Heves megyei aprónyomtatványok 8/I

legaljasabb eszközöktől sem riadnak vissza. Előbb Caratase lakására küldöznek fenyegető leveleket, döglött egeret tartalmazó csomagot, majd a darab zsidó íróját, Lionel Friedmant veszik célba. A re- gionalistók szellemi vezére, Popescu professzor a királyhoz fordul segítségért, a darab betiltása ügyében. Az uralkodó azonban ehelyett - mérlegel­ve a veszély nagyságát — az igazgató és társulata védelmére egy fiatal rendőrfelügyelőt, Radut ren­deli ki testőrnek. Caratase, amikor meglátja a fia­talembert, rögtön eltávolítja a színházból, de Radu is rendelkezik megfelelő tapasztalatokkal, s sikerül védence nyomában maradnia, A színészt most csalódás érte, mert soros szerel­me, a szőke Yvette megcsalta egy bankárral. Folytatódnak a regionalisták támadásai, de most már drasztikusabb eszközökkel. Egy sétája alkal­mával elrabolják Friedmant, s kegyetlen veréssel akarják rávenni, hogy hagyja abba az írást. Életét csak Radu közbelépése menti meg. Úgy látszik azonban, már semmi sem akadályozhatja meg a bemutatót: Friedman elkészítette a végleges szöve­get, új primadonna is van, Caratase korábbi szo­balánya személyében, amikor megjelenik Yvette és bűnbánóan találkára hívja korábban megcsalt sze­retőjét. Caratase el is megy, akkor derül ki, hogy tőrbe­csalták őt is, Friedmant is, s hogy a vasgárdisták egyik legjobban dolgozó munkatársa nem más, mint az ő leendő veje, aki korábban szintén Yvette szeretője volt. Most is Radu közbelépése segít, de Friedman életét már nem tudják megmenteni. Ca­ratase lányának félelme nem alaptalan, amikor vőlegénye jegyet kér tőle a premierre, értesíti er­ről Radut. 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom