Heves megyei aprónyomtatványok 8/D
MARCH AND: Grand Dialogue Louis Marchand (1669—1732) korának kiváló előadó- művésze volt, a clavecin és orgona jeles virtuóza. Ze- naszerzői munkássága sokoldalú volt, írt számos clavecin- és orgonaművet, áriákat és dalokat. Grand Dialogue c. orgonaműve lassú és gyors részek váltakozásából áll. A mű dinamikai és hangszínellentétei a ritmikus rajzban is jelentkeznek, pontozott ritmusok és hosszú kitartott hangok szembeállításával. A négy tétel (gyors—lassú—gyors—lassú) közül az utolsó nagylélegzetű imitációs szerkezet, a szerző merész hang- színváltások ellentétbe állításával zárja a művet. J. S. BACH: Három korálelőjáték. A korálelőjáték olyan zenemű, amelyben egy konkrét egyházi dallamot különböző típusú kísérettel lát el, tehát variál, de mindig megtartja az alapvető dallamot. A korálfeldolgozás elterjedése szorosan összefonódik a reformáció térhódításával, ekkor kezdődik tulajdonképpen a műfaj virágkora, amely Bach művészetében éri el legmagasabb művészi fokát. Bach művészete a korálfeldolgozás valamennyi kialakult típusát szerves egységbe foglalja, nem kétséges, hogy egyik kedvelt műfaja volt a barokk zene legnagyobb mesterének. BACH: g-moll fantázia és fúga, BWV 542 Bach számos művében megelőzte kora harmóniai gondolkodását és képzeletét. Ennek az egyik leghatározottabb bizonyítéka a g-moll fantázia és fúga merész harmóniai szerkezete, annak változatos és meglepő disszonanciái. A fantázia toccata-szerű szenvedélyes hangja, óriási lendülete, rögtönzésszerű megfogalmazása és nem utolsósorban merész harmóniai váltásai még a romantika megoldásain is túlmutatnak. Kétszer szakítja meg nyugodt fugato a fantázia sodró lendületét. A fúga témája — eredetileg holland népdal, és annak szigorú szerkesztése kitűnő arányérzékkel ellensúlyozza a fantázia képzeletben gazdag muzsikáját. VIVALDI: Gloria A mise Gloria részét választotta Vivaldi, az olasz barokk zseniális zeneszerzője, hogy az egyes szövegrészek hangulatilag egymástól eltérő szakaszainak megzenésítésével nagylélegzetű, 11 részből álló ciklikus művet komponáljon. Erről a zeneszerzői törekvésről vall az a tény is, hogy a zeneszerző csak a mű elején és végén használja a D-dúr hangnemet, mintegy egybefoglalva a 11 részt. Szoprán- és altszólók, valamint önálló kórusrészek váltakoznak egymással az áhítat legkülönbözőbb érzelmi töltéseinek zenei kifejezésére. 3
