Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-26 / 34. szám
8 HETI SZEMLE Szatmár-Németi 1914. augusztus 26, Nagyszerű munkát végeztek rettentő vérességü szabácsi diadal után. Megtörtént az is, hogy az orvosok huszonnégy óra hosszat folytonosan szolgálatban voltak, amig csak föl nem váltották őket. .Soha még tisztikar és legénység nem forrott össze, mint most csapataink, melyek bátran haladnak kitűzött czéljuk felé. A Szent Benedek-rend adománya. Hajdú Tibor dr. pannonhalmi főapát 200.000 korona értékű magyar földtehermentesitési kötvényt utalt át a miniszterelnökségnek, mint a magyarországi Szent Benedek-rend adományát a háború okozta szükségletek fedezésére. Itt említjük meg, hogy Várady kalocsai érsek is 20 ezer koronát adományozott hasonló czélra egy fővárosi bankban. Ezek csak a tudott és egyszerre adományozott összegek. Nincs terünk a többi hasonlatosan felemelő tettekről beszámolni, amelyeket a főpapság a lelki vigaszokkal kapcsolatosan a nemzet oltárára tesz. Praktikus adomány. Kovács Gyula igazgató a Heti Szemle utján a hadba vonultak részére 24 db. alsó fehérneműt adományozott. Példáját követésre ajánljuk. Tisza István gróf miniszterelnök jó példával mutatja meg, hogy kell a mostani időkben a bankettek és diszebédekkel elbánni. A miniszterelnök 2000 koronát küldött a Vörös Kereszt Egyletnek. Ez az összeg annak a diszebédnek költsége, amelyet a miniszterelnök Őfelsége születésnapján szokott adni. A diszebéd ezúttal elmaradt és az összeget a miniszterelnök az egylet czéljaira fordítja. Óriási az önként jelentkezők száma. Minap jelent meg csak az a felhívás, mely hadi szolgálatba hívja fel a 17 éven felül levő, de még katonai szolgálatot nem teljesitett ifjúkat. A felhívásnak leírhatatlan hatása van az egész országban. A közönség tájékoztatása czéljából közlöm, hogy a hadrakelt sereghez tartozó katonai és polgári egyének részére feladott levelek a rendes forgalomban használt bármely levélboritékban is portómentesen továbbiitatnak és a borítékon bármiféle portómentességi záradék alkalmazása teljesen felesleges és szükségtelen. A m. kir. posta és távirda igazgatósága. Kerüli, mint a macska a forró kását. Egy franczia-barát lap, mely csak 50—60 nappal ennek előtte is a franczia kultúráról zengedezett, most igy ir : „Az elmüvésziesedett frncziák, a művészetbe és irodalomba elmerült a fantazia szépségeitől elkábult és perverzitásaitól megromlott fraczia géniusz szembe került a tudományba bemélyedt, a munkától megszaporodott ... a kutatástól és teknikai készségtől nagytudatuvá lett német nemzet géniuszával.“ Valahogyan nem nyílt, bátor, egyenes irás ez. Valamit került benne Írója . . mint a macska a forró kását. Valamit . . valamit, a miről Vilmos császár igy emlékezett meg. „Most pedig menjünk elébb a templomba ! stb.“ A szellők állapota. Beregszászi kerület (Bereg, Üng és Szabolcsm.): Hűvösebb időjárás miatt a szőlők fejlődése lassaban halad előre. A peronoszpóra terjedése megszűnt. Bereg és Ungmegyében közepes, mig Szabolcsme- gyében közepes termés várható. Szatmári kerület (Szatmár, Szilágy és Ugocsamegye): A szőlő fejlődése igen szép. A fürtök és bogyók fejlettek. A peronoszpóra nem terjed tovább. A termés kilátások javulnak. Iskolai beiratások. A rk. püsp. fiúiskolában a beiratások f. évi szept. 1.—5-ig lesznek. Az I. osztályba 1. 2. és 3-án kizárólag csak róm. kath. vallásuak vétetnek föl; 4. és 5-én a helyhez képest más vallásuak is. Vidéki születésűek csak anyakönyvi kivonatuk és utolsó iskolai bizonyítványuk alapján kaphatnak fölvételt. Egy magyar főur áldozatkészsége a sebesültekért. A Magyarországi Szövetkezetek Szövetségének elnöke Majláth József gróf titkos tanácsos bejelentette a kormánynak, hogy Zemplén megyében fekvő perbenyiki kastélyában és néhány tiszti melléképületeiben, valamint munkásházaiban és magánkórházaiban 165 sebesült közlegény és 60 sebesült tiszt ellátásáról gondoskodik. A nemes grófnak ez a tette újabb bizonyítéka annak, hogy azokat a humánus elveket, amelyeket évtizedek óta hirdet, ha kell valóra is váltja. Reméljük, hogy főuraink követni fogják Mailáth gróf nemes példáját. A kormánzási domb és a kardvágás. Sok-sok emlék fellobog most az emberek lelkében A. király születése napján hallottuk a következő érdekes és mélységesen jellemző nyilatkozatot egy ősz embertől. — Ott voltam a király koronázásakor a fővárosban : Mikor a király tüzes paripáján felrohant a koronázási dombra és onnan a vidék négy tája felé suhintott kardjával . . csak halványan gyöngén ére- zem, amúgy elgondolva gondoltam, hogy mit jentene ez a suhintás. Most érzem, most tudom. hogy az a kard Szent István kardja volt az uj Magyarország királyának kezében. E kard suhintott a világ négy része felé. hogy megvédi a hazát, a magyar népet. Íme bekövetkezett. A világ csaknem minden tája felől támad az ellenség. A király kihúzza a kardját, suhint és hü katonái szemükben a honfoglalás villámaival rohannak a csatába. Értesítés. A szatmári irgalmas nővérek anyaházában fennálló tanintézetekben az oktatást 1914 október 23-án délelőtt 8 órakor kezdjük meg, ha előre nem látható fontos akadály nem fog nehézséget okozni. Ha ilyen akadály merülne fel, erről értesíteni fogjuk az érdekelteket, valamint arról is, hogy akkor mely időben kezdjük a tanítást. Az, hogy jelen tervünk szerint október 3-án indul meg az iskolai év, semmi hátrányára nem lesz a tanuló ifuságnak, mert az igy előálló egy havi időveszteséget évközi szokásos szünetidő megrövidítésével fogjuk pótolni. Az elemi isk. tanitónőképzőben szept 30-án történik a javító-, az óvónőképző-intézetben szept. 31-én történnek a javító és fölvételi vizsgálatok. A beírások mind a három képző intézetben okt. 1-én reggel 9-kor kezdődnek és 2-án délután 5-kor végződnek. A zárdái nevelő- és tanintézetek vezetősége. A helybeli kir. kath. tanítóképzőben a beiratások szept. 11., 12., 14.-ikén lesznek. A javító vizsgálatok szept. 11. én délután. Az iskolai év megnyitás szeptember 15-én. Szatmár-Németi, 1914. augusztus 25. Perényi János igazgató. Hogy harczolnak a szerbek? Mikor vitézeink bevették Szabácsot és bevonultak a városba, öreg szerbek, sőt fiatal tiz-tizenegy éves gyerekek is tüzeltek ránk. A legelszántab- bak a komitácsik voltak, azonban golyóink hamar végeztek velük. A komitácsik megtették azt is, hogy elvágódtak a földön, mintha meghaltak volna és amikor rohamunkban elhagytuk őket, hirtelen felugrottak és hátulról intéztek ellenünk puskalüzet. Ezzel a módszerrel azonban nem sokszor volt alkalmuk élni. Kétkoronás bankjegyek. Az Osztrák és Magyar Bank tudvalévőén kétkoronás papírpénz kibocsátásával segíti elő a pénzforgalom lebonyolítását. Kitűnő forrásból értesülünk, hogy a kétkoronás bankjegyek pénteken, augusztus 21-én kerültek forgalomba. Már jelentettük, hogy a bankjegy valamivel nagyobb, mint a tizkoro- nás háromnegyedrésze, ezenkívül csak egyik oldalán lesz nyomatott szöveg. A közönség a jegybank pénztárnál és a fővárosi bankok pénztáránál juthat hozzá majd az uj papírpénzhez. Tüzek. A múlt héten tűz volt az egyik deszkaraktárban. Vasárnap hajnalban pedig egy és két óra közt kigyulladt Néma Ferencz Kini- zsi-utezai háza. A tűzhöz elsőnek a Kinizsi utczai iskolába beszállásolt katonaság vonult ki, de viz és oltóeszközök hiányában tehetetlen volt. A tűzoltóság már akkor érkezett, mikor az egész váras talpon volt. A négy főből álló tűzoltóság szintén nem tehetett egyebet, minthogy a szomszédos épületeket igyekezett menteni. A ház porráégett. Hát hol vagytok önkéntes tűzoltók ? Jut eszünkbe, hogy annak idején a sok vicczeléssel, gúnyolódással kedvét szegték a szatmári polgárságnak attól, hogy önkéntes tűzoltó testületben maradjanak és működjenek. Most bezzeg jó szolgálatot tennének a városnak. Felhivjuk polgárságunkat arra, hogy városunk védelme szent eszméjének nevében jelentkezzenek a parancsnokságnál önkénteseknek. Se baj. Megható eset történt a napokban a vasúti állomáson. A berobogó katonavonatokat az éljenző, éneklő, harczi dalokat harsogtató katonákat nézte egy élőkelő katonatiszt s egy pap. A tiszt keservesen panaszkodott, hogy képtelen volt a gyónást elvégezni s most már indulni kell. — Sebaj — mondta a pap. Jöjjön csak egy kissé a rerdőri szobába a tömegből. Elvonultak s a tiszt ur rövid idő múlva hálásan szorongatta a buzgó pap kezét. I •• isi ü Szerkesztői Üzenetek Előfizető, ügy van. A mi lapunk nem .papi lap.“ Mi nem papoknak szerkesztünk. Bevallott kér. kath. lap a mi újságunk. Punktum „Ugyan kérlek — irta nem rég egy tekintélyes úri ember, vájjon a szabad gondolkodóknak ninos-e lapjuk?“ — M.-Sziget. Köszönjük a szép elismerést. 25-én Írjuk. Üdvözlet. — Turterebes. D. Detto. Ungvár. M. B. Az ismertetést az idők eseményei késleltetik. A múzsák hallgatnak. — Kath. polgár. Azt hisszük, csak az inter- venczió hiányán múlt. Ha egy pár szót irhattunk volna, a kath. polgárok a pápa halála és temetése napjain kitették volna a fekete lobogót. Mint kivilágítottuk ablakainkat — jól emlékszüzk reá — XIII. Leónak világünnepén. — Zenekedvelő urinő. A háromszor egymásután előadott magyar himnusnak szerzője Pataki Lajos. Úgy tapasztaltuk igen, hogy a zenekedvelők figyelmét is megragadta. Azt gondoljuk, a jeles zeneszerző ki fogja adni. — Szatmár. Csudálkozik, Mi csudálkozunk igazán az ön csodálkozásán. A „Heti Szemle' szerkesztője nem fogja lapját képviselni, tehát nem vesz részt semmiféle diszebéden, banketten, .mig a jó Isten hadainkat győzedelmes és döntő diadalokra nem segíti. És nem is fog értesítést hozni az ezen idő alatt rendezett bankettekről és diszebédekrol. Nyomatott a Pázmány-sajtóban Szatmáron, Iskola-köz 3. sz. Villanyos erőre berendezett hentesáru-gyár. jt*j egyzélí BÖLÖNTI LÁSZLÓ MÉSZÁROS és HENTES, FRISS és FÜSTOLT HUSNEMÜEK ÜZLETÉBŐL SZATMÁR, Széchenyi-utcza 7. szám. Az árak változás esetén kötelezettség nélkül, készpénz vagy utánvéttel értendők. 5 kilós poüütarcndelinény j>oiitosim esKközöltetik. Telefon 85. Helybeli megrendelések hazaszállítva. Marhahús. 1 ko. Bélszín pecsenye . 1 „ Felsár fehérpecsenye hátszint, rostélyos fartő 1 ko. lapocka tarja Borjúhús hátulja „ eleje . . Sertéshús karmonádli „ ezombja . 1 „ bárányhus . . 1 „ juh-hus . . . 1 „ friss háj olvasztani 1 „ „ szalona „ 1 „ „ „ bőrnélkül 1 „ friss kolbász borsos fokh. czitromos . K f K t K / 1 ko. friss zsir .... 1 92 Füstölt áruk. 1 60 Kolbász árak. 1 1 ko. sonka páczolt . . ko. sonka csont nélkül 2 3 80 1 52 1 ko. szalámi .... 6 . __ 1 „ kifőve . . 6 — 1 44 1 „ füstölt magy. kolb. 2 20 „ Császár hús bőrrel 2 80 1 92 1 ko. debreczeni páros 2 20 „ karaj bőr nélkül . 2 40 1 84 „ lengyel kolbász 2 — >t „ lapocka és oldal . 2 — 1 68 „ sonka kolbász 2 ___ 1 ko . páczolt nyelv. . . 2 — 1 60 „ krakói „ 2 ___ 1 dr b. sertés nyelv. . . — 40 , krinolin „ 2 — 1 ko. tepertő .... 1 92 — — r> * parizer * 2 — Szalonák. 1 76 V „ máj. sajt. . . . 2 — 1 68 „ disznófej sajt i 80 100 ko. fehér szalona 176 — 1 68 100 pár virsli tormás . 10 — i ko. paprikás stráf . . 2 — 100 pár frankfurti . . 16 — „ kolozsvári szelet . 2 40 1 82 100 drb. salvaládé . . 10 — >» „ füstölt szalona . . 1 92 Tisztelettel: Bölönyi László.