Heves megyei aprónyomtatványok 4/A

ÉVFORDULÓ Móra Ferenc 1879. július Í7-én született Szegeden a ma­gyar próza egyik legkiemelkedőbb képviselője. Már gyermekkorában kitűnt éles eszével, a gim­náziumi önképző körökben tehetségével. Egye­temi tanulmányait nehéz anyagi körülmények között végezte el, utána tanári állást vállal, de hamarosan újságíróként dolgozik a Szegedi Naplónál. Szegeden jelenik meg első önálló mü­ve, Az aranyszőrű bárány c. verses elbeszélése. Ez időben írt remek stílusú cikkeivel megbe­csülést és elismerést szerez szülővárosában. Életében jelentős fordulatot hozott 1904-ben segédikönyvtárosi kinevezése a szegedi Somogyi Könyvtárba, de megmaradt továbbra is a Sze­gedi Napló munkatársának. Pósa Lajossal való megismerkedése közelebb hozta az ifjúsági irodalomhoz. Az Én Üjságom c. gyermeklapban több mint ezer írása jelent meg, az ifjúságért olyan írói munkásságot fejt ki, melyhez hasonlóval egyetlen magyar író sem dicsekedhet. Gazdag érzelemvilága sok gyermek­kori élményt őrzött meg. Meséinek erkölcsi vilá­ga a szegényemberé, az igazságkeresőé, ezért ügy-egy írása politikai célzatú is. A Kincskereső kis ködmön c. gyermekiregényét, melyben az író saját gyermekkorát eleveníti meg, 1918-ban ad­tak kr. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom