Heves megyei aprónyomtatványok 8/I

Két pont között a legrövidebb görbe Színes magyar film írta: Szántó Tibor: Denevérkastély című regénye alapján Révész György Fényképezte: Szécsényi Ferenc Zene: Bródy János—Szörényi Levente Rendezte: RÉGÉSZ GYÖRGY Főszereplők: Oszterbauer Ferenc, Radnai György, Harsányi Péter, Gadó Eszter, Szirtes Adóm, Temessy Hédi, Patkós Irma Gyártó: HUNNIA Játékfilmstúdió, 1975. Korhatár nélkül megtekinthető Bemutató: április 29. Rövid tartalom Van Magyarországon egy kis falu, amit még a térképen sem jelölnek, pedig az itt lakó gyerekek szerint rengeteg dolog miatt lehetne világhírű. A neve: Somsabátony. A falu mellett hatalmas rét te­rül el, úgy hívják Szörcsögő, s egyszer valaki azt híresztelíe, hogy a földben olaj is van. De hiába ke­resték, még vizet sem találtak. Ma már csak a hóbor­tos öreg kovács kutat örökké a víz után, ezért ra­gadt rá a név, Vízkovács. A falu másik oldalán szép új házak épültek. Ide települtek mindazok, akik ámentették a múltból vagyonuk és tekintélyük egy részét, meg azok, akik mostanában szerezték meg mindezt. A srácok elhatározzák, hogy híressé teszik a falujukat, csak még azt nem döntötték el, mivel. Van itt egy elhagyott kőbánya is, benne egy kiszol­gált kisvasút. De itt ma már csak a visszhang híres 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom