Heves megyei aprónyomtatványok 8/I

Sírunk és nevetünk

Shakespeare nagy és nagyszerű komédiázó. Vígjátékai a reneszánsz komédiázás legmagasabb szintjét jelentik. Ez a reneszánsz komédia tanult Plautustól is, a középkori vásári farce-októl is; vaskos népi humor keveredik benne humanista műveltséggel és finom líraisággal. A polgári életszemléletet fejezi ki az avulni készülő feudális szellemmel szemben.

Shakespeare vígjátékai olasz novellák témáiból változtak angol komédiákká; álolasz környezetben álnemesurak álproblémái kerekednek igaz helyzetekből fakadó igaz konfliktusokká, és igazi típusok vaiódi érzelmeinek hiteles - bárha komédiásán túlzott - ábrázolásává. A nemegyszer bohó- zatos cselékményből minduntalan kihaliatszik a költő kesernyés filozofálgatása. Kétségtelen, hogy egy-egy komédiája nem több egész estére terjedő farce-nál, nevettetés okából elmesélt tréfánál. De Shakespeare azt se tudja megállni, hogy egy tréfa kedvéért akár a tragédiát is megállítsa egy pillanatra.

Hisz’hányszor sírunk és nevetünk az életben is, olykor egyszerre. Vidámságainkba belemorognak bánataink, és szomorúságaink közepette fel-felnevetünk a valóság komikus mozzanatain. Az élet egyszerre komor és derűs, szép és csúnya, jó és rossz. Tragédia és komédia ugyanannak a valóságnak két oldala, és minduntalan áttűnnek egymáson. Ezt a teljességet ábrázolja a shakespeare-i életmű.

De amíg a konfliktus egyértelműen tragédiáig, vagy komédiáig fejlődik, a nézőnek és az olvasónak határozott katarzis élménye van, tehát tudja, mi mellett foglaljon állást.

„Megbotlunk az egyenes úton, mert minduntalan bele ütközünk a saját tévedésünkbe."

(Hevesi Sándor)

A Sok hűhó kulcsa

Az olyan történetek, mint Hero és Claudio boldogságának meghiúsítása a reneszánsz nemzetközi mesekincséhez tartoztak. De valószínűleg Shakespeare önálló leleménye a Sok hűhó semmiért második cselekményszála, Beatrice és Benedek története. A darab ennek köszönheti népszerűségét. Eredeti címe is Benedek és Beatrice volt.

Hero vígjátéki derűvel induló színpadi életében az elégedetlenségből fakadó elvetemültség okozza a törést. János gróf, Don Pedro fattyú öccse, ha nem is kieszelője, de támogatója annak a pokoli tervnek, mely elég arra, „hogy a herceget félrevezesse, Claudiot meggyötörje, Herot tönkretegye és Leonatot megölje”. S vajon mi bírja rá Jánost, hogy any- nyi rosszindulattal viseltessék olyan emberekkel szemben, akik őt nem bántották? A választ valószínűleg János gróf fattyú voltában kell keresnünk, tehát olyan sérelmekben, amelyek később majd a nagy tragikus gonosztevőket, Ed- mundot, Jágót sarkallják . . .

De hát a Sok hűhó — vígjáték. Hero és Claudio házasságával minden jóra fordul.

A darab első mellékcselekménye két halhatatlan figurával gazdagította a shakespeare-i hősök sorát; Benedekkel és Beatricével. Jellemük, de színpadi szereplésük kulcsa is az, hogy mindvégig szeretik egymást, már azelőtt is szerelmesek voltak egymásba, hogy a játék elkezdődött. Nyelvelésük, fogadkozásaik — mindez csak arra jó, hogy két okos emberben leleplezzen egy olyan érzelmet, amelyet a középkor sajátságos rögeszmének, értelmi eltévelyedésnek vélt; olyasminek, amit szégyellni, takargatni kell. A szerelmesek azonban rá- tartiak és szerelmükből tán semmi sem lenne, ha némi hűhóval őket is meg nem tévesztik.

Benedek és Beatrice kedveltebb színpadi figura, mint a főcselekmény hordozói: Hero és Claudio.

A darabot drámai és vígjátéki lehetőségei, hálás szerepei rendkívüli színpadi népszerűséghez segítették. Magyarországra 1807-ben jutott el Heinrich Beck mannheimi színész átdolgozásában. Benke József fordította. A címe: Egymást bosszantók. Miskolcon Feltámadott menyasszony címmel

Shakespeare „hátrahagyott” darabjaként mutatták be a Sok hűhót 1832-ben. A vígjáték születése után 378 és az első miskolci bemutató után 144 évvel még mindig derülhetünk azon, hogy az ember ugyanúgy nem érti az életet, az összefüggéseket — mint annak idején az új Globe Színház közönsége.

A színház Shakespeare korában

Az angol dráma kicsiben kezdi: első otthona a kocsmaudvar. Maga az udvar a nézőtér, az emeleten végigfutó folyosón foglalnak helyet az előkelőségek. A kocsma hátsó kapuboltozata előtt áll a színpad emelvénye, mögötte, bent a kapuboltban játszódnak le a házban történő jelenetek, a fölötte levő erkélyen pedig az, ami a hegyen, légben, égben történik. Ez a beosztás akkor is megmarad, mikor 1574 körül megépülnek az első állandó színházak London külvárosaiban, ahová a színházüldöző puritán londoni városi hatóságok hatalma már nem terjed ki. A színpad hátsó része egy függönnyel elkerített benyíló, a színpad előtt nincs függöny (ezért viszik ki a halottakat Shakespeare darabjaiban), a színpad fölött erkély van. A kocsmaudvar fölött áll a fedetlen földszint, itt tartózkodik a köznép, míg a jobb közönség a galérián helyezkedik el. A kétfajta közönség sokszor heves szócsatát vív és megdobálja egymást.

A legfontosabb nyilvános színház, a Globe Theatre, Shakespeare színháza 1599-ben épült. (Számunkra most különösen érdekes, hogy éppen a Sok hűhó semmiért bemutatásának évében.) Az Erzsébet-kori színházi szenvedélyt semmi sem jellemzi jobban, mint az, hogy 1576 és 1616 között legalább tíz színház épül London körül.

Díszletek a nyilvános színházban nem voltak, ezért jelölik meg a Shakespeare-jelenetek bevezető sorai a szín helyét. Ez a hiány nem a színpad kezdetlegességéből következett, hanem a nézők nagyobb fantáziájából: nem volt díszlet, mert nem érezték szükségét. Ezzel szemben a jelmezek igen gazdagok és költségesek, így kívánja a kor egzotikus fényűzése. Egy színész nadrágja majdnem annyiba kerül, mint amennyi honoráriumot kap a szerző darabjáért. Nappali világítás mellett játszanak; a színpadon az éjszakát azzal jelzik, hogy fáklyások vonulnak fel.