Heves megyei aprónyomtatványok 8/D

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Az akvarell műfajának történetéről szólva, óhatat Lanul Karinthy egyik paródiájának kezdete jut az eszünkbe: „már a régi görögök is ismerték...” Igen. még távolabb menve, már a régi egyiptomiak is ismer­ték az akvarellt, azaz magyarul a vízfestés technikáját. A legrégibb emlék, az ún. Halottak Könyve papiru­szain (az i. e. 1 évezredből) a máig nem fakuló szí­nekkel, aprólékosan festett jelenetek vízfestéssel ké szültek. Görög készítésű emlékek nem maradtak ránk, de ismerünk késő római emlékeket — s a kezdetektől a folyamatosságot a kéziratok, majd könyvek minia- túrái tartották fönn, melyek az akvarellel rokon gou­ache technikával készültek. Így ez a műfaj a könyv- nyomtatás és grafikai sokszorosítás elterjedéséig tu­lajdonképpen illusztratív jellegű volt; a középkori kó­dexek ornamentális díszei vagy magyarázó képei min­dig a szöveg függvényei. Ugyanekkor — mint erre a je­lenségre másutt is akad példa — gyakran a képek kis mérete több lehetőséget nyújtott a művész egyéni kez­deményezései számára, mint az úgynevezett „nagy mű­vészetek”. Mint több más kis műfaj, a reneszánszban kezdett az akvarell és a gouache is önállóvá válni. A reneszánsz mesterek természet után és nem festő­könyvek rögzített szabályai, előírások szerint dolgoz­tak — így magától értetődő, hogy műveikhez számta­lan előtanulmányt készítettek. Ekkor vált szokássá a vázlatolás, egy-egy tájrészlet, alak, csoport vagy akár ötlet gyors feljegyzése rajz­ban vagy a színeket is visszaadó vízfestékkel. Ha mindenképpen a mai értelemben vett akvarell megteremtőjét, atyját keressük, akkor Albrecht Dürer (1471—1528) nevét kell megemlítenünk, akinél a vízfes­tés már többet jelentett, mint egy-egy nagyobb mű előkészítését. Akvarelljei egy része tanulmány jellegű, ilyen az Özfej, a Szarvasbogár vagy a nagyon közismert, lapuló nyulat ábrázoló képe. Nagy számban készített azonban — korában egyedülálló módon — tájképakvarelleket is, ezek mindegyike önálló, kész alkotás, amelyek csak így és ebben a műfajban képzelhetők el és már tel­jesen elszakadtak a vázlatszereptöl. Nem követhetjük az akvarell festés útját a továbiak- ban sem részletesen, csak még annyit említhetünk meg. hogy a XVIII. századi Angliában kedvelték és magas fokon művelték ezt a műfajt: ragyogó, levegős tájképek születtek Turner, Constable, majd később Bo­nington ecsetje nyomán. A XIX. század és századunk egyetemes művészeté­ből számtalan példát említhetnénk 4 Realizmus *» 1. a valóságot a maga teljességében belső tartalmában ábrázolni és a legteljesebben megér­teni kívánó művészeti irányzat; 2. a valóságot a jelen­ségek tartalmi ábrázolásában is követő stílusirányzat. Reneszánsz — a XV—XVI. századi Olaszországban kezdődött társadalmi-politikai, de főleg művészeti moz­galom, mely a középkori szemlélettel szemben az élet szépségét, a természethez, az emberhez való visszaté­rést hirdette. Szubjektum = alany, a megismerő és cselekvő lény, aki szembenáll a külső világgal, mint a megismerés és tevékenység tárgyával. Szuggerál = sugall, sugalmaz, hatással van. Tempera = mai értelemben olyan kötőanyaggal való festés, amely legalább két, egymásban nem ol­dódó anyagot tartalmaz, melyek friss állapotban víz­ben oldhatók, de száradásuk után vízben oldhatatla­nok. Vázlat = a műalkotás első formája, amely az alap­eszmét, a kompozíció fő vonásait rögzíti. Vízfestés = lásd: akvarell. Vizuális lításkultúra — a szemmel érzékelhető mű­vészi alkotások felfogásának, megértésének kiművelt­sége. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom