Heves megyei aprónyomtatványok 8/B

Weiner Leó (1885—1960) az új magyar zene egyik legmarkánsabb, legkiemelkedőbb tehetségű alakja. Magasfokú mesterségbeli tudása választékos és jellemzően egyéni gondolatvilággal társul. Zenekari művei színes hangszerelésükkel is kitűnnek; kamaraműveiben a műfaj legszebb hagyományait folytatja.

Mint pedagógus nemzedékeket tanított a zene szeretetére és értésére.

Művei közül különösen népszerűek divertimento!. Ezekből az ötletes, könnyed, népies hangvételű kompozíciókból hangversenyünkön az 1950-ben írt III. divertimento fog felcsendülni.

Liszt: Haláltánc

Az 1850-ben keletkezett mű ihletője feltehetően a pisai temetőben lévő haláltánc-freskó volt. A darab műfaját tekintve variáció-sorozat zongorára és zenekarra.

Az alaptéma a gregorián halotti szekvencia, a Dies irae dallama. Liszt, az önmagában is nagy kifejező erejű melódiát 26 művészi variációban dolgozza fel.

Hangulatának jellemzésére Liszt tanítványát és életrajzíróját, Göllerichet idézzük: ,,A harangok mély bugása indítja útjára a haláljelöltek menetét, melyben ott látjuk az élete delelőjén álló férfi mellett a gondtalan ifjút, a gunyorosan fennhéjázó kétkedők mellett a cella csendjében áhitatos imába merült barátot, a nyers harcos mellett a gyenge hajadont, a vígan játszadozó gyermeket."

Saint-Saens: a-moll gordonkaverseny, Op. 33.

Saint-Saens (1835—1921) a francia romantika hangszeres zenéjének jeles képviselője. Sokoldalúsága, zenei nyelvének mértéktartása és választékossága már életében nagy népszerűséget és művészi megbecsülést biztosított számára. Számos versenyművet komponált zongorára, hegedűre és gordonkára. Ez utóbbiak közül az a-moll gordonka- verseny ma is nagyon kedvelt. A mű a romantikus elvnek megfelelően rövidebb szakaszok egymásbafűzéséből nyeri formáját. Szélesen kibontott dallamok és virtuóz fordulatok váltják egymást a szólóhangszeren, lehetőséget adva a művésznek tudása megcsiilogtatására.

Prokofjev: I. (Klasszikus) szimfónia, Op. 25.

A nagy szovjet zeneszerző ebben az 1917-ben komponált szimfóniájában a bécsi klasszikusok (ezen belül elsősorban Haydn és Mozart) világát idézi.

Az akkori formák, s az akkori hangszerelés felhasználása azonban a szerző egyéni harmónia- és dallamvilágával történik. Ebből a szempontból különösen figyelemreméltó a III. tétel (Gavotte) groteszk, fanyar hangvétele.

Weiner Leó: III. Divertimento, Op. 25.

11