Heves megyei aprónyomtatványok 6/K
Slawomir Hr özek TANGÓ Komédia 3 felvonásban. Fordította: Kerpnyi Grácia Szereplők: Eugenia — — — Eugeniusz, az öccse Stomil, az apa — Eleonóra, az anya Artúr, a fiú — — Alá, az unokahúg Edék — — — — Falvay Klári — Pákozdy János — Fonyó István — Margittay Ági Jászai-díjas — Pogány György — Udvaros Dorottya — Újlaki Dénes Díszlettervező: Najmányi László Jelmeztervező: Vágó Nelly Jászai-díjas Rendezte: PAÄL ISTVÁN Slawomir Mrozek, lengyel drámaíró, elbeszélő és grafikus. A krakkói egyetem építészeti karán végzett. Első szatirikus elbeszélései 1950-ben jelentek meg, első kötete 1953- ban; színműveit 1959 óta játsszák Lengyel- országban és világszerte. 1964 óta Olasz- majd Franciaországban él. Színdarabjaiban századunk emberének groteszkké torzult vergődését ábrázolja, a logikai képletek száraz következetességével. Gilles Sandier: KEGYETLEN ÉS NAGYLELKŰ HUMOR A Tangó — amely láthatóan „a forradalmak dialektikájáról” szól és bravúrosan játsz- sza ki az ideológiai zsargonokat — korántsem holmi absztrakt etűd a fentnevezett dialektikáról. Az egészet bohón mulatságos helyzet — és nyelvi komikum hatja át, amelyet kiegészít a tárgyak humora; s mindez elragadó zsibvásár formájában jelenik meg. Artúr 25 esztendős. Azokhoz az enfant ter- rible-ékhez vagy ideges fiatalemberekhez tartozik, akiket a drámairodalom különösen kedvel, és akiket a létezés kínja, saját igényességük vagy etikai törekvéseik arra ösztökélnek, hogy felbontsák a dolgok adott rendjét, még akkor is, ha — mint ez esetben — ez a rend liberális, sőt szabados. Ez a hős, ahogy a szerző állítja, Jan Kott Hamlet-ta- nulmányából született és töbhé-kevésbé faty- tyú öccse Ionesco Jacques-jának, Vitrac Victorjának, vagy éppen Camus Caligulájának. Tetejébe meglehetősen jól ismeri Karamazov Ivánt, és rájön, hogy mihelyt „mindent szabad”, többé semmit sem szabad már. Családja bohém felfordulásban él; ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely, miután a forradalmat megcsinálta, eltörölte a régi értékeket, előítéleteket, konvenciókat. Keresztülment valamennyi avantgárdon és immár mindent elfogad, semmi nem háborítja fel: az apa pizsamában „barkácsol” kísérleti színházában, az anya a családi otthonban egy sanda vadállatot melenget, akit minden titkolódzás nélkül szeretőnek használ. Így hát mi ellen lázadna fel Artúr, milyen erkölcsi talajban vethetné meg a lábát, milyen értékrendben találná meg a maga helyét? Nincs más hátra: fegyveresen kell elindulnia visz- szaállítani a rendet, azaz a múltat és annak avult rituáléját. Először is törvényes nászban feleségül óhajtja venni unokahúgát: szertartás, áldásosztás, fényképezés készül, az esküvő összes ceremóniája. Előhúzzák a porból a zsakettet és a keménygallért, meg a csíkos mellényt az anya fajankó szeretője számára. Egyszóval: bábkomédia, maskarádé kerekedik. Csakhogy a régi rendet nem lehet újra megteremteni: ez a tragikus evidencia nyilvánvalóvá válik Artúr előtt, és így már csak egy kiút marad számára: fejest ugrani a zsarnokság gyakorlatába. Felmászik egy asztalra, s fegyvert szorongatva ott áll, mint Übü, Hitler, Caligula; egy Nietzsche-i bohóc, aki élet és halál ura akar lenni. Ennek az őrjöngő Ariel- nek kell egy Caliban, hogy a végrehajtója legyen; e célra kiválóan megfelel Edék, a népből sarjadt vadállat. Csakhogy mi történik? A vadállat egyetlen mozdulattal leüti a fecsegő ideológust, akár egy nyulat, bevezeti az erőszak abszurd uralmát; és első lépésként arra kényszeríti az öreg Eugeniusz bácsit, a frakkos és rövidnadrágos reakcióst, hogy tangót járjon vele. Az intellektuel a földön hever, a vadállat uralkodik. Értsék, ahogy akarják. Noha a mondanivaló többértelmű, noha e meseformában megírt vaudeville-nek ellene lőhet vetni, hogy egyszerre túl olcsón szimbolikus és túl közelről súrolja a valószerűséget (jobban örültünk volna, minden bizonynyal, egy a valóságostól távolabb álló karikatúrának), van ebben a darabban valami kiábrándult, metsző, kicsit keserű komikum, valami merész luciditás, valami egyszerre könyörtelen és nagylelkű humor, amely engem nagy mértékben elbűvölt. О Mrozek előbb elmondja és eljátssza, hogy tragédia ma már nem lehetséges, majd felmutatja a mégis megvalósuló tragédiát. De ez a tragédia mindenfajta fennség nélkül, groteszk, mondhatni eszelős körülményekből bomlik ki. Paál István rendezése színháztörténeti jelentőségű eseménnyé avatta a Tangó magyarországi bemutatóját. Az előadás lenyűgöző. Mrozek logikára alapozott, keserű humora, dinamizmusa, eszmetörténeti utalásrendszere kiteljesedik ebben a közegben. A díszlet (Najmányi László) szellemesen elvont, a jelmez (Vágó Nelly) elragadóan ironikus. A színészeket nem tudjuk rangsorolni, mert főszerepet játszanak szinte valamennyien. (Váncsa István kritikájából)
