Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-01-08 / 2. szám
XXII. évfolyam Szatmár, 1913. januárius 8. 2. szám HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Bgy évre — 8 K — f. Negyedévre — 2 K — f. Félévre — 4 , — , Egyes szám ára 16 fillér. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 6 korona Amerikai Egyesült-Államokba — egész évre 3 dollár. Pók-emberek. Szatmár, 1913. január 7. (+) Kiskaliberű emberek, bármilyen nyitott szemmel is néznek, csak a jelenségeket veszik észre. A dolgok lelke rejtve marad előttük. Látják, hogy nő a fű, eljön a tavasz, ott gomolyog fejők fölött a felhő és leragyog rájok a nyári éj csillagos ege — de hogy e szövevényes élet ezer jelensége egyetlen focusból születik meg, hogy a mi kis mindenségiink éleljelenségei- nek energiáit egyetlen centrum mozgatja meg, arról semmit sem tudnak. Hogy az élet igy él a mi világunkban és nem másként; hogy a fa fölfelé nő és a kő lefelé esik ; hogy a csirák kibújnak a föld fekete mélyéből és szines virágszirmokká válnak; hogy huszonnégy- órás a mi napunk és egy esztendő háromszázhatvanöt nap; hogy a stalaktit-toronynak tízezer év kell és a tiszavirágnak pár óra; hogy a mindenen megmutatkozó törvény valami utolsó okból sugárzik ki, abból a középpontból, a mely a mi naprendszerünk életének szabályoRolla prológusa. — Alfred de Musset. — Fordította: MAGYAR BÁLINT. Sajnálod é a kort, melyben itt járt az ég S egy földi népben él Isten lehellete; Es Venus-Astarte a tenger sós levét Hajából még szűzen facsarta szerte szét, Mint termékeny, meleg esőt mindenfele ? Vájjon sajválod-é a nymphákat, akik Dőzsölve jártak a virág és hab felett S kaczagva, mint a fény, incselkedtek, amig Ki nem bujt a ravasz, nádi Faun-sereg ? Sajnálod-é a kort, melynek partja között Nárcziszi csók alatt reszkettek a habok S nem volt gondolható a Herkules örök — Oroszlánbörbe irt — törvényénél nagyobb; Amelgben gúnyoló, vén erdei manók Himbálóztak a szél verte lombok között t> összekeverték az arra csatanyolók Dalát az ekhóval, mely titkon visszajött; Mikor a földön még a szenvedések is Oly isteni sebet fakasztottak vala És négyezer isten volt, de köztük egy is Nem volt, kinek hite istent ne vallana; Mikor minden isten boldogan éldegélt Prometheuson, a sátán bátyján kivül . . . Sajnálod a kort, mely az élet bölcsejét Sirgörré fagyasztván egyszerre csak kihűlt ? Mert ime vad vihar dühöng észak felől, Tűnt világ roncsain hólavina dörög És Róma álmain megáll és elterül, Mint szemfedő, fehér, halvány halott fölött. Felelős szerkesztő : VARJAS kndrh:. Laptulajdonos A SZATMÁR-EGYHÁZMEGYE IRODALMI KÖR. zója — erre még csak nem is gondol a jelenségek kaleidoskópján elbámuló, kisszerű ember. Hogy az élet minden jelenségének magyarázata ott van a napban és ez mozgatja mi világunk bolygóit épen úgy, mint a virágok himporát; bogy a napban elrejtett motortól kapja a holdas éj tenger- tükre s a kolibriszárny a maga csillogó fényét — csak a dolognak physikai utolsó okát ismerő értelem előtt világos. A szürke philister csak órájának mutatóját nézi és eszébe sem jut, hogy a mutatót nem a kerék mozgatja, hanem az óra mechanis- musának lelke: a rugó. Ezek számára gyökértelen valami minden történés és a fölséges gépezet nagyszerűségéből sohasem Iáinak mást, mint a^agy Ívben len- d llő kereket. Olyanok, mint Michel Angelo templomának óriási kupolájában meghúzódó pók, a mely egész világnak az ő zugát tartja, és semmit sem tud a San Pietro gigászi méreteiről, majesztetikus pompájáról, semmit a vakmerő kupola gondolatát kipattantó géniéről. A kort, amelyben a barbár idő lejárt S belőle uj erős, arany-kor született; Midőn a vén világ ifjodott homlokát Lázárként sírjába vágta s az fölrepedt; Melyben a régi szép dalok uj szárnyakon Járták elbájolón egész világ felett, Melyben minden hit és remény-bizodalom Szűzi fehér köpenyt hordott, ha megjelent, És minden megújult Krisztus keze nyomán ; Amelyben kastély és kolostor egyaránt Ugyanegy szent jelet hordozott homlokán, Keresztet, mely szülé a remeték hadát; Amelybe’Köln, Strassburg, Miasszonyunk s a nagy Szent-Péter, a ködön, mely lassan elnyelé, Lehullt Isten előtt . . . miközben felfakadt A népek új dala az új idők elé; Melyben oltáraink ében-feszületén Egy Isten tárta szét tejfehér hókezét: Sajnálod-é a kort, amelyben a remény Még ifjú tiszta volt s a Halál is remélt?? Krisztus! én nem vagyok a hiveid közül, Kit remegő lába oltárodhoz bevitt; Nem vagyok én olyan, ki kereszted körül Mea culpát zokog csókolva lábaid. Megállók daczosan csarnokaid megett, Amidőn hiveid bűntudatok szerint Remegve, bánatos, nagy-böjti éneket Födlre szegzik fejük’, a mellüket verik S az ének bánatos szomorú dallamán Derékba meghajol a sok erős alak S mint gyönge nádmezö a szél fuvallatán: Inogva lengenek s a földig hullanak. Krisztus ! én nem hiszem, hogy örök az igéd. A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések stb. a Pázmány-isajtó czimére (Szatmár, Iskola-köz 3. sz.) küldendők. Pályázati hirdetések egyszeri közlése S korona----------------- Nyilttér sora 40 fillér. ----------------A lap megjelenik minden Hzerdán Hogy ő ott élhet e királyi dóm szédítő magasságában, de ezt egyedül Michel Angelónak köszönheti — nem is tudhatja ezt a San Pietro pókja. A szellemi életjelensógeknek, a kultúra törtető lépéseinek is épen igy van egy centrális motora. Az a vibrálás, a mely a nagyméretű elmék szellemi világában végbemegy és megmozgatja a tanyák lassan gondolkozó emberét; az a termékenység, a mely a politikai, művészi, socialis, tudományos és a kereskedő világban létrehozza az uj terveket és uj tetteket — szintén csak egy szellemi naprendszer sok- szerű életnyilvánulása. De ez életnek középpontja, napja, rugója van. A katholikus mozgalmak naprendszerét is megrajzolta már a legilletékesehb chartographus: egyházunk feje. XIII. Leó papa épen- ugy, mint X. Pius a mi naprendszerünk középpontjául a sajtót jelölte meg. És mivel óriási területekre kell ennek szétszórni energiáit; mivel gigászi dimensióval lehet csak a cohaesiót szétsugároztatni, a messze távolságokban fénylő bolyE vén világba már későn botlottam át; Századom nem remél, elvesztette hitét, Csillagi. az eget elhomályositák. Felfedezett ezer világok álma mind Most a véletlenek gyász-szárnyam oson; Múlt idők szelleme, az ég serege, mint Csonka angyal-seregi mélybe hull gyászoson. Krisztus! már a szögek alighogy tartanak; Isten-sírod alól elcsenték a talajt. Dicsőséged halott, s az ébenfeszület Már csak poraidat hordja, nem testedet. Hitetlenek között én leg hitetlenebb, Csókoljam legalább elenyésző porát!. . . Aki belőled élt és meghal — nélküled, Krisztus ! hadd sirasson, hadd sirasson tovább. Ki adjd vissza, jaj! az életet neki? Te tudtál adni uj ifjúságot megint. Amit Te megtevői, oh azt ki teheti ? Mi rajtunk, tegnap szült véneken, ki segít ? Mint amikor jöttél, éppoly vének vagyunk, Épp annyit vár szivünk, de többet veszített. Már másodszor halott szegény Lázár-magunk, De most halványabb és arcza nagyon hideg. Hol az Üdvözítő, hogy kinyitná’ a sirt ? Hol van a Római, a nemzet apostol, Akinek egy világ bámulta rongyait ? Hol a Cenakulum ? S a katakomba hol ? Oloriolák tüze kinek fején ragyog ? Kinek szent lábait keni Magdolna hát ? Hol az égi hang, mely emberinél nagyobb ? Kit tesz istenivé a boldog másvilág ? A föld éppoly öreg, elfajzott, romiadó, Éppúgy remeg nyakán kétségbe’sett feje, Mint amidőn a szent Pusztán-kiáltozó, Lapunk mai száma 8 oldal.
