Heves megyei aprónyomtatványok 5/F
* A KÉT MŰVÉSZRŐL Sokszínű, számos egymástól eltérő törekvéseket magában foglaló mai képzőművészeti életünkben az új realizmus élő klasszikusaiként értékeli Kurucz D. István festő- és Szabó Iván szobrászművészt a szakirodalom. E jelzőt, minősítésüket illetően utalhatok igen magas művészeti kitüntetéseikre — Kossuth-díj, Munkácsy-díj, kiváló művész cím —, továbbá a lexikonokra, kritikákra, és mindezt alátámasztva utoljára, de egyáltalán nem utolsósorban, műveik esztétikai értékére. A művészeti magatartásbeli és etikai alapállás azonossága már önmagában kellően indokolná, hogy a Hatvani Galéria együtt szerepeltesse a két alkotót. Realista látás-és megjelenítési módjukon túl azonban még jónéhány más, életrajzi, tevékenységi, emberi szál is összekapcsolja őket. Az első közösségi élmény és vállalás egészen messzire, az 1940-es évek elejére, a Szocialista Művészcsoporthoz vezet bennünket, mellyel mind a ketten kapcsolatban álltak, ha nem is azonos mélységben. Ezután már Vásárhely következik, ahonnan ugyan Kurucz D. István lassan négy évtizede elköltözött Budapestre, a Százados úti művésztelepre, Szabó Iván műterme szomszédságába, de amelyhez máig eltéphetetlen szálak kapcsolják. Először 1949-ben Kurucz D. István hozza, mint Szőnyi István tanársegéde a Képző- művészeti Főiskola növendékeit Vásárhelyre nyári művésztelepi gyakorlatra. Majd Szabó Iván veszi át tőle a stafétabotot és folytatja a Főiskolai Művésztelep vezetését három évtizeden át. Együtt bábáskodtak a Vásárhelyi Őszi Tárlat születésénél és segítik ma is a műhely tevékenységét, sikerét tanácsaikkal, közreműködésükkel és műveikkel egyaránt. A csak vázlatosan említett közös élmények és elveik azonossága kovácsolta össze barátságukat. Ennek ellenére igen régen volt már közös kiállításuk, ezért a mostani hatvani együttes bemutatkozás különös fontossággal, jelentőséggel bír. Kurucz D. István a nagy elődök (Tornyai, Koszta, Nagy) nyomdokain haladva újította meg az Alföld festészetét. Részben úgy, hogy merített a művészettörténet évszázados hagyományából, megújítva a tempera (gesso) festést, de úgy is, hogy az absztrakt művészet formai lehetőségeit alkalmazta konkrét mondanivalója megjelenítésére. A táj két sávra redukáltan, tőmondatős egyszerűséggel, föld és ég két sávjában jelenik meg nála. A föld formai gazdagsága és az ég árnyalati finomsága ötvöződik egybe műveiben. Portréi külsőben magukon viselik a típus antropológiai ismérveit. Jellemük, belső világuk azonban általános emberi érzésekről, sorsról, életútról vallanak. Nem ment el érzéketlenül a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban az ember és munka viszonyában bekövetkezett alapvető változás mellett sem. Szabó Iván is szilárdan támaszkodik az egyetemes művészet évezredes hagyományára. Vonzódik mindahhoz, ami szép és örömforrás az ember számára. Távol áll tőle minden, ami torz és beteges, Érzékletesen mintázott aktjai egészséges erotikát sugároznak. Emlékműveiben, portréiban a külső hasonlóságon túl az erkölcsi tartást, az eszme szolgálatát is kifejezi. Külön részt jelent munkásságában a legesztétiku- sabb emberi mozgás, a tánc változatos, sokrétű megfogalmazása. Ugyancsak a forma és á mózgás esztétikuma indította arra, hogy egész sor művét szentelte az ember hűséges segítőtársa, a ló megjelenítésének. Kísérletező kedve a fa és a kerámia új lehetőségeit szintén sikerrel használta ki humánus mondanivalója tolmácsolására. Fareliefjeiben a népművészet tiszta forrásának, egyszerűségének, őszinteségének, jelképiségének hatását is érezzük. Üjabb kerámiái a magas hőfokú égetés által létrehozott szilárd forma és az ugyancsak ezáltal létrejött sajátos színbeli megjelenés által gazdagítják eddigi életművét. Kurucz D. István és Szabó Iván alkotói munkássága nem ismeretlen Hatvan város művészetszerető közönsége előtt. Szinte minden portré- és tájfejtészeti biennálén szerepeltek és nem egyszer kaptak díjat is ezeken a kiállításokon. Mostani egyéni közös tárlatuk mégis kiemelkedő eseménye lesz a Hatvani Galéria ez évi rendezvényeinek és emlékezetes élményévé válik a művek címzettjeinek, a befogadóknak, azoknak, akikről egyikük sem feledkezett meg sohasem. Dömötör János Szabó Iván művei 1. Ágaskodó 52 cm bronz 2. Éneklő leány 41 cm bronz 3. Csillagnéző 28 cm bronz 4. Szerelem 22 cm bronz 5. Táncosnő I—Vili. 20 cm bronz 6. Elégia 29 cm ólom 7. Párkák 31 cm ólom 8. Irókázó 29 cm ólom 9. Almás leány 42 cm ólom 10. Asszonyok 1 5 cm ólom 11. Reggel 42 cm terrakotta 12. Szerelem 22 cm terra kotta 13. Fürdőből 50 cm terrakotta 14. Énekesnő 55 cm terrakotta 15. Énekesnő 50 cm terrakotta 16. Bartók 30X22 cm bronz 17. Kodály 30X22 cm bronz 18. Liszt 30X22 cm bronz 19. Radnóti Miklós 33X35 cm bronz 20. József Attila 37X32 cm bronz 21. Juhász Gyula 37X32 cm bronz 22. Négyesfogat 40X90 cm bronz 23. Piaff 40X45 cm bronz 24. Sebes ügetés 40X48 cm bronz 25. Ifjúság 32X48 cm bronz 26. Ballada 25X 36 cm bronz 27. Búcsú 42X25 cm pirogránit 28. Csikó é5 madarak 25x30 cm pirogránit 29. Ló és sólyom 18X30 cm pirogránit 30. Vágta 27X30 cm pirogránit 31. Találkozás 28X42 cm pirogránit 32. Csalogató 23X32 cm pirogránit 33. Mandarin 23X32 cm pirogránit
