Heves megyei aprónyomtatványok 1/R
Az egri Ifjúsági Ház tisztelettel meghívja Önt 1989. április 17-én 17 órakor BLASKÓ JÁNOS festőművész emlékkiállítására A kiállítást megnyitja: FÁBIÁN LÁSZLÓ író Megtekinthető: 1989. május 22-ig az Ifjúsági Ház Galériájában Cim: 3300 Eger, Széchenyi út 16 Emlékezz! 100 x 100 cm, olaj-wallkyd-farost Fk.: Fridél Lajos igazgató DUNA-TÁJI KONSTRUKTIVIZMUS Úgy tetszik, van valami jellegzetes vonzása a pannon tájnak, amely nemcsak megörökítésre csábítja, de elemzésre is készteti megörökítőjét: a képi látvány szerkezetének elemzésére, az impresszió tisztázására. Azt kell tehát mondanunk, hogy olyan kiemelkedő életművek, mint Egryé, Barcsayé (mélyebb elemzésben föltehetőleg Gadányié és másoké) nem egyszerűen tematikában hordozzák magyarságukat, de strukturális lényegükben. Amikor tehát ironikus hangokat hallunk a szentendrei konstruktivizmusról, mint a nagy világstílus mucsai változatáról, akkor nemcsak cinikus fennhéjázással állunk szemben, hanem tudatlansággal is, amely a magyar festészet természetrajzát átabotában ha ismeri. Blaskó János életművén végigpillantva azt kell látnunk, hogy úgyszólván minden egyes rajz, vázlat, töredék a szerkesztés fázisait jelöli: a látvány-élmény (többnyire ez a dunabogdányi táj, vagy a jól ismert otthoni inte- rieur) a rögzítés pillanatában nyomban a szerkesztés, a festői kompozíció kitüntetett élményévé válik, a szín, a hangulat ennek a szigorú szerkezetességnek rendelődik alá. Nem véletlen, hogy a kolorista Egryt és az épitkező Barcsayt mégis együtt emlegettem, amikor valamiféle tipológiai behatárolásra törekedtem. Egryt színkezelése - megítélésem szerint - ugyanúgy a szerkezet hangsúlyozását preferálja, miként a vonal Barcsaynál. Blaskó János képépítése mindkét lehetőséggel él, gyakorta egyetlen képen belül is. Naturális valójában - természetesen - nincs jelen a táj, ugyanakkor azonban minden egyes asszociációnk, a legkisebb részlethez kapcsolódó is, valami tájat idéz, talán megfoghatatlanabbat, mint amiből a festő kiindult. A megfoghatatlanabb helyére nyugodtan írhatnám az álomszerűbbet, a metafiziku- sabbat, honnét már egyetlen logikai lépés Blaskó János szürrealisztikus igényű munkáinak megközelítése. (Egyébként megint csak nem példátlanul - akár a táj élményhez is kapcsolódva.) Egy festőről általában nem nagy dicséret, ha azt mondjuk, kulturáltan fest; nem jelent többet, minthogy nem vét szarvashibákat, nem giccsel. Blaskó Jánosról talán mégis el kell mondani, hogy az ö festői kulturáltsága ennél jóval többet jelent, az általa megismert képzőművészeti kultúrák tudatos és fölöttébb érzékeny beépítését. Újfent csak a vázlatokra kívánok hivatkozni, amelyek közt jócskán találhatni olyan motívumtöredékeket (mégcsak nem is mindig természetelvű motívumokról van szó, hanem akár díszítő mustrákról is), amelyek a képi logika folytonos ébresztésére, a járt és a járatlan utak egymáshoz tartó lehetőségeire utalnak. Az ember olykor úgy érzi, nüansznyi kérdések is úgy körül vannak járva, mintha a leglényegről volna szó. És csakugyan: arról van szó. Olyan festészet ismerszik tehát meg Blaskó János életművéből, amely nem a nagy dimenziók lebontását, kö- zelhozását célozza (miképpen a század nagy világrendező izmusai tették), hanem amely az értelem erejére hagyatkozva, az ösztönző látvány segítségét kínálva a létezők, minden létező közös gondolati egységére, az összefoglaló teremtésre irányítja figyelmünket - ha tetszik - akár vallásos értelemben is. Fábián László
