Heves megyei aprónyomtatványok 1/E
Kevesen tudják - ami nem csoda, hiszen a szakirodalomban is alig van nyoma -, hogy az 1896. évi pompázatos millenniumi ünnepségek idején nemcsak a nevezetes Feszty-körkép (és a hozzá hasonló alkotások) felavatására került sor,- elkészült egy igen sajátos, bár hamar elfeledett további látványosság, az úgynevezett Pokol-körkép is. Tervezője Qárdonyi Qéza volt, akit Dante Isteni színjátékának Infernója ihletett meg. Elgondolásának kivitelezését Molnár Árpádra és Trill Qézára, színházi díszlettervezőkre bízta. Az alkotásnak, amelyet 1896. május 16-án, más adatok szerint 17-én avattak fel, a budapesti városligeti fasor és az Aréna út sarkán (a mai szakszervezeti székház telkén, Dózsa Qyörgy út 84.) magasodó, Márkus Qéza építész tervezte - azóta lebontott - „kéttornyú vaspalota" adott helyet. A mű valójában nem is igazi körkép volt. Működési elve ugyanis a nem kizárólag a térhatáson, hanem a természetes és mesterséges megvilágítás, illetve a különböző módon kezelt, a fényt hol áteresztő, hol elnyelő vászonfelület együttes alkalmazásán alapult, ezért sokkal inkább hasonlított egyféle diorámára. Az író maga így jellemezte elképzelését: „Képzeljünk el egy 1540 négyzet- méteres vásznat, képzeljük el, hogy ez a vászon félkör alakban van fölfeszítve, de helyenkint oly átlátszó, hogy erre a vászonra vastag festékkel egy házat festenek, vékony festékkel meg a tetejére lángoló tüzet. A nappali világosság nem hat át a vastag festményen, de a lángon átereszkedík, s olyan tündöklővé teszi azt, hogy a szem káprázik belé. Valóság ez, vagy álom? - kérdezi a néző, hiszen az a láng oly erős, hogy fénye vörösre festi itt körülöttem a nézők arcát is. Képzeljük el mármost, hogy ezekkel a szálló színekkel egy álom világi képet festenek. Sem ablak, sem lámpa nincs sehol, s a kép nézőtere mégis világos, mert a világosság átszáll helyenkint a vásznon, magával hordva annak színeit,- micsoda finomságok ezek a festészetben, mikor az eleven levegő van megszínezve ..." A Pokol-körkép, vagy ahogy Qárdonyi szerette nevezni, a „fény színháza" abban is különbözött a többi körképtől, hogy a látogatók nem is nézők, hanem egy megelevenedni látszó szcéna szereplői voltak. A sötét barlangba, a „pokolba" belépve egy hatalmas térségben találták magukat, ahol nyolcvan szekérnyi természetes szikla volt. A látogatókat a sziklákból kialakított és tulajdonképpen több színpadtér szerepét ,Jer hát, kövess. Én kalauzod leszek, És átvezetlek az örök országon, A hol csak jaj van s kínos epedések Egy új halálnak megváltó kezéért. S meglátod ott a szenvedés honában A kik a tűzben is reménynyel élnek, Hogy egykor mégis fel-kiszabadulnak, És eljutnak a boldogság honába." Dante: A Pokol (Qárdonyi Qéza fordítása) betöltő fülkék fogadták. A fülkébe egymás mögé számos fából készült vagy fémből kivágott és vászonnal borított figurát állítottak, s miközben - akárcsak Dante és Vergilius a poklot - végigjárták a patkó alakú sziklás térséget, a színes lámpákkal megvilágított vásznon Qustáv Dóré metszetei nyomán Dante Infoernójának legismertebb jelenetei tűntek fel a szemük előtt: az Acheron folyó partján futó hatalmas tömeg, amelyet darazsak üldöztek, aztán Charon, a Pokol révésze, aki átvitte a folyón a bűnös lelkeket,- odébb a pokoli forgószélben hánykódó szerelmespár Paolo és Francesca,- a pénzeszsákokat hempergető pazarlók és fösvények,- az izzó falú Dis vára,- a tűzesőben hanyatt fekvő pogány hős, aki az ég haragjával is dacol,- a hítehagyott Anasztáziusz sírja,- egy sziklapárkányon a bikafejű Minotaurusz,- a képmutató barátok, akik aranyozott ólomcsuhában végtelen körmenetben róják útjukat,- az öngyilkosok erdeje, ahol a fáknak is emberformájuk van, s a letört ágakból vér csepeg,- a kitekert nyakú emberek, akik között főleg jósok és kuruzslók vannak,- a hatalmas szuroktó, amelybe az ördögök vasvillával nyomják vissza az onnan kimászni akaró kufárokat,- a vér földje, ahol a viszályt szítók bűnhődnek,- a hamis pénzverők, akik a mocsokban fetrengenek,- az óriások börtöne, végül pedig az örök jég birodalma, ahol a hazaárulók és a testvérgyilkosok szenved- S nek ... A hatalmas körképnek már a felállítása is szenzációnak számított. Egyedül a háttér vásznát egy hatlovas szekér vontatta ki a ligetbe, és ötven ember kellett ahhoz, hogy az épületbe beemeljék. A Pokol-körkép azonban nemcsak eddig ismeretlen szerkezeti és technikai megoldásaival, hanem - és főként - témaválasztásával tűnt ki a korabeli hazai látványosságok közül. Hiszen nem a millenniumi ünnepségek hangulatába illő historizáló témát jelenített meg, mint például az ilyen történeti szemléletet már címében is híven tükröző Magyarország 1000 éves története ködfátyolképekben vagy az Ezredévi allegória. Az első pillanatban meghökkentő volt, hogy akkor, amikor az egész ország a dicső múlt és a dicső jelen, az „ősz hajú fejedelem" (Ferenc József) ünneplésének lázában égett, Qárdonyi Dante Infernójának iszonytató képeivel borzasztotta a látogatókat. A körkép jelenetei valóban Dante Poklát idézték, de nem feltétlenül a nagy firenzei koráról, hanem a millenniumi időkről szóltak. Talán inkább arra utaltak, hogy az igazi pokol nem a „fény színházának" falain belül, hanem azokon kívül, a hamis ábrándképeket kergető Magyarországon van ... Qárdonyi tisztában volt azzal, hogy a Pokolhoz jegyet váltó városligeti közönség túlnyomó többségének még a körképen meglehetősen sematikusan ábrázolt szcénák értelmezése is gondot okoz majd, ezért elhatározta, hogy Szász Károly után - ő is lefordítja az Isteni színjáték első részét. Szándékát tehát nem irodalmi szempontok sugallták. Azért fogott munkához, mert mint írta, „a Pokol-körképnek egy olcsón árulható Dante-fordításra van szüksége s olyan fordításra, amit mindenki megérthet". Az 1896 áprilisában megjelent könyvét a kritika durva elutasítással fogadta. Szó ami szó, Qárdonyi munkája aligha tekinthető a szó igazi értelmében vett műfordításnak. De nem is szépirodalmi, hanem az autonóm művészi szférán kívül eső alkalmi, szórakoztató művet, igazi ponyvát a kart csinálni. Bevallottan arra vállalkozott, hogy egy, a Dante művénél rövidebb, a Pokol-körkép szcénáinak vizuális befogadását, megértését elősegítő szöveget adjon a látogatók kezébe. Olyat, amely szinte didaktikus módon magyarázza el nekik a körkép legfontosabb látnivalóit. Qárdonyi felismerte, hogy a panorámafestészet és a ponyvairodalom, ez a két, az autonóm művészi szférán kívül eső műfaj mennyire rokona egymásnak. A Qotterhaltétól, a Ferenc József ünneplésétől hangos Budapesten sem a Pokol-körkép, sem Qárdonyi fordítása nem nyerte el a hivatalosságok tetszését. Egyebek mellett ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a megnyitó után nyolc hónappal, 1897 februárjában a Pokol bezárta kapuját. Márkus Qéza kéttornyú „vaspalotája" ezután néhány évig kocsiszínként üzemelt, majd lebontották. Az 1540 négyzetméteres vásznat széthordták, az egykori körképet senki sem ismeri, Qárdonyi- nak a maga nemében nagyszerű könyvét is alig néhányan. Kiállításunk levéltári források, korabeli kritikák, fotók, katalógusok, plakátok stb. segítségével megpróbálja rekonstruálni, milyen is lehetett és hogyan működött a mára tökéletesen elfeledett, s voltaképpen az első magyar „diorámának" is nevezhető alkalmi látványosság, a Qárdonyi-féle Pokolkörkép. Kovács Ákos
