Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-17 / 24. szám
Szaunái- Németi 1914. junius 17. HETI SZEMLE O O felvételi kérelmet. Az intézet felügyelő tanárai a helybeli két főgimnázium tanárainak söréből az illető főgimnáziumi igazgatók ajánlatára alkalmaztatnak. Az alapszabálynak ezen igazságos rendelkezéseit eddig az utolsó betűig becsülettel és tisztességgel betartottuk és be fogjuk tartani mindaddig, mig a viszonyok nem várt alakulata nem kényszeríti az egyesületet az alapszabályok esetleges megváltoztatására, ami eddigi tapasztalatainkból következtetve, csaknem kizártnak vehető. Mindezen alapintézkedések tényleges fennállása és ismerete mellett kérdezhetik a czikkirók és a közvélemény, hogyan állithatta a körlevél tehát, „hogy kilátás van arra, hogy jövőben csakis a rel. főgimnázium növendékei vétetnek fel s tanárai lesznek a felügyelő tanárok ?“ Midőn a „Jézus Társaság“ hatalmas konviktusi építkezése megindult, a tanítóság és a ref. főgimnázium igazgatósága is azon véleményben volt, hogy a kath. internátusok bőséges helyei most már felszívják a Tanítók Háza kath. vallásu növendékeit. S ha ez csakugyan igy történhetik, 40—50 helyünk marad üresen. Ezen helyeket nem hagyhattuk volna üresen, hiszen nekünk nincs tőkepénzünk, nincsenek alapítványaink, csak ter- heink, a szerényebb méretű államsegélyre és az ellátásból származó gondos, helyes számítással elért megtakarításokból állítjuk elő terheink fedezetét. Már pedig megtakarítás e nehéz időkben csak az 51. növendéknél kezdődik ; ha 50 helyet üresen hagyunk, akkor nem a czikkiró urakat, hanem minket terhel a súlyos gond és nagy felelősség. Ezen eshetőségre gondolva, teljes jóindulatból adta ki a ref. főgimnázium igazgatója körlevelét s tette benne a kifogásolt kijelentést. Mert ha csakugyan megvonták volna bizalmukat tőlünk a kath. tanító urak és szülők, akkor be kellett volna következzék az, mire a főgimnáziumi igazgató úr mint eshetőségre gondolt s ha bekövetkezik, akkor pedagógiai és méltányossági alapon csakugyan a 2 ik tanárt is abból az intézetből kellett volna alkalmazni, mely intézet teljesen megtöltötte a Tanítók Házát növendékeivel. De ez az eshetőség nem következett be; a múlt tanévben 47 kath. vallásu növendékünk, egy kath. igazgatónk és egy kath. meg egy ref. tanárunk volt az intézetben s hisszük, Pistának az édes anyja megiratta, hogy nagy betegen fekszik idehaza. És ha még életben akarja látni, hát szerezzen csak annyi pénzt, amennyivel haza tud jönni és jöjjön haza. * A komor téli hideg ismét lengedni kezdett. A napnak arany sugara elolvasztotta a földön elterülő hóréteget. A természet uj ruhát készült felvenni. Az öregasszony betegágyához is besütött a napnak arany sugara. A tavasz ismét eljött. A két csicsergő fecskepár is megérkezett az eresz alá. Minden nap vidáman csicseregtek és vigasztalták a beteget. Mintha tudták volna, hogy úgy sincs más, ki vigasztalja. Minden megérkezett újra, csak az nem, akit a beteg várt, az ő egyetlen fia. A beteganyja napról-napra rosszabbul lett. Már már közel volt a megváltó halálhoz. Vigasztalója és gyámolitója, ki szorgalmasan gondját viselte napközben, az a kislány volt, kit ő kiszemelt a fia,számára. Gyakran sírtak mind a ketten. És ismét megírták Pistának, hogy azonnal jöjjön, mert már úgyis csak a temetésen' lehet itthon. Az édesanyja annyira beteg már, hogy csak napok választják el a haláltól, de ez a levél már nem érte Pistát abban a városban, ahol előbb volt, mert amint az első levelet megkapta, melyben tudatták velelédesan3^ja rosszullótét, elutazott egy másik városba, hogy munkát kapjon és csak annyit keressen, amennyivel hazajöhet. Egy reggel aztán mintha az anya jobban érezte volna magát, felült az ágyban s odahívta magához hü ápolóját és kérte tőle a fia fényképét. A leány odaadta. Az öregasszony meg-meg simogatta, sokáig nézte és csókolgatta. Két kiesett szeméből forró könnyek hullottak rá, aztán mondta a lánynak : mert a bizalmatlanságra nem adtunk okot, nem fog bekövetkezni a jövőben sem s igy a megdöbbenésre, átjátszásra, felekezeti ten- dencziára kár gondolni czikkiró uraknak. Hogy a főgimnáziumi igazgató ezen tanévben is kiadta a múlt évi körlevél szövegét, azt csakis jóhiszemüleg, a tanitóság ügyeit támogató előrelátásból tette, hátha a második év vonja el a kath. ifjúságot intézetünktől ? Ha ezen év is kiállja a tüzpróbát, bizony- nyára a jövő év ajánló sőrában nem lesz oka a kath tanítóságnak sérelmet találni. Szatmár-Németi, 1914. junius hó 15 én. Bodnár György, a Tanítók Háza felügyelőbizottságának elnöke HÍREK Érettségi után. Egy tekintélyes fővárosi napilap ilyen alczim alatt felháborító czikket közöl egyik közismert munkatársának tollából. Arról van benne szó, hogy okosan teszik ifjaink, ha „szemforgató jótékonyság“, alapitvány-tétel stb.... helyett lakomára gyűlnek össze, lumpolnak, banketteznek, isznak, vigadnak akár kivilágos kivirradtig s ha tehetik, ha korábban meg nem tették még, megtapasztalnak bizonyos dolgokat, amiket korábban nem volt módjuk és alkalmuk megtapasztalni. Az ember arczába szökik a vér, mikor ezeket olvassa. Minden vallási tekintet nélkül, tisztán a jó Ízlés nevében kérdezzük, hol itt az erkölcs és irói tisztesség ? Vagy nálunk újságírás czimén már minden szabad? így tesznek kiváló tollú, éretteszü munkásai a sajtónak, mit várjunk akkor a magukat zsurnalisztának nevező inczi-finczi toliforgatók mosdatlan szájú, mérgezett lelkű légiójától, akik nap-nap mellett ráerőszakolják az olvasóközönségre: egyesekre, egyes osztályokra és az egész társadalomra a maguk üres, tartalmatlan és romlott Írásait ? Tegyük fel, hogy úgy volna, ahogy az czikkiró gondolja, akkor is nem helyeseljük, nem buzdítjuk a fiatal nemzedéket meggondolatlan, túlzásokra hajló cselekvéseiben, hanem felvilágosítjuk azok helytelenségéről és Ezt neked hagyom, ha majd hazajön és egymásé lesztek, viseld gondját. Az én síromról pedig meg ne feledkezzetek. Isten veletek. Még egy mély sóhajtás szállott Amerika partjai felé és az öregasszony lehanyatlott, jóságos lelke elszállt. A falubeliek nagy részvét mellett temették el a jó öregasszonyt. Pista végre nagy nélkülözések közt ösz- szegyüjtött annyi pénzt, amivel haza jöhetett. Rögtön hajóra is ült, hogy édesanyját még megláthassa. Bár elég sebesen hozták a magas hullámok mégis hosszú volt neki az ut. Hosszabb mint mikor ment. El-el gondolkozott a hajón: Hát nem hozok uj házra valót, de visszahozom szerető szivemet és ismét fogunk élni boldogan az én édesanyámmal. Megérkezett Magyarország partjaira. Vonatra ült. Gyorsan hozták a gőzös kerekei. Egyszer csak kis falujának tornyát is látja. Az örömtől kápráztak szemei. Mindjárt ott fogok pihenni édesanyám jó szerető ölében. Megcsókolgatom két csontos kezét és csak az ásó, meg a kapa választ már minket ezután el. Talán várni is fog az állomásnál. Igaz hogy nem Írtam a jövetelemet, hogy nagyobb meglepetés legyen, de hátha azért mégis kint lesz. Megérkezett a vonat az állomásra. Pista elsőnek ugrott ki a kupéból. Körülnéz az álló máson, nem ismerte fel senki. Annyira elváltozott. Nincs itt. Sebes léptekkel indult hazafelé. Amint megpillantotta a kis házikó fedelet, örömkönnyek gyűltek a szemében. Nem nézett semerre, hogy látják-e vagy nem, csak egyenesen ment a kis házba. Amint megérkezett a kis ház ajtajához reszketve nyúlt a kilincs után. Lassan nyomta, káros kinövéseiről. Hogy érettségi lakoma nélkül is kiléphetnek az életbe, amelyről csak annyit tudnak, hogy nem olyan, mint a nyűgnek mondott iskolai fegyelem, arról nem szükséges részletesebben szólanunk. Józan gondolkozásu ifjak ma már nagyon jól tudják, hogy az élet iskolája sokkal komolyabb, tanulságaiban, eszközeiben sokkal kíméletlenebb és nehezebb, semhogy az abba való átmenetet dáridókkal kellene a világ tudomására hozni. De maradjunk a halva születettt czikk- nél. Hála Istennek, érettségi vizsgálatot tett ifjaink nagy része más, mint amilyennek a czikkiró gondolja. Józanság, önmegtartóztatás, puritán felfogás egyfelől, az élvezeteknek kellő mértékre való leszállítása, az élet igazi értékeinek ismerete másfelől, mind olyan erények, amelyek ma minden valamire való ifjú lelkét teljesen betöltik. Tudják nagyon jól, hogy az érettségi bizonyítvány nem a munka vége és a szabadság kezdete, hanem okirat arról, hogy most már belefoghatnak az igazi munkába, tulajdonképpeni czéljukba, hogy szabadságukat a megszokott keretekben, bizonyos törvények szerint immár maguk gyakorolhatják. Túl vagyunk a diákélet hamis romantikáján, a selejtesebb elem magasztalva tágyalt szokásain. Hogy csak egyet említsünk, itt van a helybeli királyi katholikus főgimnázium ifjúsága. Tavaly fényes tanujelót adták igazi érettségüknek azzal, hogy nyolcz évi munka után első sorban Isten iránt rótták le hálájukat s okmánnyal a zsebükben egy kegyhelyre zarándokoltak. Mint halljuk az idén is hasonlóképpen fognak cselekedni, hogy aztán oda menjenek, hol apa, anya, rokonok és testvérek tárt karokkal várják őket s a családi szentélyben csapjanak igazi áldomást. Azt hisszük, hogy ez és az ország más intézeteiben divatozó ehhez hasonló szokások erős czáfolatai annak, amit czikkiró hinni szeretne és amire az életbe lévő ifjakat vállveregetve nógatni akarná. Ékesen beszélnek arról, mily lelkiismeretlen az újságírás nálunk, mennyire meghamisítja az életet akkor, midőn lúdtollának perczegése közben ily nemesen, komolyan, igazán és erkölcsösen gondolkozik. Jótékonyság. Püspök ur Öméltósága a dobóruszkai rk. templom építésére hatezer koronát adományozott. de az ajtó nem nyílt. Szive hangosan vert, még a lélekzete is elállóit. — Bizonyosan nincs idehaza, gondolja magában. Talán a szomszédban van, megyek megnézem. Átment a szomszédba. Itt is alig ismertek rá, de ő nem törődött azzal, hanem mindjárt az édesanyja hollétéről érdeklődött. Eleinte nem akarták megmondani, de végre mégis megmondták: Hát bizony Pista a te édes jó anyád a temetőben van. A virágos akáczfák alatt nyugszik. Pista e szavakra összerogyott. Sokáig nem tudott magáról. Mikor aztán magához tért, kérte a szomszédasszonyt, vezesse el őt az anyja sírjához. Az asszony szívesen elvezette Pistát. Elvitte egész a sirhoz és ott magára hagyta. Zokogva borult a drága sirhantra. Két karjával ölelgette a göröngyöket melyek édesanyját eltakarták tőle. A sok sírástól teljesen el- alélt úgy, hogy nem tudott magáról. Áz akáczfák is szomorúan csiingették leveleiket. A friss szellő végig-végig suhintott felette. Egyszer csak egy meleg kéz érintette meg a kezét és felállította a kedves hanttól, mely az ő szeretett édesanyját takarta. Hátranéz és látja, hogy az a kislány, kit az anyja az ő számára szemelt ki hitvestársul. Friss nefelejcset- hozott a sírra. Összecsókolgatta a leányt és most már ketten borultak sírva az édesanyjuk rideg sírjára. Pista a szomorú viszontlátás után még- egyszer megölelte a sir fejfáját. Fájó szívvel vett búcsút az édesanyjától, kit a sírba látott viszont. És minden úgy történt azután, mint az édesanyja akarta még életében. Jetiinek Ede.
