Heves megyei aprónyomtatványok 6/A
Rajki László, egyéniségét tekintve, a napjainkban szinte ritkaság számba menő szerény művészek közé tartozik. Sem az önreklámozás ma már nálunk is tetten érhető fogásaival nem él, de még a látványos közéleti szereplést sem tartja a művészi tevékenység feltétlenül szükséges velejárójának. Azt vallja, hogy a művész akkor közéleti, ha műveivel az-, a legtöbbet azzal tehet, ha jó műveket ad a társadalomnak. Ebben a megfogalmazásban tartja magát elkötelezett alkotónak. És mit akar elmondani Rajki László? Portréi tanulsága szerint — amelyek nyugalmat, küzdést, vagy éppen szorongást tükröznek, de közös bennük az erkölcsi erőt hordozó mag — elsősorban azt, hogy tisztelni kell a másik embert. Csoportos alakzatai az emberi egymásrautaltság szükségességét és az összetartozás örömét sugározzák. Elvonatkoztatott kompozíciói azt sugallják, hogy világképünknek ki kell terjednie az egész természetre, az ember, az egyén és közösség éltető elemére. Rajki László mondanivalójának művészi hitelét az anyaghoz való hűséggel, a szerkezet jelképpé emelésével, a lényeges elemek hangsúlyával és az anyag felületi megmunkálásával teremti meg. A kortársi szobrászat formai és tartalmi szélsőségei nélkül birkózik a legkülönfélébb anyaggal — kővel, ólommal, bronzzal, fával —és keresi a mondanivalójához legalkalmasabb formákat. Tartózkodik a hatásos plasztikai ötletektől. Rajki László alig több mint másfél évtizedes művészi küzdelmének itt bemutatott eredményei arról győznek meg bennünket, hogy törekvései, mondandója további figyelmünkre érdemes. Máté György
