Heves megyei aprónyomtatványok 8/J
Federico García Lorca YERMA Harmincnyolc éves korában, 1936. augusztus 19-én, fél évvel a spanyol népfront győzelme és négy héttel Francóék fasiszta lázadása után halt meg a XX. századi spanyol irodalom egyik legnagyobb költője és drámaírója, Federico García Lorca. Franco csendőrsége gyilkoltatta meg rajongásig szeretett városa, Granada közelében, húszezer spanyol hazafi egyikeként. Első írása 1917-ben látott napvilágot. Hazájának politikai helyzete kedvezőnek mutatkozott, nagy kulturális, irodalmi fellendülés kezdődött. Spanyolország rég elvesztette már hajdani nagyhatalmi pozícióját, és Európa egyik legelmaradottabb országává süllyedt, mikor a húszas évek elején felcsillant a demokratikus fejlődés lehetősége. A Spanyol Kommunista Párt hatása egyre erősebbé vált. 1931-ben kikiáltják a köztársaságot. García Lorca legérettebb korszaka a polgári forradalom győzelmével veszi kezdetét, s felfelé ívelő pályája párhuzamos a spanyol népmozgalom erősödésével. Életének utolsó fél esztendejében aktív résztvevője lehetett a népfront győzelmének. A köztársasági kormány közoktatásügyi minisztere, Fernando de los Rios politikájában jelentős szerepe van a népi kultúra kérdésének. Együtt dolgozták ki egy egyetemi színjátszó társulat tervét, melynek vezetését a költő vette kezébe. García Lorca társulatával, a La Bar- racával járta az országot, falvakban, kisvárosokban szerepeltek. Lope de Vegát, Cer- vantest, Calderónt játszottak, valamint modern szerzőket, köztük Lorca néhány darabját. A La Barracának jelentős hatása volt a költő emberi, művészi és különösen drámaírói fejlődésére. A maga gyűjtötte népi szövegeket és a maga harmonizálta dallamokat beiktatta vándorszínháza repertoárjába. A néppel való közvetlen kapcsolata Lorca fejlődésének utolsó korszakát sajátos népi írói korszakká avatja. Korábbi műveiben a népiesség szintén meghatározó volt, hiszen tanítómesterével, de Fóliával együtt, Bartókhoz hasonlóan és ugyanabban a történelmi pillanatban fordult a népművészet, a népzene legmélyebb, legősibb rétegeihez. Legnépszerűbb verseskötete, a Cigányrománcok, melynek három magyar fordítása is van, ugyanebből a forrásból táplálkozik. Lírájának csúcsa, a hatalmas Torreádorsirató, balladás drámaiságtól feszül. A harmincai években Lorca már tudatosan vállalja, hogy elsősorban drámaíró: ez a társadalmi feladata, mert sok emberhez akar szólni. Mindenkihez. Ezért tervezi meg azt a drámai trilógiát, amelyben nem egy színház egyes nézői, hanem az egész spanyol nép elé tart tükröt, hogy az magára ismerjen bennük: a Vérnászt, a Bernarda Álba házát és a Vermét. Az 1934-es ősbemutatón Margarita Xirgu, a költő nagy barátja és csodálatos inter- pietátora alakította a címszerepet. A hősnő neve beszélő név, a szó meddő, nem termő földet is jelent. A mű formáját tekintve szabályos ,,cal- deróni" becsületdráma. Lorca belülről, egyetlen főhős lelki állapotára figyelve Írja meg. A darab tárgya a vívódás, a gyermektelen asszony vergődése egyre növekvő gyermekvágya s tisztessége között. Mivel az asszony lelkében játszódik, „szerkezetét az esztelenné váló vágy crescendójo adja, ugyanazok a mozdulatok ugyanazon a lehetetlenen törnek meg, mintha valaki előbb csak kopogtat egy falcn, aztán dörömböl, aztán fejjel rohan neki." (Németh László) Lorca alakjaiban van valami esztelen: a sebességük, az egyenességük. Yerma a legesztelenebb köztük, a test elemi igénye, az anyaság ostromolja egyre vadabbul, a gyilkosságig, a társadalom által mellé adott társat és akadályt: a férjet. A köztársaság 1932-ben megszavazta ugyan a válási törvényt, de a házasság felbontását és új házasság kötését nemcsak vallási, de évszázados, Íratlan erkölcsi parancsok is tiltották. A köztársaság a társadalmi haladásnak csupán külső keretlehetőségeit teremtette meg, de nem hatol-i 1 hatott még az életformák fundamentumáig. Carcía Lorca drámáival veszi fel a harcot a nép szokásaiban, életmódjában, erkölcseiben mélyen gyökerező és még teljes erővel érvényesülő feudális szellemmel, amely Yerma tragédiáját is okozza. A szerző tragikus halála után hazájában csaknem két évtizeden át nem adták ki műveit, drámáit még tovább nem játszották. 1960-ban, 27 évvel az ősbemutató után a madridi Teatro Eslava műsorára tűzte a Yermát, mely azóta a világ színpadain szerzőjének leggyakrabban előadott darabja. Magyarországon 1962-ben mutatta be az Egyetemi Színpad Sólyom Kati, 1964-ben a Madách Színház Psota Irén főszereplésével. Az elmúlt évek egyik világraszóló színházi szenzációja volt az a Yerma-előadás, melyet az 1972-es BITEF-en is bemutattak. Rendezője az argentin születésű, nemzetközi karriert befutott Vidor Garda. Kegyetlen színházat csinál, de (Molnár Gál Péter kritikája szerint) „Lorca-előadása inkább szelídnek és lágynak mutatkozott, jóllehet nem tagadható meg tőle a képek gyötrelmes merészsége, néhány halálközeli látomás, némiképp Goya kínzó rettenetéit fel idézően ... Nem hisszük azonban, hogy mindez való ban annyira távol esne Garda Lorca halálos költészetétől, amennyire az édeskésen spa- nyolkodó rendezők előadásai azt hinni szeretik... A díszlet - egyetlen alkalomra kimódolt, Vidor Garda és Fabian Puigserver megszerkesztette játéktér, ami különleges mozgásokat tesz lehetővé, és lágy lebegésekhez segíti hozzá a színészeket — egyetlen, a szinpad egész terét kitöltő rugalmas ponyva, mely emelkedik és süllyed, s különféle tereket alkot. Ez a díszlet a felszabadultság pillanataiban is baljós, és a csecsemőre gyengén rácsodálkozó jelenetben is szomorú. Igaz, hogy ezzel ellentétben vidámság, de legalábbis irónia árad szét a tragikus pillanatokban. A természet, a nemiség és a halál, a születés és az elmúlás, a teremtés és a vágyakozás, az örök és a mostani furcsa delejes viszonya, ami minden Lorca-drámát olyan vonzóvá és annyira megoldhatatlanul nehézzé tesz a színházak számára: Garda színpadán teljes, működő egységében jelelik meg."
