Heves megyei aprónyomtatványok 8/J
A század elején egy orosz festő fehér négyzetet festett fehér alapra, egy Párizsba vándorolt román szobrász pedig tojást faragott ki márványból. A nagy- közönség azt gondolhatta, hogy a művészek szeszélyéről, a művészek hóbortosságáról van szó csupán. Maguk a művészek tudták — az a gyanúm: már akkor tudták —, hogy alapvetően új helyzetbe jutott az emberiség. A magyarországi művészet eleinte csak néhány „őrültjével", Csontváryval, Gulácsyval érintette — jobbára érzelmileg — az új művészet kialakulásának a kérdését. Derkovits és Kondor Béla tragikus hősei lettek a modern művészetnek, mások pedig elméleteknél rekedtek meg. Az alapvető változások Magyarországon — vélem — ezekben az években várhatóak. Évtizedek tapasztalataira — tévedéseire és kezdeti sikereire — volt szükség ahhoz, hogy néhányon bizonyítva is állíthassák: a művészetnek el kell szakadnia az európai hagyománytól, az úgynevezett magas művészet európaiságától, ha jelenlétét, szerepét érvényessé akarja tenni ismét. Az ilyen időkben van nagy jelentőségük a helyes esztétikai döntéseknek. Kudarcok és érvénytelenségek sorfala közt a helyes fölismerés vezet a jövendőbe. A majdani nagy alkotásokhoz, az újra bekövetkező szintézishez. A Fiatal Népművészek Stúdiójába tömörült fiatalok — akik közül itt a szobrászattal foglalkozókat mutatjuk be — a népművészet tanulmányozása révén akarják benépesíteni Malevics nagy semmijét, a népművészet tanulságait akarják kihámozni és kicsíráztatni Brancusi tojásából. A népművészet fogalmát is átértékelik egyúttal, hiszen a népművészet a díszítéssel párosul elsősorban a köztudatban, az itt bemutatkozó szobrászok pedig a népművészet tárgyalakító erejét idézik föl. Bizonyos, hogy ebben a legerősebb a népművészet hatóereje a jövő emberére. A tárgyalakító erő több mint népi, ha a népin egy-egy közösség néhány évszázad során érvényben maradó díszítmény- és ízlésrendszerét értjük. A tárgyalakító erő: ősi érték. A nemzetségi, törzsi állapotoknál is korábbról áthagyományozott — és ezért: több ezer éves — tapasztalat sűrűdik össze abban, ahogy egy gömbölyded, egy hengeres vagy egy hasáb formát a maga arányaihoz szab az ember. Az úgynevezett magas művészet csak korszakokra tudott éltetni, fönntartani egy-egy előadásmódot, egyfajta viszonyt a valósághoz. A planetárius folklórból kiemelkedve: csak évszázadai voltak az államiság keretében létrejött művészetnek. A planetárius folklór történelmi tapasztalatát a mi számunkra a népművészet mentette át. Nevezhetnénk ősművészetnek is, amennyire ősi értékeire vagyunk kiváncsiak. Az itt megrendezett kiállítás arra a nagy ívre feszített húrt pengeti, amely az űrhajózás korát a tote- misztikus kultúrákkal, még távolabbra pedig: az ember eredendően természeti állapotával köti össze. És ebben tulajdonképpen nincs semmi új. A reneszánsz is a korabeli ember történelmi észlelésére alapozott. Az, hogy a mi történelmi észlelésünk ma ilyen tágas- ságú, hogy félelmeink és szorongásaink is egy ilyen tágasságban érintenek, az már a művészeteken kívüli dolgok eredménye. A művészet csak benépesíti, és be kell, hogy népesítse ezt a tágasságot. TAKACS IMRE
