Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-10-08 / 41. szám
2 HETI SZEMLE Szatmár, 1913. október 8. tere, az élet nyolczhangu orgonájának színt, erőt adó regisztere is megvolt mindig. Egyszer az epikureis mus, másszor az imperium vasökle, a Szentföld meghódításának vágya, vagy Napoleon. Egyszer az apostolok evangéliuma, másszor Lutheré. Hol Assisii Szent Ferencz tanítása, hol Voltaire-é. És ahogy a regiszter vitte bele a hangokba a szint, úgy alakult a világ és élt a kereszt levegőjében, vagy a renaissance pogány athmosphaerájában. A mi jelenünk regisztere a sajtó. Jó ezt igazságul megállapítanunk, jó erre gondolnunk, hogy október 19-én, egyházmegyénk sajtóvasárnapján, erőnk összetéve, szent áldozatokat hozva a hamis regisztert kicserélhessük az erkölcsnek, hitnek, igazságnak isteni regiszterével — a megteremtendő hatalmas katholikus sajtó utján. Ne felejtsük el, hogy a liberálisok szabad kőmi vesek és szocziáldemokraták tol vajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos, ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki. Az első hajdudorogi püspök. Százados küzdelmek, nagy nemzeti érdekek, az eloláhositó törekvések aknamunkájának megszüntetése fűződnek ahhoz a nagy naphoz, a mikor az első magyar görög katholikus egyházmegye püspököt nyert Miklóssy István személyében. A nemzeti harczok tüzes ku- ruczainak késő utóda Hajdudoiogon megnyerték Fischer-Colbrie Ágost, Lányi József és Droholeczky Gyula püspökök által első főpásztorukat. Százhúsz magyar görög katholikus papja az uj egyházmegyének, 10 ezer gkath. hivő, ünnepi harangzúgás, lelkek meggyuladása voltak a fényes assistentia ehhez a szokatlanul nagyszerű ünnephez, a mikor a fölszentelés apostoli hatalmat adott a százHány csoda-rózsa nőtt koporsójánál, Mikor elmondtam — felkiált szegény: „Jaj ha nekem is ilyen végem volna!"' Úgy lesz gyermekem . . . Úgy lesz édesem! Mondottam én is lelkesen örömmel, Mintha beszélvén Ament mond az ember . . . Hogy is mondhattam — nem tudom ma sem." És ekkor az áldott jó öreg Újra kiejt egy könnyet csendesen . . . És mintha gyémánt csillanna szemén: . . . „A kis Erzsikét én neveltem ... én.. .* 11. Erzsiké .. . Ezer csodáju szép tavaszi nap. Oyermek-kacagás a kertek alatt. Duzzad az élet színesen, kevélyen, Főlnyilik a föld ajka, hogy beszéljen És fölcsattannak a virág dalok S a beteg-ágy on fölsír Erzsiké: „Nagyanyám ! Meghalok ! . . . „Nyáron — emlékszel — az aratáson Marokra szedtem a vágott búzát . . . Edjön az angyal, fölszedi lelkem, Ha majd a halál keze lekaszált, Én a kis angyalt örömmel várom, De, jaj, nagyanyám! hideg a halál — Kaszája fényes, a keze csontos, Jaj! ha megérint, jaj! — ha lekaszál!! Ma úgy is elmegy a házunk előtt Az iskolába, erre vesz utat, Hívd be Nagyanyám, kis ágyam élé ezernyi magyar görög katholikusság első főpapjának, hogy a fölszentelésben kapott hatalommal elinduljon hívei közé kiépíteni bennük hitükhöz, hazájukhoz, egyházukhoz és a mennyországhoz való törhetetlen ragaszkodást. Az Egyház első századaiban lehetett ilyen egy püspökszentelés, a mely megmozgatta és felgyújtotta, összeforrasztotta az egész népet. Az Apostolok Cselekedetei beszélnek ilyen egységről hivő és főpásztor között. Az egyházatyák láthattak oly ujjongó örömet püspökszenteséskor, mint a minő Hajdudorogon folyt le vasárnap. — Az uj főpásztor elé végeláthatatlan sorban ment hódolni az uj egyházmegye papsága és hivőserege. Abban a kézcsókban, a melyet az engedelmesség, szeretet és hódolat bensősé- gével adott uj főpásztorának egyházmegyéje, ott volt a magyarság bizalma, reménye, imád- ságos kérése is, hogy püspöke építse ki a krisztusi hit várán kívül a magyarság uj bástyáját is egyházmegyéjével. — Ezzel köszöntjük mi is a magyar főpapság tiszteletreméltó uj alakját, a vasárnap fölszentelt hajdudorogi püspököt. Munka és élvezet. ív. Hiába mondod, hogy magokban mindezen munkákban már a legnemesebb élvek rejlenek, s hogy külön gyönyör, ezeken ki- vül csak csekély időt vehet igénybe. A mohó, telhetetlen ember be nem éri ezzel — : neki szakadatlan élv kell, folytonos mulatság. És megnyílnak a közhelyek téréi és csarnokai, a teremek és boltozatok, a kertek és sétányok. Fény és pipere, hiúság és divat ott a bálványozott istennők. ‘ Lengeség és kaczérkodás, ámítás és ámulat, csáb és mámor játszák.el szerepeiket. De leszáll az éj, s a kertek kellemei tünedeznek. — A zenecsarnok csak néha, a színház csak este nyilik meg. Ez mind kevés, ez mind csekély. S eljő azon időszak, melyet általános vigadásra szánt a köz-szokás. Főrangú és pór, művész és napszámos kiszakit egy-egy estét munkaözönéből, s elnéz néha e vigadók közé, — mulat, vigad ő is. De a telhetetlen ember ezt mind keve- selli. Neki egy éjen át is három négy, az egész időszakon át negyven ötven tánczvi- galom kell. A tisztelendő jó káplán urat! Milyen a halál: megkérdezem őt. — Jaj, itt a mellem úgy fáj, Nagyanyám. Mikor szüleim szálltak az égbe: Láttad ? . . . Milyen volt akkor a halál ? A káplán urat ugy e behívod ? Istenem! hogy’ én nem járhatok el Az iskolába s nem lehetek ott, Mikor a falu népe ünnepel. Már ibolyát sem szedek én többet, Nem lesz több virág-a kereszt fölött . . . Hallod, hogy hörög valami bennt, . . . bennt... A kezem alatt hallod, hogy hörög ? Édes nagyanyám! szüleim között Lesz még egy simák való hely — nekem“ ?... „— Erzsiké, drága édes gyermekem Szüleid között enyém az a hely! Hogyha valóban elhív az Isten, Azt a kis helyet tőlem veszed el! Jaj! de meghalni neked nem szabad Édes, kicsi, drága unokám — Ha megelőzöl, ki fog jönni majd Zokogván, az én koporsóm utáni 1" 12. Imádkozz értünk . .. Az iskolában már ott a káplán. A gyermek-sereg az imát mondja . . . Hogy a kis madár zengni tanuljon, Nincs arra földi embernek gondja. A dal magától nyilik az ajkon, A dal magától fakadó, örök És önmagától fakadó ének A szív imája mindenek fölött. S ezt élvezetnek nevezi! De elmúlik ez időszak is, — s ismét puszta a vigalmi vágyak rengetege. És megnyílnak a csarnokok és — barlangok, melyeket nem szabályoz évszak, nem a napnak órája. Folytonos változatlan nyájassággal tárják ki vendégszerető öleiket. Reggel vagy est, nap vagy éj ? Mit tesz az 1 Itt nincs korlát, nincs határ. A kártyaasztal, a kávéház, a korcsma bűbájos lánczczal fűzi magához az embert. Felszólal a törvény, s szétriasztja az élv mámoros csoportot ?'Mit sem tesz. Kevés órák múlva ismét ott teremhet. S a vesztének indult ember félnapokat, egész napokat tölt az élvek altató riogatásaiban. Ez alatt bomlik a rend a családi életben. Fogy a vagyon, növekszik a zavar; gyöngül a bizalom, tűnik a szeretet; lazulnak a kötelékek s uj viszonyok szövődnek ; tán- torg a hűség, fellobog a szenvedély; sápad az erény, meghal a becsület; sóhajt a nevelés, ujjong a förtelem. És az ember megáll vesztett mindenének romjai fölött. Keserv és kétségbeesés szállja meg kebelét. Éhező kisdedek siránkozása szaggatja lelkét, — vagy elromlott, elvetemült gyermekek átkai üldözik. A családanyát sírba vitte a rettenetes élet, —- vagy oda, hol földi maradványai fölött a temető virágai fonyadoznak, — vagy oda, hol erénye hantján a bűn virágai tenyésznek dús változatban. S az elszédült embert kijózanítja a helyzet szörnyűsége. Visszatérne ismét a munkához. mint az őskor erélyes embere — : de a túlhajtott élv elsatnyitá erejét: vérében dulong a titkon emésztő méreg, — a közelgő vihar láza sorvasztja csontjait, lelkét, szellemét. S újra megkapja a mámor, a halálvér mámora. Hol itt a segély ? Ki menti meg a kétségbeesettet ? Még egy őrjöngő élv, s aztán ott a folyam vagy kötél I Oh! s ti nem borzadtok el e kép rémeitől ? 1 Nem sejtitek, hová visz a munka és élv közötti helyes arány megsemmitése ? S ti mégis gúnyoljátok azt, ki a közhelyek közt arra mutat ujjával, melyet ti tán soha vagy csak mulatságból látogattok, — a szentegyházra? Nem hiszitek, hogy a munka után ott is meríthetni az élvet, a legmagasz- tosabb, legderitőbbet —: a magábaszállás, az Most ez a dal zeng az örök húron... És odafent a fényes angyalok Egy pillanatra lecsöndesülnek : Szebben szólnak most a földi karok 1 A sok ártatlan tiszta-szín-ajak Az „Ur angyala" szavait zsongja: „Imádkozz értünk bűnösökért . . . most És ha közéig az utolsó óra ..." 12. Irgálmazz TJram . .. A kis Erzsiké másnap áldozott . . . Erzsiké ágyán hófehér minden . . . A plébánián csendes ima kél: „Könyörülj rajtam irgalmas Isten. Öreg szolgádról meg ne feledkezz, — Legyen halála szép, örömteli, Mint amikor a hatalmas tölgynek Levelét egy kis angyal lépdeli! Angyalok szárnya suhogva keljen, Amig a fejsze a törzset vágja, Zsongja túl éles vas horzsolását Angyali szavak lágy muzsikája. És a robajt, mely a porba ejt majd, Győzze le hanggal angyali ének. Adj erőt a jobb oldalra hullni Nekem elfáradt, ősz remetének!! Ki elfáradván a rengetegben Elébed siet szaggatott szívvel: Irgalmas Isten! öreg szolgádat Ha hívod, angyal-szavakkal hívd el!
