatosabb, legjellemzőbb figurái szerepelnek a darabban: a katonai kémelhárító főnökétől az ellenálló színészeken át a volt artistáig minden típus képviselve van. A főhős, Berci bácsi, Chaplin-szerű kisember — Budán. Szabómester, de múltjáról legendák keringenek. Azt mondják róla: gyáva, pedig csak élni szeretne békében, nyugodtan: „Miért teszik ezt velem, nem bántottam soha senkit. Itt élek a kölyökkel, ez a műhely a világunk, dolgozunk és közben meséket mondok neki. Hát bűn ez? Nem ártok ezzel senkinek.” Báró Temessy őrnagy, a kémelhárító főnöke gyanúsnak találja az öreget: „Nem szeretem az olyan szabómestereket, akik több nyelven beszélnek, akik fiatal korukban sokat csavarogtak külföldön, akik műkedvelő színészek voltak és kívülről tudják Shakespearet”. Rekettye testvér, Buda főnyilasa, a hatalomra került kis adákukac furcsa barátságban van Berci bácsival. Amikor Tulipán őrmester le akarja tartóztatni így védi meg: „Velem a természet mindig tréfát űzött, gyerekkorom óta mindig gúnyoltak. Nem üthettem visz- sza, mert gyenge voltam. Jó pofát vcvj- tam hozzá, azt hitték, hülye vagyok. Itt tévedtek. Én jól megjegyeztem a gúnyolódok nevét és tudtam, eljön az idő, amikor visszafizethetek. Most eljött. Ez a sunyi, demagóg, kíméletlen ember szinte a fasizmus jelképévé nőtt a darabban. A másik oldalon, akik ellenállnak az embertelenségnek, az értelmiség és a munkásosztály képviselői állnak. A Tanár úr, színigazgató, rendező, pedagógus, humanista művész, aki barátai, üldözött embertársai érdekében tenni is mer és tud: „Nem érdekel a gyilkosok lelkivilága. A gyilkosokat fel kell akasztani . . . Bordy és Pethő a magyar színművészet nagy egyéniségei. Az én színiiskolámban tanultak, az én színházamban játszottak, rendkívüli tehetségek. A nép, a nemzet figyel rájuk. Nem halhatnak meg.” A két színész és egy bebörtönzött kommunista megmentéséért indul meg a küzdelem. Pethő Zsolt, a jónevű komikus színész szerepköréhez illően humorosan, azaz inkább némi akasztófahumorral véleményezi a dolgokat: „Csak extrában mehetek a frontra .. . Teljesítenem kell nagyanyám végakaratát. Drága fiam, mondta szegény, a csatamezőre elegánsan menj, nem mindegy, hogy egy Pethő milyen ruhában hal meg.” Bordy Zoltán a színpadon hősöket alakít nagy sikerrel. Persze az élet színpadán ez nehezebb, de Bordy nemcsak színészként, hanem emberként is helyt áll: „Attól félsz, hogy köpni fogok?..., Szégyelld magad! Ezt a felvonást én végigjátszom, bármi legyen is az ára. Tudom, hogy mit kell tennem." Szathmáry Vera, a két tábor között áll. Szép és tehetséges színésznő, Bordy menyasszonya, akit Temessy báró magához láncolt, provokátort nevelt belőle. Vera szabadulni akar ettől az aljas szereptől: „Igen, Temessy küldött, bevallom. Megparancsolta, hogy békül- jek ki Zoltánnal, tudjam meg tőle, hogy hol van az illegális búvóhely. De én szakítani akarok vele, ments meg, segíts rajtam. Mindent jóváteszek, minden bűnömet.” Mindannyian szinte belecsöppentek Berci bácsi életébe, aki egy árva kisfiúval, Istivel és Pólyák úrral, a volt artistával éli a maga külön világát. Együtt mesélnek Istinek csodálatos ifjúkori kalandjaikról és nem is sejtik, hogy eljön az idő, amikor a mesét a valóságban kell hitelesíteni. így kényszerítik a körülmények Berci bácsit, hogy vállalja a mesebeli hős szerepét. Olyan hősnek kell lennie, amilyennek Isti hiszi: „Tetszik tudni, hogy Berci bácsi Isonzónál egyedül elfogott egy egész olasz századot? Kapitányostól, ágyústól? Mert Somján Bertalan csípőből lő ám, mint Tom Mix!” És Berci bácsi elindul, ha nem is lő csípőből, de vállalja önmagát, s ez a legnagyobb bátorság, amire ember képes. Emberek az embertelenségben
