Heves megyei aprónyomtatványok 4/D

EGRI VIVAS ’88 Nem könnyű manapság a felszínen maradás sem, nemhogy a boldo­gulás. Nincs ez másképp az egri fegyverforgatók háza táján sem. Amikor tavaly augusztusban megalakult az Eger Sportegyesületnél a sportszolgáltató szakosztály, még csak kevesen láttak tiszta képet. A Fekete György vezetőedzővel folytatott beszélgetésből kiderült, hogy a szekérderéknyi gond ellenére sem mondtak csütörtököt. Ki­tűnt továbbá, hogy az eltelt időszakban bizonyították életképessé­güket, noha az idáig vezető út nem volt egészen sima, kátyúktól mentes. — Hogyan fogadták a hírt: a vívóknak nincs többé versenyszak­osztálya Egerben? — szegezem a kérdést a szakvezetőnek. — A legnagyobb gondot a megcsappant költségvetés jelentette. Fel kellett kutatnunk, hogy milyen pénzforrások jöhetnek számításba. A klub csupán az edzők bérét fizeti, versenyekre pedig továbbra is utazni kell, és a felszerelés is egyre kopik. Ilyen körülmények kö­zött elengedhetetlen volt saját bevételünk növelése. Kénytelenek voltunk differenciált tagdíjemelést bevezetni. A legtöbb havi 200, a legkevesebb 100 forint, amit le kell szurkolniuk a szakosztályhoz tartozóknak. — Mit szóltak mindehhez a szülők? Egyre többször és egyre mélyeb­ben kell az erszényükbe nyúlni, ha a gyerekekről van szó ... — Ha nem is törtek ki üdvrivalgásban, de azért megértették, és el­fogadták. Tudomásul vették: ahhoz, hogy heti négy alkalommal sportolhasson, mozoghasson a csemetéjük, minderre szükség volt. A befolyt összegeket, természetesen, sportolóink érdekében használjuk fel. — Pusztán a tagdíjemelés elég volt a kiesés pótlására? — Szó sincs róla. A hiányzó részt úgy kell összeházalnunk. Még szerencse, hogy eddigi segítőink közül a legjelentősebbek nem for­dítottak hátat nekünk. Sóki Mihály szakosztályelnökünk az EGER­VIN és Horváth János főmérnök, a Heves Megyei Vízmű Vállalat részéről változatlanul mellettünk áll. — Csupa rosszat hozott ez az átalakítás? — Megszűntünk verseny szakosztály lenni, s ez azt is jelenti, hogy nincs már görcsös, mindenáron való eredmény ha jhászás, hiszen nem ettől függ a létünk. No, persze önmagunkat azért nem tagadhatják meg. Valamennyi edző, sportoló, aki komolyan veszi azt, amit csinál, az teljesítményre tör. A változás azonban mégis egy oldottabb, ked­

Next

/
Oldalképek
Tartalom