Heves megyei aprónyomtatványok 1/D
adataink vannak, melyet rezidenciáján, a püspöki palotában - az általa építtetett palotaszárnyban - nyilvános kiállításon is bemutatott. Sajnálatos módon e remekműveket tartalmazó gyűjtemény nem maradt a városban, mivel a hazafias érzületű érsek, a reformkor nagyjaikoz csatlakozva, 1836-ban képtárát az akkor épülő pesti Nemzeti Múzeum számára. Nagylelkű adományával megteremtette az ország első állandó képzőművészeti kiállításának alapját, mely 1846- ban nyitotta meg kapuit. E 192 db, elsősorban korai itáliai remekműveket tartalmazó hagyaték ma a Szépművészeti Múzeum régi képtárának egyik legértékesebb egysége. A nagy elődök követése általánossá vált az egri egyházi személyiségek körében, így amikor Bartakovics Béla érsek 1872-ben megalapította a Líceumi Képtárat - és a Líceum második emeletének termeiben elhelyezte -, volt mire alapoznia. A gyűjtemény elsősorban a nagy műveltséggel rendelkező, a művészeteket pártoló egri érsekek, püspökök, prépostok s kanonokok ízlését reprezentálta, s ajándékaikból, hagyatékaikból állt össze. A képtár alapját Aszalay László egri kanonok közel 100 darabból álló, 1871-es ajándékozása (Pietro Rotari: A Ivó leány) és Bartakovics Béla 1873-as vásárlásaként, Bartakovics FÍóris 50 darabos gyűjteménye alkotta (Sebastiano Ricci: V. Pirns pápa domonkosrendi szerzetesekkel} 17. századi firenzei festő: Szt. Domonkos a cellájában} Jan van Goyen: Felice Brusasorci: Sirató angyalok Krisztus holttestével Hendrick Ter Brugg hen: Pipára gyújtó fiú, 1623 Holland táj alakokkal). Bartakovics Béla más kollekciókból, így az Esterházy gyűjteményből is vásárolt (Jacoh van Schuppen: Gitáron játszó nő öregasszonnyal} Jacob Toorenvliet két kis festménye), ezzel is emelve a képtár színvonalát. 1893-ban került a gyűjteménybe a hosszú évekig Egerben dolgozó Kovács Mihály festőművész (1818- 1892) több mint száz darabos hagyatéka. A képtár legértékesebb festményei Eánthy Endre címzetes püspök, egri nagyprépost, elsősorban Bécsben vásárolt gyűjteményével kerültek a kollekcióba. (Dosso Dossi: Faun és nimfa1; Felice Brusasorci: Sirató angyalok Krisztus holttestével} Hendrick Ter Brugghen: Pipára gyújtó fiú). A Líceumi Képtár utolsó nagy gyarapodását Samassa József egri érsek, főként magyar festők műveiből álló ajándéka jelentette. Az Egri Érseki Líceumi Gyűjtemény 1930-ben a Dobó István Vármúzeum kezelésébe került, ahol nyolc évvel később ismét megtekjnthetőm vált. A kollekció jogi helyzete 1991-ben tisztázódott, miszerint az érsekség tulajdonlása mellett a szakmai kezelés továbbra is a múzeum feladata maradt. Az elmúlt harminc évben a gyűjtemény tovább fejlődött, s törzsanyaga jó néhány, elsősorban külföldi művel gyarapodott. A korábbi kiállítások után 1996-ban megújulva és kibővítve nyitottuk meg ismét az Egri Képtárat a nagyközönség előtt. Az itáliai gyűjteményt bemutató termekben olyan nagy nevekkel egészült ki a kiállítás, mint Battisteffo, Antiveduto Grammatics Giacomo Cerutij Giubio Carpioni vagy cfresare Fracanzano. A németalföldi festők között is sok új név - Frederick van Valkenboraid Frans Francken\, Theodor van Tóniden, Pieter van Lint - jelenik meg egy-egy festménnyel a kiállításban. Az első teremben a gyűjtemény történetét bemutató dokumentumok között látható a nagy mecénás előd, Pyrker János László egri érsek márz'ánr) mellszobra amely az általa Egerbe hwott, s a bazilika szobordíszeit is készítő Marco Casagrande (1804-1880) alkotása. A második és a harmadik teremben az itáliai festészet 16-17., Majd 17-18. századi darabjai láthatóak. Az elsősorban szakrális, illetve mitológiai témákat megjelenítő képek között a későbbi festmények sorában megtalálhatóak a már polgári ízlést kielégítő arcképek, veduták és életképek A második teremben kronológiai sorrendben elsőként a 16. század első felében Alfonso d'Este, ferrarai nagyherceg udvarában dolgozó Dosso Dossi: Faun és nimfa című festményét emeljük ki- Eánthy Enöre a képet 1873-ban Becsben vásárolta Giorgione műveként. Szmrecsányi Miklós 1926-os képtárvezetőjében azonban már Dosso Dossi néven Jacob von Schuppen: Gitárral játszó nő öregaszonnyai