Heves megyei aprónyomtatványok 8/B

A Hongkongi paróka bemutatója elé Űj darabomat, a Hongkongi parókát a Miskolci Nemzeti Színház a jubileumi évadban mutatja be. Örömömre szolgál, hogy szerepelhetek abban a mű­sorban, amellyel a másfél százados színház magyar darabokkal ünnepli fennállásának évfordulóját. Darabom, amit a miskolci társulat előadásában Önök is láthatnak: szatíra. Ami a tartalmát illeti, összefoglalhatom ekképpen: társadalmi eszménye­ink magasrendűek, de igen sokszor semmibe vesz- szük azokat; úgy viselkedünk, mintha nem is vol­nának eszményeink. Nagyjából az efölött érzett in­dulat késztetett a darab megírására. Szatíráról van szó, amiben, természetesen minden felnagyított és kiélezett, de — azt hiszem — ennek ellenére való­ságos is, miként valóságosak az élmények, amik alapján megíródott. Nem állítom, hogy darabjai­mat, akárcsak ezt a mostanit is, azzal a szándékkal hoztam létre, hogy valamilyen példázattal okítsam a közönséget, de azt sem tagadhatom, hogy mindig érzem mondanivalóm időszerűségét. Enélkül aligha lehet íráshoz fogni; az ember sürgősen ki akar mondani valamit, ami nyugtalanítja, bosszantja. Drámát csak valami baj, valami rossz, valami mér­gező ellen tudok írni; nem emlékszem, hogy bármi­kor is másmilyen indulat serkentett volna. Az ér­dekel, ami megrontja a jót, ami veszélyt jelent, ami kárhozatra taszítja, taszíthatja az embert. A mű­fajt az indulat foka határozza meg; a szatíráét pél­dául az, hogy az élmények nyomán valamely álla­pot már nevetségesen elviselhetetlenné válik. Jelen esetben: amiről fentebb szóltam. Nem reménykedem vakon abban, hogy írásaim­mal beavatkozhatom az élet alakulásába. De abban igen, hogy a nézők között lesznek olyanok, akiket Jiasonló módon nyugtalanít az eléjük tárt téma, s ezért majd egyetértenek velem. Ebből az egyetér­tésből pedig támadhat valami jó, hasznos. Talán egy alkalmas pillanatban elhangzott figyelmezte­tés? Talán egy-egy ember magatartásának a meg­változása? A játék esetleg tanulsággal szolgál? Eny- nyit azért remélek. Másként nem is írnék. SZAKONYI KÁROLY: HONGKONGI PARÓKA szabálytalan komédia, két részben Szereplők: Sas Béni ....................... Sallós Gábor Jászai-díjas Mara, a felesége Máthé Éva Jászai-díjas, érdemes művész Ancsika............................. . . . Máthé Eta 1. munkás....................... . . , . Kulcsár Imre II. munkás....................... . . Csapó János Zombori Ottó .... Markaly Gábor Krecskai Géza . . . . Somló Ferenc Jászai-díjas Ilona, a felesége Nádassy Anna Mihálitz Gusztáv . . . Csiszér András Lívia, a felesége . . . Péva Ibolya Héczey Éva Titkárnő............................. . . . . Lenkey Edit A díszleteket Székely László Jászai-díjas, a jelmezeket Gergely István tervezte Rendezőasszisztens: Balogh Erzsébet Rendezte: Illés István A MISKCHCI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS AZ EGRI GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ MŰSORISMERTETŐJE. Szerkesztette Siklósi László, felelős kiadó Sallós Gábor. A címoldal Gergely István mun­kája. BMi 73 — 8505 — 4000 pld. HONGKONGI PARÓKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom