Heves megyei aprónyomtatványok 5/E
NÉMETH ISTVÁN kiállítása a vizuális művészetek közös ünnepe, annak bizonyítéka, hogy a tárgyalkotó tevékenységek különböző ágazatai jószerint nem különülhetnek el egymástól, megjelenésük együttesen képes gazdag intellektuális és hangulatos emóciók megjelenítésére, ha az esztétikai igény a teljességet ostromolja. Németh István figyelemre méltó rajzkészséggel, festóművészi ambícióval érkezett a pályaválasztás útkereszteződéséhez, amikor is filmrendező lett. Utóbb körülményei arra késztettek, hogy mint fotóművész hasznösítsa iskolázottságát. s ekként összegezze mindazt, amit korábban művészi munkássága során tapasztalt; további elvégzendő feladatnak felvállalt. Néhány emberöltővel ezelőtt, az elaprózott munkamegosztás korában az efféle komplex megnyilatkozás még elképzelhetetlen lett volna, pedig a klasszikus hagyományok a sokoldalúságot hagyták örökül az újkorra, a szakosodás azonban vagy másfél százada az emberi kifejezés módozatait a specialitás korlátái közé zárta. Németh István is azok közé tartozik, akik részt vesznek a műfajok, műformák szabadságharcában, s elvbarátaihoz hasonlóan ő is több fakultás összekapcsolásával törekszik a gondolatok és érzelmek mind hitelesebb érzékeltetésére, a szépség, jóság, igazság egyetemes értékeinek kötetlen szolgálatára. Tárlata tulajdonképpen az alkotó és az alkotás elválaszthatatlanságának a bemutatását célozza, annak a magától értetődő tanulságnak a bizonyítását, miszerint a tehetség és műve törvényszerűen feltételezi egymást, a lélek, elme készsége a vallomásra végül is a befejezett képben, szoborban vizsgázik őszinteségből. Az emberi jelenség — a közelmúlt tiszta szívű nagy filozófusa szerint — a közvetlenség, nyitottság, áldozatosság jó tulajdonságai révén tölti be evilági rendeltetését. ..hanem legyen a ti beszédetek: úgy úgy, nem nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon". Németh István ehhez az egyszerű, nélkülözhetetlen tapasztalathoz gyűjt meggyőző adalékokat, villanó fénnyel, kifinomult érzékenységgel, megértő intuícióval. Elintézte magában, hogy óvatosnak kell lennie a jellem, a kétség dolgaiban, nem kívánja feltárni a pszüché legbelsőbb titkait, nem leselkedik a tudatküszöb alá. nem ragadja el a gyanútlanok leleplezésének olcsó mámora, mert jóhiszeműsége eredendően is tapintatos mások iránt, de a művészi karakterizálás gyakorlata is tudatosította benne, hogy a véletlen gesztusok, tünékeny részletek, szerény érvek hitelesebbek, mint a szembetűnő, ismétlődő motívumok, divatos szokások. Fotóportréinak a stílusa ezért nevezhető inkább diszkrétnek, semmint meghökkentőnek, mert kerüli a feltünősködést, mellőzi a hatáskeltő eszközöket, megelégszik optikailag is, lélektanilag is a jelzésszerű árnyalatokkal. Jellemzése így is találó, mélyrehatóié, hiszen tudvalevő, hogy a tömör indoklás többre képes, mint a körülírás, szószaporaság. Mindebből — talán mondani se kell — nem az következik, mintha Németh István meg akarná takarítani a sarkosabb fogalmazást, sohase kendőzi el a valóságot, mert mindig is a lényegre összpontosít. Kevéssel sokat mondani — ez a munkamódszere, nem annyira mennyiségi, mint inkább minőségi értelemben. A SZENTESI MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI KÖZPONT kisgalériAjában Koíiuth tér S. I. emelet
