Heves megyei aprónyomtatványok 6/K
HATVANI GALÉRIA Művelődési Központ, Horváth Mihály út 10. Molnár Eszter festőművész kiállítása Megnyitja: 1979. június 10-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor MELOCCÓ MIKLÓS szobrászművész Megtekinthető 1979. június 10-től 24-ig, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között Reprodukciók: 1. oldalon: Présházban (olaj) 100X120 cm 2. oldalon: Hazafelé (vegyes technika) 80ХЮ0 cm 3. oldalon: Anyám (olaj) 80X100 cm 5. oldalon: Szőke nő (olaj) 60X80 cm A budapesti születésű Molnár Eszter Bernáth Aurél tanítványaként végezte a Képzőművészeti Főiskolát, s 1968 óta Székesfehérváron él, 1973-ban Derkovits-ösztöndíjat kapott, önálló kiállítással Dunaújvárosban, Fehérváron, Tokajban és a Velencei Galériában jelentkezett. Festészetére a természetiség jellemző, vállalja a valóságot, a látványt. Kerüli a stilizálást, a dekorációt, képein minden megfelel önmagának, mivel a festöiséget a valóság élménye jelenti. Molnár Eszter azt festi, amit időtlen idők óta festenek a festők: embert és tájat. Földet, eget, vizet — de néha elegendő egy halott fácán is, egy magányos fa, egy udvarbelső vagy elhagyott ház. Ha emberalakot fest, vállalja a leghagyományosabb, a legmegszokottabb beállítást is: a szemben álló és könyöklő alakot, vagy az állvány elé ültetett modellt. F eltűnő lehet az is, hogy tájfestészetével éppen a Balatonhoz fordul, Magyarország egyik legtöbbet festett — ma pedig fényképezett - tájához. Már-már azt lehetne mondani, önmagában merész vagy éppenséggel reménytelen vállalkozás egy ecsetvonást is tenni a Balaton partján. És egyáltalán: van-e még festő ecsetjére érdemes balatoni táj? Molnár Eszter mindenesetre megtalálja ott az érdemeset: újra és újra fölfedezi, és közhelyek nélkül képes kifejezni. Igaz, nem alkalmi nyaralóként, futó kirándulóként taláíkozgat a Balatonnal, hanem gyerekkorától mindmáig lakója is, jó értelemben vett kétlakisággal. Nem festői témáért le-leugró valaki, aki lázasan lohol, hogy összevadássza motívumait, hanem figyelmének mélyebb indítékai vezetik el a Balatonhoz. A Balaton-Felvidék — ha mégoly szűk terület is — erős vonzásában tartja, mert a lélek már ide „telepít" minden lényegest: születést, szeretetet, fájdalmat, örömet és halált, az évszakok egymásra következését, az idő múlását. így lesz a szüntelen-szakadatlan változás a lélek terében időtlen és mozdulatlan világ is. A változót és a változatlant, az elmúlót és a múlhatatlant együttvalóságukban teremti képpé — alighanem ez lehet Molnár Eszter festészetének kivételes érdeme és szépsége. K edvelt műfaja a pasztell, s ezt a nagy hagyományú és nemes műfajt képes egyéni módon művelni. Éppúgy jellemzi a könnyedség, az áttetsző, finom tűnékenység, mint a határozott és erőteljes zártság. Aminek tömege van, az súlyos, ami egynemű, az nem oldódik át másba, nem pá rá Ilik el. Mindent gazdagon és árnyaltan jellemez, hagyja magára hatni a tárgyat, a részletek hangsúlyaival együtt. Képein a mesterség megbízható kezenyoma van: az anyagát és eszközeit, a rajzot és a színt ismerő kézé. Néhány képen feltűnik egy visszatérő jelenség: az öregember, a présház és a madárijesztő. Ez az egyszerű együttes mindig drámai erővel szólal meg. Érzelmesség vagy hisztéria nélkül vetíti elénk a természet és az emberélet fájdalmas és egyben fölemelő változandóságát. Együtt szólaltatja meg az elmúlás tragikumát és a belátás megtisztító érzését. SOBOR ANTAL
