Heves megyei aprónyomtatványok 6/G

Tintatartó 1846-ból

A XIX. század közepén fellendülő hazai keménycserép-müvészet egyik ismert telephelye, alkotóműhelye a sok évtizeden keresztül működő apátfalvi manufaktúra. A kiemelkedő jelentőségű román kori műemléktemplom török időkben elpusztult kerengőjé- nek alapjaira emelt épületek a XIX. sz. elején előbb egy szerény papirosmalom, majd posztókalló, végül Schnir András porcelános vállalkozó műhelyeinek (1834—35) adtak helyet.

Az eredménytelen kísérletek után néhány év múlva (1846) Hüttner József is csak a keménycserép előállításáig jutott el. Mindezekről hiteles adatokat őriznek a levéltárak megsárgult iratcsomói. Az apátfalvi keménycserép-edényeket először az Iparegyesület 1846-ban rendezett pesti kiállításán mutatták be. A hófehérmázas asztali edények, tintatartók, kék kobalt szalagdíszítésükkel a legnépszerűbbek az akkori idők edényművészetében. Az

Vastagételes tál 1855 körül

alapító Hüttner után a szabadságharc idején, rövid időre Aue József bérleményeként működik a manufaktúra. Ezután, 1850-től kezdődően több mint másfél évtizeden keresztül Föld- váry Sándor a haszonbérlő. Azokban az évtizedekben alakult ki a „rózsás" stílus, amelynek létrehozói olyan jeles edénydíszítők, mint Dániel József, Noszky György és Nied Antal. A rózsákkal, szőlőfürttel, madárral, tulipánnal díszített tányérok, korsók, dohánytartók, kulacsok, gyertyatartók, étkezési edények, tálak, bögrék a falusi otthonok, „tisztaszobák" ünnepi használati tárgyai, féltve őrzött kincsei. A kiegyezés előtti időszak, amely a korábbi évtizedek iparfejlesztési eredményeit szinte nyomtalanul elsöpörte, nem könnyítette meg Apátfalván sem a korongosok és

Rózsás tányér 1860 körül

edényfestők munkáját. A kemény cseréptárgyak a nép körében terjedtek el, ott váltak részévé a népművészetnek és díszítőivé a falusi környezetnek. Az újabb bérlő, Dubravszky Sándor 1867- ben kezdi meg működését, maga és családtagjai közel három évtizeden keresztül vezetői a manufaktúrának. A népszerű rózsás tányérok mellett készletek, kancsók, kulacsok magas művészi színvonalú díszítményei napjainkig jelzői az apátfalvi népies kőedényművészet virágzásának. A különféle emlék- és ajánló feliratok, jelszavak, nevek hűen tükrözik azt a szoros kapcsolatot, ami a nép mindennapi életével és a művészettel együttes kifejezője a

társadalmi állapotoknak. A fellendülés éveit bérlőváltozás, hanyatlás követi. A Dubravszky család tagjainak hozzáértése és szorgalma kevésnek bizonyult az egyre sokasodó gazdasági nehézségek leküzdéséhez. A kitűnő felkészültségű festők: Schuler János, Mike Ferenc, Schilhabel Ferenc, Gerlicze Rafael csak a nagyszerű festést biztosíthatták, az olcsó külföldi áruval szembeni versenyben az apátfalvi edények sikerét nem segíthették.

Az újabb bérlő Remenyik Béla, 1890-ben veszi át a gyárat, de öt esztendő sem telik el és lemond Nagy Zsigmond és Ferenc javára, akik egy évtized alatt mind a technika, mind a művészet területén nagy lépéssel haladnak előre. Az edények díszítményeinek kialakításában elterjednek a különböző sokszorosító eljárások, a sablonálás és a tupfolás. Előbb váltakozva a kézifestéssel, majd később teljes egészében a sablonokkal díszítik a feliratos tálakat, tányérokat, kulacsokat, kancsókat, vázákat. Az 1890-esévek fellendülését jelzi az edények exportja, ami úgy vált lehetővé, hogy a régi elavult, kézi- és vízierőre berendezett felszereléseket új, gépi berendezésekkel cserélték fel. A magyaros díszítésű keménycserepek egyaránt feltűnést keltenek az 1885-ös országos kiállítáKancsó 1890 körül