Heves megyei aprónyomtatványok 8/I

A falu templomában „világhírű” festőművész dol­gozik. Azért jött ide Igali bácsi vissza, hogy szülő­faluja templomát megajándékozza egy freskóval. Végül a gyerekek úgy döntenek, hogy a kőbánya kisvasútját felújítják, s akkor ez iesz az országban az első kisvasút, amit gyerekek építettek. Csóka Marci megpróbálja visszahívni a rétről ba­rátait, de ennek nagy verekedés lesz a vége, ame­lyet tragédia követ, felrobban mellettük egy hábo­rúból itt maradt akna, Szeder Pista meghal, Marci megvakul. A falu mégis híres lesz. A Vízkovács végül való­ban megtalálja az olajat, s a kiszálló tv-sek felfe­dezik a Denevér együttest, mint az ország legfia­talabb beat-együttesét. Marcinak kis barátai magnót vesznek ajándékba, hogy amíg a látását visszaadó műtétre vár, tanul­hasson. De a kisfiú hamar rájön, hogy másféle lá­tásmódra van itt elsősorban szükség; hogy meg tudja különböztetni az értékest az értéktelentől. Javaslat a szervezők munkájához Olyan ifjúsági film, amely ajánlható minden gye­rekkel foglalkozó felnőttnek, szülőnek, pedagógus­nak, ifjúsági vezetőnek. De leginkább persze az ál­talános iskolák felső tagozatos tanulóinak, hiszen velük egykorúak a film szereplői is. A híres színészek (Temessy Hédi, Patkós Irma, Szirtes Adóm, Haumann Péter stb.) mellett hívjuk fel a figyelmet a kedves, tehetséges gyerekszerep­lőkre is, s a film megtekintése után teremtsünk le­hetőséget arra, hogy megbeszéljük a témát a gye­rekekkel, tisztázzuk a nem egészen világos része­ket. Külön kiemelést érdemel a film zenéje, amelyet Szörényi Levente és Bródy János neve fémjelez. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom