Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-07 / 1. szám

✓ .* l/A­V XXIII. évfolyam. Szatmár-Németi. 1. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős % Dr. BAKKAY KÁLMÁN. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hir­detések stb. Etting-er «János tanulmányi felü­gyelő ezimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------­A lap megjelenik minden szerdán. (***) A politika uj esztendeje úgy fest, mintha a parlamenti pártoknak kürtszava a végkimerülé­sig való harczra szólítaná híveit. De erre a kürtre már hangfogó van téve. A pártok hadi állása is bizonyos elváltozásokat mutat. Tisza István ugyan következetlenségnek nevezi ezt a for­dulatot. De nem az. Nem az a nemzet benső fóruma, lelki meglátásában. Hanem a küzdelmek okulásának, az okulások meg- higgadásának fejleménye. Kiforrása nagyon megbecsülendő politikai és nemzeti érték mindazok előtt, a kik tudnak még eszmék­nek és nem személyeknek élni. Tiszának ép­pen az a hibája, hogy makacs; sokszor igen gyengének bizonyosodott ítéletében és előre látá­sában nagyon is következetes. Gyengéje, hogy óriási tehetségeiben bizakodva még most sem törekszik a benső meghódításra. A külső erőkbe veti egész hitét. Lojális közeledéséből is kiér- zik, hogy mig ellenfeleitől teljes meghódolást kíván, ő maga egy jottát sem enged még a méltányosság határai közt sem. A lényegről beszél; pedig a legkisebb dolgokban is Tisza marad. * ' A nemzet egész köövéleménye éppen azért nem is lehet ott, a hova azt Tisza Ist­ván helyezi. A nemzet a jelen idők szorongá­sai között is látja, érzi azt a két szélsőséget, a hova a parlamenti pártok jutottak. A nem­zet lelke a béke, a közös, a normális parla­menti munka után vágyódik. Tehát a középén van. A pártok családjában is ez a jelenség mutatkozik itt js, ott is. A belső meggyőző­déseket leköti ugyan a pártfegyelem, mely sohasem nagylelkű és sohasem magának a pártnak egész és hü kifejezése. Ám azért mindkét részről felemelkednek a karok, me­lyek a végekről húzzák az engesztelhetlen pártvezéreket, mint haragos, daczos, büszke magyarokat, a kik azért mégis . . . csak ma­gyarok. * Justh Gyula nem csak Tiszát, de általán az egész munkapártot el akarja törölni a föld színéről. Kossuth, Károlyi Mihály már csak Tiszával nem tartja lehetőnek a békét, a nor­mális parlamenti munkát. Apponyi az okos, komoly harczok folytatását hirdeti; és a ki­várást hangoztatja. Andro.ssy ? Szintén harcra készteti pártját, de arra is figyelmezteti, hogy készen legyenek a békére is. Tisza beszédére koncillians hangon azt jegyzi meg, hogy bi­zonyos szerénység volna indokolt, mikor az ember pénzen vett többséget vezet De a ro­mán paktumról szóló figyelmeztetése, a mellyel Tiszát arra hívja fel, hogy várjon, mig a nemzet egyetemes Ítéletéi és érzéseit szólaltatja meg . . . megdöbbentő. *Lz oly momentum, mely magát Tiszát óriási felelősség elé állítja. Ámde, az egységes egyetemes ítélkezés, és aka­rás lehetőségét a kiengesztelhetlenségnek áldozza fel. * . . . Hát van-e egyáltalán a szélsőségek­től elszakadó ösvény, kibontakozás, ha most nincs? Mikor azt maga a nemzet benső fóruma, lelke is akarja ? És ott lappang a dacos ma­gyarok, pártok vezéreinek lelkében is. 1014. „Az Egyházmegyei Irodalmi Kör“ kérése és megbízása folytán átvet­tem a „Heti Szemle“ szerkesztését. Érzem: kemény fába vágom fej­szémet, mert az újságírás külö­nösen manapság és főképen, ha eredeti czéljának megakar felelni, a legnehezebb és leghálátlanabb feladatok egyike. Ugyanis az újság­írás 'szükségességét mindenki látja, irányát, tartalmát mindenki birálja. A sajtó épit és nemesit, vagy rombol és aljassá tesz, aszerint, amint egyik, vagy másik czól szol­gálatába szegődik. Az újság czélja még általános­ságban is nehezen körvonalozható. Annyi tény, hogy azért veszünk lapot a kezünkbe, mert tájékozódni és szórakozni akarunk. Vidéki és heti lapnak ezt különösen figye­lembe kell venni. Főelvünk lesz tehát, hogy olvasóinkat helyes irány­ban tájékoztassuk és nemes szel­lemi táplálékokkal szórakoztassuk. A „Heti Szemleu a szatmári egy­házmegye hivatalos lapja és az „Egy­házmegyei Irodalmi-Kör“ tulajdona. E 1914. január 7. Szerda. TÁRCZA Egyszer volt . . , Irta: BODNÁR. GÁSPÁR. Egyszer volt ... hol nem volt egy sze­gény, de nagyon szegény pásztorember. Nyájat őrzött. Hegyekről völgyekbe eresz­kedett. Innen a földekre járt-járogatott. Ám azért mindig derült volt. És elége­dett. Hanem egyszer őt is megtalálta a gonosz szellem. Három királyok napján ta­lált reá. Ingerkedett, kötődött is vele nyom­ban. Kérdezte, faggatta: — Mit csinálná], ha neked is aranyat, tömjént és mirhát hoznának a királyok. A három királyok. — Heheheh! Mosolygott, nevetve ka- czagott a szegény pásztorember. Csak egy­szer gyünnének, majd elbánnék én az arany­nyal, meg a többi kinccsel is. És erre elaludt. Mintha valami má- konnyal traktálta volna meg a gonosz szellem. A csillagos ég ráborult aztán hegyekre, völgyekre, rónákra, mint valami csudásan fönséges takaró. A Hold sugarai meg ját­szadoztak a szegény ember leikével ... ál­mával . . . álomlátó ábrándjával. De még milyen bohó ábrándjával. * És az ő holdsugaras álmában, csaku­gyan jött egy gazdag, kincses király. Ren­geteg aranyat, hozott-öntött eléje. Annyi ara­nyat, hogy már nem is tudta, hova tegye. Annyi fényes, ragyogó aranyat, a mennyit soha se’ birt volna elképzelni. Ha a világ végéig is képzelte volna. Akárhogy is kép­zelte volna. Hát nagy ,kábulásba esett a szegény pásztor ember. És csakhamar nyugtalan, há­borgó lett a lelke. Akár a tenger, mikor megindul az ereje. Nem tudta a szegény ember, mi a baja. Mikor annyi az aranya. De mennyi az aranya ! Háborgásban marad tehát egy darabig, mig meg nem tudja, mi a baja. A baja meg ott volt, a baja ott volt, hogy nem tudott mit tenni — a rengeteg kinccsel. Szeri- számú kinecsel. — Mit ér igy a kincses gazdagság ? Mormolta — mondta, mondogatta. Ha nem tudok mozdulni se. És senki nem látja, nem tudja. Hát jönnének legalább hozzám. Hogy dicsérjenek. Álmélkodjanak. Hízelegjenek, csússzanak, másszanak előttem. Legalább jönne a másik király, hogy térdet hajtana. Az aranyhoz tömjént hozna. * És nyomban szállottak a holdsugaras párák. Hömpölyögtek a fellegek, bujkáltak és elő-előtüntek. Mert jött, érkezett a másik király. Hatalmas király. Sok-sok tömjént hozott. Hódolatot, dicsérő hiúságot, tömjénes hódolatot. Még le is borult előtte. De úgy leborult. Hanem a szerencsés pásztor ember nem örül a nagy hódolatnak. A tömjénfüst illa­tának. Csak nyugtalankodik. Még nyugtala­nabbá lesz. És úgy elgondolkodott. De hogy elgondolkodik. Aztán ? Csak egyre mondja, mondogatja, kétségesen mondogatja: — Hát miér’ nem jött el a harmadik király is? Minthogy három királyok indul­tak el. Napkeletről. Megvet? Lenéz? Az engem boldogtalanná tesz. ... A harmadik király pedig csak ké­sett. Mind egyre késett. A három királyok közül — egy. Már alig bírja. Az aranyat utálja. A tömjén füstöt alig tűri. Kínja nagy. Hiúsága, vágyódása pokollá teszi per- czeit. — Kis Jézus — gondolja most először; miér’ mert mióta gazdag ... rá se’ gondolt. Sza­badíts meg ezektől a kínoktól. Kincses lán- czoktól, tövisektől. Mehessek a magányba. A hegyek, völgyek közé. Hallani kolompszót. Bárány-bégést, faluharangot. Ne jöjjön már a harmadik. A mirha az lesz nekem. Ha úgy . . . mint egykor . .. nem régen volt. Egykor volt. Lapunk mai száma 8 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom