Heves megyei aprónyomtatványok 1/I

Beköszöntő A reménység "2000. éve" kiállítására írt menyitó beszédében Jeleníts István piarista szerzetes írta "Nálunk Magyarországon, de a körülöttünk lévő országokban is olyan évtizedek következnek eztán, amelyekben az egyház elveszíti medcénási szerepét, megváltozik a tömegekkel való kapcsolata is. Jön más medcénás helyette, akivel nem járt jobban a művészet: a szocialista realizmus leckéjét kéri számon rajta, s a mindennapos politikai, gazdasági érdek szolgálatába próbálja állítani. Közben felnő egy új művésznemzedék, amelynek tagjai már személyes kapcsolatot sem föltétlenül találnak a hittel, a keresztény tanítással." E kiállítás alkotói bizonyítják, hogy a kortársművészek nem találnak kapcsolatot a hittel, a keresztény tanítással, hanem e tanítás bennük él, ezt a hitet magukban hordozzák. Ha medcénások nem is, de a keresztény egyház által fenntartott ifjúsági klub és egy hátrányos helyzetű embereket támogató alapítvány összefogásával itt Önök előtt született egy galéria az egri és heves megyei művészek támogatására az egri és az idelátogató vendégek gyönyörködtetésére. MEGHÍVÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom