Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-18 / 7. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár Németi, 1914. február 18. Bank-mérlegek. Szokatlan a bank mérlegekről írni, pedig érdemes és tanulságos. Sőt aktuális is minden évben egyszer. Gazdasági életünk, takarékos- sági felfogásunk tükrei, társadalmi berendezkedésünk hűséges kifejezői ezek a kis nyomtatott füzetek, melyek az óv február havában jelennek meg az ország minden részében. Formája, szine e füzeteknek különböző, bennök egész sereg szám vonul fel. Külsején a hagyományos méhköpii, körülötte a szorgalmasan gyűjtögető méhek. Jelentősége a számok seregének van. Ezek, hol őszintén beszélnek egy lefolyt év üzleti eredményéről, hol művészi tökéllyel arra szolgálnak, hogy el ne árulják azt, amit a számok eltakarni akarnak. A pénzintézetek évi jelentéseit, zárószámadásait tartalmazzák. A füzetek iránt érdeklődőknek osztályai vannak. Mindenik más és más szempontból vizsgálja a jelentést, a számokat, a mérleget. A betevő azt óhajtja tudni: pénze biztonságban van-e? Remélhető-e kamatemelkedés? A részvényes többet óhajt. A biztonságon kívül azt is, vájjon mily kamatot hoz a részvény és a bizalmon felül há- lás köszönettel tartozik-e az intézet vezetőségének? Egyedül az igazgatósági tagok azok, akik semmit sem keresnek, a saját intézetük mérlegében. Ok már ismerik a számokat. Tudják, hogy rnunkát- lanságuk fejében mennyi az igazgatósági jutalék. A nagyközönség pedig ha — mondjuk — csak Szatmár pénzintézeteinek kamatjövedelmét összeadja, megtudja azt, mily óriási összeget helyezett el a város lakossága — a takarékpénztárakban. Ezért nevezem a mérlegeket tanulságosaknak, mert mindenki tanulhat belőle . . . Hanem aki már most nemcsak a kamatjövedelmekre és arra kiváncsi, hogy a túlontúl sok apró pénzintézetek némelyikénél mily művészettel történik az uzsoratörvény gondos megkerülése, hanem a mérlegekben és jelentésekben azt kutatja, hogy azok a szédületes nagy végösszegek, melyek az ösz- szes hazai nagyintézeteknél, mint úgynevezett tiszta nyereségek szerepelnek, mily mértékben járultak hozzá, akár az egész ország, akár valamely vidék kulturális gazdasági fellendítéséhez; aki gondos megfigyeléssel azt keresi, hogy nemzeti czélok elérésére, nemzeti eszmék megvalósítására mit áldoztak az intézetek összesen és egyenkint, az arra a szomorú tapasztalatra fog jutni, hogy ily czélokról, ily törekvésekről a jelentések nem beszélnek, a számok pedig hallgatnak. Pedig mikor Széchenyi István gr. „Hitel“ czimü hatalmas müvét megirta és néhai jó Fáy András az első pesti takarékpénztárt létesítette ; egy erős, ipari, gazdasági és kereskedelmi fellendülés által megizmosodó, gazdag és igy független Magyar- ország lebegett lelki szemeik előtt. És tagadhatatlan, hogy egy reális alapon álló, szolid üzleti eszközökkel működő pénzintézet, hasznára van a népnek akkor, mikor olcsó kölcsönnel elősegíti a vállalkozási kedvet, az üzleti, kereskedelmi szellem érvényesülését és lehetetlenné teszi a kis és nagy magánbankárok csendes üzleteit, melyek többnyire a szegény nép szükséghelyzetén épülnek fel és virágoznak. De sokkal nemesebb és ä nemzeti életre kihatóbb munkát is teljesíthetnének, ha működésűk teljes súlyát odairányitanák, hogy azokat a kis és nagybirtokokat, ősi oszlopos udvarházakat megmentenék az idegen kézrejutástól. Ha érdeklődnének az ipari, gyári vállalatok iránt és a kis emberek támogatásával támogatnák a nemzettestet. Ez esetben kis osztalék nagy kamata lenne a nemzet jövőjének. Elnézem az egyes fővárosi óriási tőkével dolgozó intézetek kimutatásait. Milliókra menő tiszta jövedelmeket mutatnak ki s kizárólag a tőke kamattartozását tartják szem előtt. Nemzeti szempontok itt nem jönnek figyelembe. Hogy kulturális czélra a jövedelemnek csak egy töredékét adják, arról nem is kell beszélni. Csak morzsákat adnak. Azt is szűk marokkal. Az ország pénzintézeteinél mindenütt csaknem ez az irányzat. Pedig különösen nemzetiségi vidékeken nagy feladatok megvalósítói lehetnének. Az igazgatóságban rendszerint az illető vidék erősebb egyéniségei vannak együtt, jelentékeny anyagi erők felett rendelkeznek s igy a nemzeti eszmék és czélok előrevitelében mint hatalmas erőtényezők irányíthatnák a jövő biztos fejlődésének utait. De — sajnos — nálunk erre nem gondol senki. Pedig szemünk előtt folyik a nemzetiségi intézetek erős, czéltudatos, a jövőt szolgáló és irányitó munkája. Ezek zárszámadásaiból és jelentéseiből nem a rideg számok, hanem a fajszeretet, az áldozatkészség, nemzetiségi czél- jaik elővitelében a lüktető, eleven élet szólal meg. Ott nem beszélnek, dicsekednek, hanem dolgoznak. Tervszerűen, biztos kéz.el, nagy áldozattal. Csendben, szó nélkül. Pénzintézet létesítése volt alapja a mozgalomnak; ma már erős vára a hódításnak, központja az erők egyesítésének és irányítója a nemzetiségi életnek. Ilyesmiről is beszélnek a mérlegek, csak olvasni kell tudni azokban. PUcz Ede. vétkezett. Nemcsak hogy nem bántotta, de meghagyta a népek, a nemzetek javainak, megnemesitve azt, lelket, tisztultabb felfogást és érzéseket vivén bele., Meghagyta a népek és nemzetek lelke, érzülete, története, vérmérséklése kifejezőjéül. Mint azt éppen a magyar táncz története fényesen igazolja. Az Egyház sose tett mást, mint a mit tesz az anya virulásban levő és a táncz, hevébe, forróságába induló gyermekével. Óvja, félti és vezeti : — Gyermekem! Vigyázz a testedre, a lelkedre; a lelked gyönyörű szép fehérségére és értékére. > * Itt az előadó a különböző népek tán- czát rajzolja. Keresi benne a nemzetek lelkét; és megvonja a különbséget a néplélek kifejezései és tartalma, felfogása, külső megnyilvánulásaiban. Igen élénken rajzolja például a franczia négyesben megnyilvánuló érzéseket és mozdulatokat. Majd rátér a magyar tánczra. Elvette-e — úgymond — a kereszténység a magyar lélek kifejező képességét a tánczból ? Ellenkezőleg. — Nézzük meg csak a magyar nép tánczait. Táncz ez! Az életnek táncza. Előttem tánczol egy pár. Olyan a mozgásuk, mint a lebegő szellőé. Epedő. Mily gyöngéden fogja át az a magyar legény az ifjú leány liliom termetét, így csak a virágot tartjuk kezeink közt. Kíméletesen. Gyöngéden és beczézve. Olykor némák. Majd felkiáltanak. Egyszer szemejk beszélnek. Máskor ajkaik csevegnek. És egyszer csak ... A férfit megkapja az indulat heve. És nem annyira teste, mint lelkének hulláma hajlani kezd. Ekkor pedig egy kis időre maga mellett hagyja táncznőjét. És ő egyedül száll bajnoki tánczra. És rengeti ... a földet. Dobogása a szivéből is hallszik. Kitől tanulta ez a nép a mozgásban csudás, kifejezésében plasztikus, hatalmas, majd ringó arányosságot? Ritmikát. Szépséget. Ki tanitotla reá? Tánczmesterek nem. .Azok csak elrontják eredetiségüket. Ki tudná ezt megmondani. Amint legszebb legeredetibb dalaira nem tanította senki, csak az anyaföld szerelme, erdők zsongásának, patak csevegésnek, virágsóhajtásnak megértése tanította. A nemzet bubánata. Citerája. Öröme és szenvedése, diadala és bus vérmezeje. Ősök csontjain sar- jadozó virágos, raadárdalos rétéi, ügy a tán- czát is mindezektől tanulta, örökölte. Nemzeti ritmusát is ezektől vette. Liliomnak hajtásától. Rezgő nyárfáktól. Szomorú füzek omlásától. Rozmaringnak életéből Az ősforrásokból táplálta idegeit, izmait. Hogy értse és tudja viharnak zúgásait, tombolását is. — Elleste a fecske suhanását. A szellő szaladását. A szélnek orgonáját, a szálas fáknak hajlongását. Ez a magyar ősi táncz. Most beszél az előadó apáinknak tánczai- ról. Különösen a csárdásról és annak, valamint többi tánczainknak elfajulásáról. Kiváló hatást ért el ott, mikor élénken rajzolja, hogy a mi tánezunk tiszt ságát és művészeti voltát nem félti addig, mig a magyar leányok élnek e földön és ideális ifjak szeretnek e hazában. E pontot lapunk szigeti tudósítója méltatta már. * Pedagógiai vonatkozását és nevelési tanácsait egy siri csendben hallgatott képben adja: — A kimerült, elbágyadt tánczos nem nyújt kellemes képet. Feledteti az ideális kel - lemet és inkább sajnálkozást vált ki. A bál királynőségért vagy talán a tánczkirálynősé- gért vívott versenyekben sokszor benne van — a tragikum. Mert van nemcsak élet, de halál-táncz is. A testnek és léleknek élet és halál táncza. Voltam egyszer vatamikor egy fényes bálban. Mint szemlélő. És hallottam ott a tüzes ifjúság felhívását, hogy a ki legtöbbet tánczol . . az lesz most a bálkirálynő. Volt is hatása a fölhívásnak. És jól megfigyeltem, hogy egy hires, szép leány ugyancsak megértette a felhívást. É percztől fogva mindenkinek tánczot Ígér. Rettenetes verseny következett. Az a bájos leány kézről-kézre röpül. Pihenés nélkül. A szép tánczosnő haja már verejtéktől csapottan omlik halovány
