Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-06-11 / 24. szám

4 király egy órás schőnbrnnni kihallgatás után döntött az ország sorsáról. Ebből egyelőre csak azt a konzekvencziát vonhatja le a ma­gyar nemzet, hogy Bécsben nem ismerik Magyarország helyzetét, sőt azzal nem is törődnek. Egyebekben pedig legyünk elké­szülve zivataros nemzeti múltúnk legsötétebb napjainak felújítására. Rémuralom követke­zik Tisza kormányzásával, nem lesz többé közszabadság, a rendőrség és csendőrség kezébe kerül minden közhatalom. Tisza elti­porja a gyülekezési, egyesülési jognak és a sajtószabadságnak még meglevő roncsait, darabokra tépi a megcsufolt parlamentariz­musnak utolsó foszlányait, ismerhetjük már azt az arzenált, ahonnan Tisza a fegyvereit válogatni szokta. Bach és Haynau fegyver­tárából valók azok. A történelem majd e két név mellett fogja emlegetni a Tisza Istvánét is. Föl fogja jegyezni róla, hogy ő tette tönkre a parlamentarizmust, ő vezetett be idegen fegyveres erőt a törvényhozó testü­letbe, ő kaszaboltatta a magyar képviselőket és mikor kisült a többségről, hogy az állam­tól ellopott pénzen vásárolták össze, ezt a pillanatot tartja legalkalmasabbnak, hogy en­nek a pártnak korrupt uralmát fegyveres erővel fentartsa. — Ám megküzdünk vele. E harcz alatt szenvedni fog az egész ország, de a végét mindenki tudja: ebbe belepusztul nemcsak Tisza, hanem az egész munkapárt is. S ez lesz a harcznak egyetlen haszna. * * * Ha valaki klasszikus példát keres a gerincztelen szolgalelküségnek, a legsivárabb cinizmusnak s a szemérmetlen hataloméhség­nek az illusztrálására, úgy idézze fel emlé­kezetében a nemzeti munkapártnak az utolsó két hét folyamán tanúsított viselkedését. — Mikor a leleplezések nyomán megdöbbenés súlya fojtotta a lelkeket, mikor őfelsége a király nevében sütötték reá a pártvezér hom­lokára a „legnagyobb panamista“ bélyegét s mikor ugyanerre a pártvezérre a nyilvános hazugság bizonyul reá: akkor a munkapárti klub tomboló éljenzéssel fogadja és provi- dencziális államférfiuként ünnepli a bírói Íté­lettel erkölcsi halottnak deklarált Lukács László immár néhai miniszterelnököt. A ha­zának minden jó érzésű polgára mélységes szégyenkezéssel kesergett a magyar közéleti erkölcsöknek ekkora sülyedésén; ők, a lo­pott pénzen megválasztott képviselők pedig pezsgős vacsorát rendeztek. Mikor aztán az a megaláztatás éri a magyar törvényhozást, hogy egyik fizetetett alkalmazottja minden igaz ok nélkül összevagdal egy ellenzéki képviselőt s az egész ország mélységes szo­morúsággal látja a Lengyelország felosztását közvetlenül megelőző jelenségek ismétlődé­sét, akkor Tisza is, Lukács is, meg az egész munkapárt is helyesli, sőt dicséri az önma­gáról megfeledkezett századosnak „snájdig“ fellépését. Napnál világosabb, hiszen bírói Ítélet állapította meg, hogy becstelen pén­zen, becstelen eszközökkel szerzett többséget a kormányzó párt. Azt is tudja, látja az egész ország, hogy a hároméves munkapárti uralom fölforgatta közállapotainkat, elprédálta közjavainkat, anyagi és erkölcsi válságba sodorta a nemzetet. Az időközi választások megmutatták, hogy az ország megundorodott Tiszáéktól és pénzért sem hajlandó támo­gatni őket. De ők azért rendületlenül han­goztatják és uzsorakamattal kihasználják a többség jogait s vakmerőén országos érdeke nek hazudják a munkapárt fennmaradását. Az élősködők szívósságával akaszkodnak bele a kormányhatalomba s azt minden mocsok­ban, minden gyalázatosságban elszántan tá­mogatják. Lelkiismeretet, hazafias belátást vagy áldozatkészséget hiába keresnénk ben­nük. Pusztuljon az alkotmány, sorvadjon el a nemzet, ők avval nem törődnek, csak ha­talmon maradhassanak. — Jaj annak az or­szágnak, amelynek sorsát ilyen törvényhozók intézik. Minimax kézi tűzoltó készüléket tel­jesen felszerelve 60 és 80 koronás árban rak­táron tart Poszvék Nándor gazdasági szak- ro dája Szatmár, Attila-utcza (Berecz-ház.) „HETI SZEMLE“ Jegyzetek. A hadsereg Judása. Egy lengyel zsidó beférkőzött a vezérkarba s két országot el­árult. Redl ezredes, a prágai hadtest vezér­kari főnöke, mint áruló főbelőtte magát és meghalt. EÍ van-e ezzel intézve a prágai ve­zérkari főnök árulásának ügye? Napirendre lehet-e térni fölötte szó nélkül? Most látjuk, micsoda gondviselésszerü szerencse, hogy a télen nem tört ki a fenye­gető háború Oroszországgal. Irtózatos még csak elképzelni is, minő kimenetele lett volna ennek a háborúnak, melyben az ellenség minden részleteiben és árnyalataiban tudja a mi csapataink el­helyezését, erejét s feladatait. Egész szervezett kémbanda működik a közös hadsereg körül s ez a banda, mint Redl esete bizonyítja, be tud férkőzni a vezérkarba is. A kémek működését kiegészí­tik a máramarosi izgatok, a horvát trialisták, a cseh pánszlávok — mi itt egy rettenetesen aláaknázott földön folytatjuk kisded perpat­varainkat s csak az Isten óvott meg tőle, hogy a télen ez a sok, szépen elhelyezett akna lel nem robbant és mi levegőbe nem röpültünk minden talpfánkkal és sóbányánk­kal egyetemben. Csak épen ez hiányzott még a mi álla­potaink teljes gyönyörűségéhez. A politiku­saink egymás üstökét tépik s mig magyar véreink a határon állottak, hogy legalább a külső veszélytől óvják meg ezt a szerencsét­len országot, addig nemcsak hát mögül fe­nyegette a „hü“ csehek és horvátok ellen­séges érzülete, hanem gyalázatosán elárulta őket a szemközt álló ellenségnek egy osztrák ezredes, akit, ha most le nem lepleznek, két év múlva bizonnyal generálissá léptettek volna elő. Pedig tőlünk féltik a hadsereg egységét! (Szép egységesen árulta el Redl ezredes ur is.) Az osztrák-német és a szláv elemet va­lósággal dédelgetik, a honvédségben is előnye van a horvátnak a vezető állásokban, a kö­zös tisztikar elszlávosodása pedig szinte fel­tűnő lesz. (Ennek a szlávbarát szellemnek felelt meg hűségesen Redl is, mikor az — oroszoknak adott el bennünket.) A vezérkarba magyar ember alig jut be mutatóul. A ma­gyarban nem bíznak, a magyar szolgálati és vezényleti nyelv a legfeketébb mumus min­den jól nevelt osztrák generális előtt, mert hát ezen a réven a magyarok katonai tehet­sége érvényesülhetne a németek és szlávok fölött. — Tessék a mostani kémkedések után megmondani, hol van a hadsereg ereje és megbizhatósága! A dédelgetett nem magya­rokban, akik közt Redlek akadnak, vagy a becsületes, hűséges magyar nemzetben ? * Női világkongresszus. Félek, hogy a kü­szöbön levő női kongresszus a jegeskávék és fagylaltok, az eper- és ananaszparfék birodal­mában fontos horderejével mühidegen készül és természetes szellemtelen meleggé olvad majd fel. Félek, hogy nem lesz semmi hatása .épen abban az irányban, amelyben de na­gyon szükséges volna ez a hatás. Százszor és százan mondták már, hogy az asszony legyen asszony, főzzön, süssön és varrjon; megengedjük azt is, hogy cicomázza magát egy kissé, hiszen értünk, férfiakért teszi, igaz, a mi költségünkön is, de azt az egyet ne akarja: ne akarjon férfi lenni. Férfi, politikai piszokkal foglalkozó férfi. És ugyancsak százszor és százan ma­gyarázták már, hogy nem is politika kedvé­ért harczol az asszonyi nem. A politikát ő csak a magánkörnyezetben kívánja azután is gyakorolni; nem. A női nem, amivel oda­áll, oda szokott állani a nagyvilág elé, abban őszinteség van, idealizmus van, e tekintetben csak a férfi ravasz; a férfiak nagy akciói mögött nem mindig rejlik a bemondott cél. A nők „ mozgalma határozottan őszinte és üdvös. Ok azt kívánják, hogy az anya, a fe­leség, a leány nirabusa — mert ők tudják, hogy ez nimbus — hadd szórja fényét a közéletre. Ahol a férfi a haszon kecsegtető élvezetéért megalkuszik anya, feleség, lány fogalmak teljes és erőszakos elfelejtésével, ott ne tehesse azt, mert ők maguk is ott lesznek. Sohasem kellett volna a leánykeres­kedésnek idefejlődnie, ha az a sok leány- kereskedő az anya, a feleség, a lány fogal­mát tisztán bírták volna, ha szóhoz juthatott volna saját nimbusa védelmére az asszonyi nem, mely a haszon fogalmát csak a férfi­világtól tanulta, de maga soha még rá sem jött volna ; ő csak érzelmet ismer közvetitett- lenül. Kár, hogy ez a pesti női kongresszus olyan butitó meleg időbe esik. _______________Szatmár, 1913. junius 11._ BM hírek Bérmálás. Amint utolsóelőtti számunk­ban jelentettük, az elmúlt hét folyamán szolgál­tatta ki a megyéspüspök az ugocsai esperesi ke­rületben a a bérmálás szentségét. Junius 1-én, va­sárnap reggel indult el Szatmárról gépkocsin Hámon Róbert irodaigazgató társaságában Tur- terebesre. Másnap, hétfőn Halmiban bérmált a püspök és tartotta meg az iskola, valamint a plébánia vizsgálatot. Este vacsorán Morvay Zsigmond főszolgabíró vendége volt. Kedden Kőkényesden, szerdán Nevetlenfaluban, csütör­tökön pedig Tiszaujlakon volt bérmálás. Tisza- ujlakról csütörtök délután átment a főpásztor Fancsikára, megvizsgálta az iskolát és a plebá- niahivatalt s estére Nagyszőlősre kocsizott át. Pénteken Nagyszőlősön bérmált, ahova a fan- csikai bérmálandók is eljöttek. A bérmálás el­végzése után látogatást tett a püspök id. báró Perényi Zzigmondnál, továbbá az ugocsai fő­ispánnál, alispánnál és az egyházgondnoknál. Délután 5 órakor indult át Királyházára, ahol szombaton, junius 7-én osztotta ki a bérmálás szentségét. A szokásos vizsgálatok elintézése után d. u. 5 óratájban hazafelé indult. Útköz­ben megtekintette Feketeardón az ősrégi, Arpád- korbeli templom renoválási munkálatait, azután Csepében meglátogatta özv. Fogarassy Zsig- mondnét és esti V2 8 órakor érkezett vissza székhelyére. A megyéspüspök, noha előzőleg erős meghűlésen esett keresztül, mégis magas korát megcáfoló frisseséggel és mindenre kiter­jedő gondossággal tette meg az egy hetes kör­utat s a legjobb egészségben, a fáradság leg­kisebb jele nélkül érkezett haza. Püspökünk az ungvári gimnázium ünnepén. Boromisza Tibor dr. megyéspüspö­künk az ungvári kir. kath. főgimnázium 300 éves jubileumán jun. 11-én a hálaadó ünnepélyes szentmisét mondja. A főpásztor tegnap, kedden d. u. indult el az ungvári ünnepségekre Benkő József apátkanonok plébános és Hámon Róbert p. kam., irodaigazgató kíséretében. A helyb. kir. kath. főgimnázium képviseletében pedig Ratkovszki Pál főigazgató utazott el az ősi fő­gimnázium nagyjelentőségű jubileumára. A mária-pócsi zarándoklat. Már hirt adtunk, hogy a helyb. kir. kath. főgimnasium mindkét szertartásu katholikus érettségizői kö­zépiskolai tanulmányaik befejeztével hálaadá­sukat a mária-pócsi kegyelemhelyen akarják kifejezni. A megkapóan szép gondolat a hely­beli Urak-congregatiójának tagjaiból is kiváltotta a csatlakozás eszméjét, valamint a tanárkar és a papság részéről. Az igy megnövekedett bu- csujárók csapata Szt. Alajos napján délután in­dul el zászló alatt a Kálvária-templomból az állomásra s ugyancsak igy vonul be a mária- pócsi állomásról a kegyelemhelyre. A mária-pó­csi baziliták nagy előkészületeket tesznek a ritka bucsujárás fogadására. A bucsujárók gyó­násuk végeztével másnap, jun. 22-én ünnepi szentmisén vesznek részt, majd közös áldozás­hoz járulnak és szentbeszédet hallgatnak. Megér­kezésük vasárnap d. u, lesz, a mikor ismét zászló alatt vonulnak a Kálvária-templomba. Requiem Mayer püspökért. Az egy­házmegye kinevezett, elhunyt püspökéért hétfőn, jun. 9-én 9 órakor volt az ünnepélyes gyász­mise a székestemplomban. A liberás requiemet teljes segédlettel Hehelein Károly praelatus-ka- nonok mondotta a káptalan és egyházmegye mély gyászának kifejezéséül.]

Next

/
Oldalképek
Tartalom