Heti Szemle, 1914. (23. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-07 / 1. szám
✓ .* l/AV XXIII. évfolyam. Szatmár-Németi. 1. szám. HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 6 korona amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár Felelős % Dr. BAKKAY KÁLMÁN. Laptulajdonos A SZATMÁR - EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A kiadóhivaialt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. Etting-er «János tanulmányi felügyelő ezimére (Szatmár, Szeminárium) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése 5 korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. -----------------A lap megjelenik minden szerdán. (***) A politika uj esztendeje úgy fest, mintha a parlamenti pártoknak kürtszava a végkimerülésig való harczra szólítaná híveit. De erre a kürtre már hangfogó van téve. A pártok hadi állása is bizonyos elváltozásokat mutat. Tisza István ugyan következetlenségnek nevezi ezt a fordulatot. De nem az. Nem az a nemzet benső fóruma, lelki meglátásában. Hanem a küzdelmek okulásának, az okulások meg- higgadásának fejleménye. Kiforrása nagyon megbecsülendő politikai és nemzeti érték mindazok előtt, a kik tudnak még eszméknek és nem személyeknek élni. Tiszának éppen az a hibája, hogy makacs; sokszor igen gyengének bizonyosodott ítéletében és előre látásában nagyon is következetes. Gyengéje, hogy óriási tehetségeiben bizakodva még most sem törekszik a benső meghódításra. A külső erőkbe veti egész hitét. Lojális közeledéséből is kiér- zik, hogy mig ellenfeleitől teljes meghódolást kíván, ő maga egy jottát sem enged még a méltányosság határai közt sem. A lényegről beszél; pedig a legkisebb dolgokban is Tisza marad. * ' A nemzet egész köövéleménye éppen azért nem is lehet ott, a hova azt Tisza István helyezi. A nemzet a jelen idők szorongásai között is látja, érzi azt a két szélsőséget, a hova a parlamenti pártok jutottak. A nemzet lelke a béke, a közös, a normális parlamenti munka után vágyódik. Tehát a középén van. A pártok családjában is ez a jelenség mutatkozik itt js, ott is. A belső meggyőződéseket leköti ugyan a pártfegyelem, mely sohasem nagylelkű és sohasem magának a pártnak egész és hü kifejezése. Ám azért mindkét részről felemelkednek a karok, melyek a végekről húzzák az engesztelhetlen pártvezéreket, mint haragos, daczos, büszke magyarokat, a kik azért mégis . . . csak magyarok. * Justh Gyula nem csak Tiszát, de általán az egész munkapártot el akarja törölni a föld színéről. Kossuth, Károlyi Mihály már csak Tiszával nem tartja lehetőnek a békét, a normális parlamenti munkát. Apponyi az okos, komoly harczok folytatását hirdeti; és a kivárást hangoztatja. Andro.ssy ? Szintén harcra készteti pártját, de arra is figyelmezteti, hogy készen legyenek a békére is. Tisza beszédére koncillians hangon azt jegyzi meg, hogy bizonyos szerénység volna indokolt, mikor az ember pénzen vett többséget vezet De a román paktumról szóló figyelmeztetése, a mellyel Tiszát arra hívja fel, hogy várjon, mig a nemzet egyetemes Ítéletéi és érzéseit szólaltatja meg . . . megdöbbentő. *Lz oly momentum, mely magát Tiszát óriási felelősség elé állítja. Ámde, az egységes egyetemes ítélkezés, és akarás lehetőségét a kiengesztelhetlenségnek áldozza fel. * . . . Hát van-e egyáltalán a szélsőségektől elszakadó ösvény, kibontakozás, ha most nincs? Mikor azt maga a nemzet benső fóruma, lelke is akarja ? És ott lappang a dacos magyarok, pártok vezéreinek lelkében is. 1014. „Az Egyházmegyei Irodalmi Kör“ kérése és megbízása folytán átvettem a „Heti Szemle“ szerkesztését. Érzem: kemény fába vágom fejszémet, mert az újságírás különösen manapság és főképen, ha eredeti czéljának megakar felelni, a legnehezebb és leghálátlanabb feladatok egyike. Ugyanis az újságírás 'szükségességét mindenki látja, irányát, tartalmát mindenki birálja. A sajtó épit és nemesit, vagy rombol és aljassá tesz, aszerint, amint egyik, vagy másik czól szolgálatába szegődik. Az újság czélja még általánosságban is nehezen körvonalozható. Annyi tény, hogy azért veszünk lapot a kezünkbe, mert tájékozódni és szórakozni akarunk. Vidéki és heti lapnak ezt különösen figyelembe kell venni. Főelvünk lesz tehát, hogy olvasóinkat helyes irányban tájékoztassuk és nemes szellemi táplálékokkal szórakoztassuk. A „Heti Szemleu a szatmári egyházmegye hivatalos lapja és az „Egyházmegyei Irodalmi-Kör“ tulajdona. E 1914. január 7. Szerda. TÁRCZA Egyszer volt . . , Irta: BODNÁR. GÁSPÁR. Egyszer volt ... hol nem volt egy szegény, de nagyon szegény pásztorember. Nyájat őrzött. Hegyekről völgyekbe ereszkedett. Innen a földekre járt-járogatott. Ám azért mindig derült volt. És elégedett. Hanem egyszer őt is megtalálta a gonosz szellem. Három királyok napján talált reá. Ingerkedett, kötődött is vele nyomban. Kérdezte, faggatta: — Mit csinálná], ha neked is aranyat, tömjént és mirhát hoznának a királyok. A három királyok. — Heheheh! Mosolygott, nevetve ka- czagott a szegény pásztorember. Csak egyszer gyünnének, majd elbánnék én az aranynyal, meg a többi kinccsel is. És erre elaludt. Mintha valami má- konnyal traktálta volna meg a gonosz szellem. A csillagos ég ráborult aztán hegyekre, völgyekre, rónákra, mint valami csudásan fönséges takaró. A Hold sugarai meg játszadoztak a szegény ember leikével ... álmával . . . álomlátó ábrándjával. De még milyen bohó ábrándjával. * És az ő holdsugaras álmában, csakugyan jött egy gazdag, kincses király. Rengeteg aranyat, hozott-öntött eléje. Annyi aranyat, hogy már nem is tudta, hova tegye. Annyi fényes, ragyogó aranyat, a mennyit soha se’ birt volna elképzelni. Ha a világ végéig is képzelte volna. Akárhogy is képzelte volna. Hát nagy ,kábulásba esett a szegény pásztor ember. És csakhamar nyugtalan, háborgó lett a lelke. Akár a tenger, mikor megindul az ereje. Nem tudta a szegény ember, mi a baja. Mikor annyi az aranya. De mennyi az aranya ! Háborgásban marad tehát egy darabig, mig meg nem tudja, mi a baja. A baja meg ott volt, a baja ott volt, hogy nem tudott mit tenni — a rengeteg kinccsel. Szeri- számú kinecsel. — Mit ér igy a kincses gazdagság ? Mormolta — mondta, mondogatta. Ha nem tudok mozdulni se. És senki nem látja, nem tudja. Hát jönnének legalább hozzám. Hogy dicsérjenek. Álmélkodjanak. Hízelegjenek, csússzanak, másszanak előttem. Legalább jönne a másik király, hogy térdet hajtana. Az aranyhoz tömjént hozna. * És nyomban szállottak a holdsugaras párák. Hömpölyögtek a fellegek, bujkáltak és elő-előtüntek. Mert jött, érkezett a másik király. Hatalmas király. Sok-sok tömjént hozott. Hódolatot, dicsérő hiúságot, tömjénes hódolatot. Még le is borult előtte. De úgy leborult. Hanem a szerencsés pásztor ember nem örül a nagy hódolatnak. A tömjénfüst illatának. Csak nyugtalankodik. Még nyugtalanabbá lesz. És úgy elgondolkodott. De hogy elgondolkodik. Aztán ? Csak egyre mondja, mondogatja, kétségesen mondogatja: — Hát miér’ nem jött el a harmadik király is? Minthogy három királyok indultak el. Napkeletről. Megvet? Lenéz? Az engem boldogtalanná tesz. ... A harmadik király pedig csak késett. Mind egyre késett. A három királyok közül — egy. Már alig bírja. Az aranyat utálja. A tömjén füstöt alig tűri. Kínja nagy. Hiúsága, vágyódása pokollá teszi per- czeit. — Kis Jézus — gondolja most először; miér’ mert mióta gazdag ... rá se’ gondolt. Szabadíts meg ezektől a kínoktól. Kincses lán- czoktól, tövisektől. Mehessek a magányba. A hegyek, völgyek közé. Hallani kolompszót. Bárány-bégést, faluharangot. Ne jöjjön már a harmadik. A mirha az lesz nekem. Ha úgy . . . mint egykor . .. nem régen volt. Egykor volt. Lapunk mai száma 8 oldal.
