Heves megyei aprónyomtatványok 1/U

A DOBÓ ISTVÁN VÁRMÚZEUM tisztelettel meghívja Önt 1991. május 17-én 15 órára a gótikus püspöki palota földszinti kiállítótermébe, a múzeumi világnap alkalmából tartandó K3ÁLLÍTÁSMEGNYITÓRA. Ünnepi beszédet mond: dr. Jakab István úr, Heves Megye Önkormányzatának elnöke. A parádi üveg az utóbbi évtizedekben nemzetközi hírnévre tett szert. Talán kevesen sejtik, hogy a kiváló ólomkristály terméke­ket előállító üzem egy 18. század eleji kis hutából alakult ki, mely ablaküveget és közönséges háztartási üvegeket készített. A 19. század közepe táján termékei között azonban már megjelentek az igényes iparművészeti alkotásoknak tekinthető dísztárgyak, illetve készletek. Nem kevés szerepe volt ebben a közeli gyógy­víznek, a nyaralók és fürdővendégek megjelenésének a környé­ken. Általános jelenség volt Európában már a múlt században, hogy a fürdőhelyekről emléktárgyakat, elsősorban díszes poha­rakat vittek magukkal a látogatók a pihenés, vagy gyógykúra em­lékeképpen. Az igazi siker azonban mintegy 30 évvel ezelőtt következett be, amikor az ólomkristály tárgyak gyártása és főképpen exportja meghozta a gyár számára a világsikert. Ebben a prosperáló korszakban került az üveggyárba egy fiatal iparművész, Rénes György. Az ő munkássága új színt hozott a pa­rádi üvegművészetbe elsősorban különleges technikái, sajátos formavilága révén. Ragyogóan ki tudja használni az anyag adta lehetőségeket. Munkáit szemlélve az a benyomásunk, hogy ját­szik a színekkel és különböző díszítő technikákkal. Az ő tevé­kenysége új stílust adott a gyárnak, amely stílus távozása óta is felismerhető. Mert a művész ma már önálló tevékenységet folytat parádsasvári otthonában. Dr. Löffler Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom