Heves megyei aprónyomtatványok 8/D
évektől a kor ismert olasz építőmesterei folytatták a helyreállítási munkálatokat. Talán kevesen tudják, hogy a végvári vitézek kemény, férfias életét élte itt néhány évig Balassi Bálint. 1578-ban itt ismerkedett Losonczi Annával Ungnád Kristóf várkapitány feleségével, aki az Anna versek néven' ismert ciklusának ihletője lett. 1596- ban a vár török kézre jutott. Később 1738-ban a kincstár egyszerűen eladta Eszterházy püspöknek. Az ő általa kezdeményezett városépítkezésekhez a vár köveit széthordták. Megmentésére nagy arányú, átfogó munkálatok a felszabadulás után indultak meg, jelenleg is tartanak. DOBÓ TÉR: A város egyik legszebb és legkedveltebb tere. Fő helyen áll az egri várvédők hősiességét példázó Dobó szobor (Strobl Alajos alkotása 1907-ben leplezték le). A téren található Kisfaludy Strobl Zsigmond Végvári harcosok című szobra, melyet 1967-ben helyeztek el. A téren található a hazai barokk építészet kimagasló alkotása a volt Minorita templom. Monumentális hatását fokozza, hogy az aránylag szűk helyre szorított homlokzat erősen kidomborodik a két mozgalmas körvonalú sisakkal fedett 57 méter magas torony között. A templom terveit Kilian Ignaz Dientzenhofer a kor egyik leghíresebb prágai építésze készítette. A barokk templom jobb oldalán áll a városi tanács épülete. A tér hangulatába illik az 1974-ben átadott modern Centrum Áruház. SZABADSÁG TÉR: A tér jellegzetességét a keleti és nyugati oldalán egymással szemben álló két nagyméretű épület, a „Liceum” (Ho Si Minh Tanárképző Főiskola épülete) és a Bazilika adja meg. Ez a kétpólusos elrendezés Magyarországon egyedülálló. A Liceum Gerl József és Fellner Jakabb tervei alapján készült Eszterházy püspök megbízásából. Eredetileg egyetemnek szánták, de II. József egyházellenessége miatt nem adott engedélyt Eszterházy püspöknek «z egyetem megnyitására, így működött itt tanítóképző, jogakadémia, alsófokú főiskola. Felsőfokú intéz12