Heves megyei aprónyomtatványok 1/D
A közoktatási törvény elfogadása után nagy valószínűséggel létrejön az iskolaszék, amely a konzultatív testület tevékenységköre mellett szabályozottan véleményezési és kezdeményezési jogkörrel működhet. 4. Oktatáspolitika és szociálpolitika összefüggése A jelenlegi gazdasági helyzet és a valószínűsíthető tendencia egyértelműen indokolja olyan területek összekapcsolását, mint az oktatáspolitika és a szociálpolitika. Fontos feladat az olyan családok támogatása, akik gyermekeiket a közoktatási rendszerben nehéz szociális körülmények között iskoláztatják. Ennek érdekében egy olyan komplex segélyezési illetve támogatási rendszert kell kidolgozni, amely lehetőséget nyújt a térítési díjak átvállalására, a tankönyv és tanszertámogatásra, a táborozási tevékenység segítésére, illetve az egyes intézményekben megjelenő tandíjak átvállalására vagy mérséklésére. (Ez a támogatás nem feltétlenül jelent tehát pénzbeni juttatást.) A többcsatornás támogatási rendszert célszerű egységesíteni. A középfokú oktatási intézmények tanulóösszetételéből fakadóan egyeztető megbeszéléseket tartunk szükségesnek az állandó lakóhely szerint illetékes önkormányzatokkal. A szociálpolitikai kérdéseknél elsősorban a preventív feladatokra kell hangsúlyt helyezni, hiszen az iskola elscdleg jelzőrendszerként is működik. Az anyagiakon túlmenően az oktatásügy feladatának tekinti a fogyatékos, sérült gyermekek társadalmi szocializációjának segítését, és az integrált oktatás szemléletének és feltételeinek kialakítását. 5. Pedagóguspolitika Az oktatásügy legmeghatározóbb szereplőjének a pedagógust tartjuk, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a vá10