Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-21 / 42. szám

Szatmár-Németi 1914. október 21. HETI SZEMLE“ 5 hadvezetöségnek a katonák ellátásában segít­ségére van a társadalom. A hadsegélyző hi­vatalnak sok irányú mozgalma között érdé kés a legújabb : a prémgyüjtés, amely a kü­lönös találmányu czészerü a keztyiik czéljára szolgál. Egy vidéki nő pedig uj hósapkával lepte meg a hadsegélyzőt. Nincsen rajta az arcz számára való nagyon sok munkát igénylő kerek kivágás, hanem csupán egy egyszerű hasitás, amely kitágul, helyet hagy az arcz­nak sőt még jobban rásimul, mint az eddigi sapkák. A legfőbb előnye pedig az, hogy sokkal gyorsabban lehet elkészíteni. Mire kifehérülnek a mezők — ha még szükség lesz rá — a mi katonáink uj téli mezben fogják állani a hideget ós a régi lelki erős séggel a tüzet. VIDÉK A hajdudorogi püspök, mint már tudva van, székhelyét Nyíregyházán elfog­lalta. Közelebb az ottani rom. kath. hitköz­ség ötven tagú küldöttsége tisztelgett a gör. kath. magyar püspöknél. A küldöttség fel­emelő lelkesedéssel és bensőséggel üdvözölte a főpapot, a ki kifejezést adott annak az ér­zelemnek, mely a testvér egyházban az egy séget és hü munkatársat látja úgy egyházi, mint nemzeti missiójában. Mi szatmáriak is igaz kath. és magyar szívvel üdvözöljük a főpásztort uj székhelyén. Uj élet Máramarosszigeten. A város lakossága csaknem teljes számban visszatért.- A város élete most már olyan élénk, mint előbb. Még sok a gazdátlanul talált holmi. Igazolt tulajdonosaik napról-napra jelentkeznek a tárgyak átvételére. Mihályi János főügyész meghalt. Menekülés közben meghűlt és né­hány napi szenvedás után Szamosujváron elhunyt. Az ukrajnai és lengyel légionári­usok Debreozenben. Minap Debreczenbe érkeztek az ukrajnai és lengyel légionáriu­sok, a kik az uzsoki és máramarosi harcok­ban vettek részt. Mintegy nyolcezer légioná­rius harczolt az erdős Kárpátokban az oroszok ellen, halottjuk azonban nem volt s a sebe­sültjeik száma is igen csekély. A derék lé­gionáriusok a máramarosi harczokban elvették az oroszok egész trénjét. Debreczenbe a na­pokban érkezett meg nyolcz vaggon fegyver, a mit a légionáriusok vettek el az oroszoktól, Legjobban azonban mégis a zsákmányolt tábori konyhának örültek meg, mert a kony­hákon már elkészült az oroszok ebédje, a mit aztán ők fogyasztottak el jóízűen A le gionáriusok tovább utaztak Debrecenből. Apróságok az oroszok pünkösdi király­ságának életéből... Adjatok húst! Az oroszok beköszön­tője egyes házakba ez volt: — Adjatok húst . . . — Ugyan kinek van most itt húsa, volt a felelet. — Akkor adjatok tejet 1 az már inkább volt. Egy öreg zsidó mondta, hogy négy nap alatt tizenegyszer vendégelt meg három négy oroszt tejből ós kalácsból. Mert ilyen kis csoportokban jártak az oro­szok. Ettek : evés után végig heveredtek a díványon, ha tudott valaki oroszul a házban beszélgettek vele. Azután a pénzt kérték. Elvettek még két hatost is. Azonban ezt a kérést ne koldulásnak tessék venni: parancs volt az a javából. De ahol nem nézett ki sok a háziúrból, a kopott bútorokból, ott még pénzt se követeltek. Kezet fogtak a vendég­látókkal s mentek odább. Ki kell azonban emelnem, hogy ezt csak az első csapat, a szőke szép kozákok tették. A többi át/cos ellen­ség volt s az maradt végig. * Egy apróság. A pályaudvari raktár­ban is szétbontottak mindent, pedig ide őr­séget állított az orosz parancsnokság. De mondják, hogy kutyára bízta a szalonnát. Elég az hozzá, hogy egy vidéki zsivány az itt őrálló kozákoktól megvett öt koronáért öt zsák lisztet. Lefizette a potom árat, a fiával együtt hátára vett egy-egy zsákot s vitte haza. Da­rab idő múlva jönnek kocsival a másik há­rom zsák lisztért s valószínűleg még miegy­másért. Kérik a kozákoktól a lisztet, de ők hallani sem akarnak a dologról. Valóban nem is tudtak semmiből semmit, mert közben a gseft kötő ko­zákőrséget felváltotta a másik, az amelyik most vigyázott. De mert az atyafi tovább is erősködött: két kozák neki ment s alaposan elpáholta. Kocsiját szétrugták, apró mokány lovait pedig odaadták két bámész embernek. * Az oroszok csakugyan nagy ada­kozó kedvükben voltak. Az Asztalos Sán- dor-utcán beszéltem egy czigánnyal. Váltig jajgatott: hát, hogy jó Istenem milyen oko­san tette ő, nem fogadta el ezt a kőházat (mutatott rá) magának; pedig az oroszok ugyancsak kínálták vele. Bezzeg, ha hallga­tott volna rájuk most már vinnék a csendő­rök : jaj, jaj, de okosan tette, hogy nem fo­gadta el tőlük. S igy ment ez mindenütt. Nem egy rongyos oláhhal, ruthénnel tettek igy: pláne ha az maga vezette őket prédára. Az áruló­kat jutalmazták, a híveket üldözték. De bi­zony hamar lejárt a pünkösdi királyság s a felemeltek a jutalmazottak most még inkább felmagasztaltatnak. * Az orosz parancsnokról beszélik szerte : írja a Tiszántúl kiküldött tudósitója. Vasárnap délelőtt hatalmasan zengett a kath. templom harangja. A parancsnok, aki igen sok időt töltött az utcán járkálva szerte szót —- egészen hihetetlen kísérettel — a hivó harangszóra betért a templomba. Teljes féló­ráig imádkozott ott térdelve s mikor kifelé jövet meglátta a szent Antal perselyét meg­kérdezte, miért van az ? Megmagyarázták neki s ő akkor egy nagyobb darab pénzt do­bott bele. A szlatinai plébános. Ez volt ám a hidegvérnek és a lélekjelenlétnek az embere, szinte kedélyesen fogta fel a muszkákat. Nála is kosztoltak : velük evett és úgy megsze­retette magát a katonákkal, hogy még bu- csuzáskor is „biztositó czédulát“ hagytak számára. Egy nap jött az ebéd. Mondja a plébános : nincs hús! Nem baj felelték a kozák tisztek. Hivatják a kozák legényt és magyaráznak neki valamit. Estére pompás friss marhaus lapoczka került az asztalra. Nagyon tetszett a kozák tiszteknek, hogy a magyar pap olyan nyugodt volt, akár egy született angol — háború előtt. Mikor pedig éjjel megjött az első menekült vonat. Vagyis inkább hazatérő vonat ám de az emberek csak amúgy nevezték. Jöhettek vele vagy kétszázan. Sose felejtem el ezt a képet. Tizeket láttam akik zokogtak kezeiket kiterjesztették, imádkoztak hangosan forró könnyek között csókolgatták egymást. Ebben a perczben átéreztem mi a haza : az oltár atyáid által Istennek emelve, ház, hol az élet első örömeit izleléd, a föld, melynek gyümölcse táplál, szüleid, rokonaid, s te ma­gad egytől egyig kiegészítő részei vagytok annak. A háború napjai. Szeptember 12. A német hadsereg meg­szállja Arrast. A német hadvezetőség köz­zétesz egy kimutatást, mely szerint 220.000 hadifoglyot helyeztek el a külömböző német­országi fogolytáborokban. Ebből a legtöbb az orosz : 1830 tiszt, 91.400 közember, azután franczia 1680 tiszt,’ 85.700 közember, belga 440 tiszt, 30.200 közember ós angol 160 tiszt, 7350 közember. Ezek közt van két franczia tábornok, két vezénylő és tizenhárom más orosz tábornok s a belgák közül Leman tá­bornok, Lüttich parancsnoka. Szeptember 13. A lembergi csatában a grodeczki müut. mentén és attól délre harcz- bavetett haderőinknek sikerült az ellenség A öt napi heves küzdelem után visszaszorítani, tízezer oroszt elfogni és számös ágyút zsák­mányolni. Ez az eredmény azonban nem volt teljesen kihasználható mivel északi szárnyun­kat Ravaruszkánál nagy túlerő fenyegette és ezenkívül újabb orosz erők nyomultak úgy a Dankl-hadsereg, mint az e hadsereg ós a csatatér közti területre. Tekintettel az ellen­ség nagyon jelentékeny túlerejére, ajánlatos volt három hét óta majdnem szakadatlanul harczoló hadseregeinket kedvező terepszakasz­ban gyülekeztetni és további hadműveletekre készen tartani. A harczokban kiválóan kitün­tette magát a 4. (budapesti) hadtest, amely állandóan győzelmesen haladt előre, 40 ágyút zsákmányolt és 500 foglyot ejtett. Keletpo- roszországban Hindenburg tábornok az orosz sereget több napi harcz után teljesen meg­verte. Az oroszok visszavonulása vad mene­küléssé fajult. A németek az ellenség üldö­zése közben már átlépték a határt és egye­lőre több mint 10 000 sebesületien orosz fo­golyról, 90 ágyúról, számos gépfegyver, légi és egyéb járómü zsákmányolásáról tesz Hin­denburg tábornok jelentést. A hadi zsákmány nőttön nő. A franczia harcztéren 150 kilo­méteres fronton óriási harcz folyik, mindkét félen körülbelül másfél millió harezos áll egy­mással szemben. Szeptember 14. Lemberg körül harczolt csapataink elhelyezkedése uj erős hadállásba, teljes rendben befejeződött. Katonáink az el­lenség támadási kísérleteit visszaverve jó han­gulatban harczrakészülten várja a további fejleményeket. Dankl és Auőenberg seregei egyesültek a főhadsereggel. A franczia harc* téren a nagy csata a német hadseregek ós az egyesült franczia-angol főerő közt folyik tovább. Belgiumban Antwerpenből három hadosztály kirohanást kísérlett meg, melyet a németek visszavetettek. Kelet-poroszország- ban Hindenburg tábornok seregei elől szét­szórva menekül az orosz sereg; eddig lega­lább 150 ágyú 20—30 ezer meg nem sebesült fogoly került német kézre. A németek most már orosz területen üldözik az ellenséget. Suchomlinov orosz hadügyminiszter, Péter- várról érkezett jelentések szerint, Nikolaje- vics Miklós nagyherczeg fővezérrel való né­zeteltérései miatt beadta lemondását. — ■■ ■ ­I SzehkcsztÜÍ Üzenetek jfj „Az ifjúsághoz.“ Hagyjuk csak azokat az ifjakat, hogy gimn. tanulmányaikat békésen és lelke­sen bevégezzék. És ilyen felhívással, ha még költe­mény is — forduljanak az Írók és költők a kávéhá­zak azon ifjaihoz, a korzóknak azon lelkes alakjaihoz, a kik kitűnő hadi terveiket elméletben magyarázzák és a dicső vérontást lovagként hölgyeik előtt dicsőítik. Különben ezen felhivást már megcselekedte maga a nemzet; persze nem éppen költeményben vagy szónoki szárnyalással. Ridegen, igazságosan és helyesen. — Berezna. Az események késleltetik. De ’iszeo, ha a téli időre a jó Isten talán bókességesebb napokat ad: milyen jó és épületes anyag lehet. — Szatmár. A czár és a krajczár lehet régi anyag, de az Írónak jo­gában van igy pompásan és frissen feldolgozni. Mint a hogyan történt is. — Professzor. Igen örvendiink, hogy a Himnusról írott soraink olyan lelkesedést és elismerést váltottak ki. Nem hagyjuk ezt a dolgot el­aludni. Közelebb, a mint helyünk felszabadul, felele­venítjük Kölcsey, Vörösmarty Ilimnusának igaz törté­netét. Valamint a Szózatát is. Kevesen ismerik már ezeket az adatokat. — Vidéki. Teljes bizonyossággal még nem tudjuk. Nagy a felelősség — Írni róla ke­gyetlenül kegyetlenség lenne. — Naptár. Ilyen czik- kekkel a fővárosi lapokat is elláthatjuk. — Fotog­ráfus. Igenis, Tóth Mike a fényképelés terén is út­törő volt. Könyvet is irt róla. 2)_ Azt az utat sokan átszenvedték. Leírni alig lehet. Át kellett azt élni. 3) I. L. mszigeti plébános m—si főesperes 1861. junius 1-én született. Nyomatott a Pázmány-sajtóban Szatmáron, Iskola-köz 3. sz. Minden Nagyságos Tekintetes Nemzetes és Polgár asszonynak öröme telik a festésben, hogyha VÁMOS ÁRON kizárólagos festékkereskedésében Szatmiir, törvényszékkel szemben szerzi be padló-festék szükségletét 1 korona 20 fillértől feljebb. Telefon 368. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom