Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)
1913-12-10 / 50. szám
6 Szatmár, 1913. deczember 10. idő és elemi csapások még inkább kétségesebbé tették a megélhetésünket, hát vegye tudomásul, hogy szörnyen tévedett és fogalma sincsen a baj gyökeréről. Látja, kérem, ön azért ilyen lemaradt és tudatlan, mert nem olvassa a „Világot.“ A Világ megmagyarázza magának a mi nagy bajunkat, nyomorúságunkat. Vezérczikkben ? Ugyan hova gondol ? Riportban ? Csak nem kell találgatni, megmondjuk mi. Előfizetési felhivásban. — Azért szegény, hátramaradt ez az ország, amelynek ön is alattvalója, mert a klerikalizmus járma alatt nyög. Maga nem nyög, sohasem érezte, sőt sajnos, ép az ellenkezője igaz. De azért nem kell képzelődni! Igenis ön nyög, mi nyögünk, ők nyögnek a klerikalizmus súlya alatt. Ezt a Világ mondja, hát el is kell hinni. Azután meg azt sem kell elfelejteni, hogy az előfizetési felhívás rovatja állapítja meg ezt a szomorú .tényt, ott pedig csak őszinte szokott lenni a szerkesztő. Jó, jó, még mindig kételkedik, hiszen nem is ez az egyetlen oka a mi bajunknak, a Világ sem mondja azt. Csak tessék megőrizni a teljes komolyságot és megtámaszkodni, — most sül el a nagy ágyú. — Jobbrafordul az ön sorsa, felszabadul minden járom alul, ha előfizet a Világra. Most meg már nevet? Még ne tessék. Ön is egy nyomorgó, járomhuzó és vonogató, csak talán nem érzi. Olvassa a Világot, egyszerre érezni fogja a klerikalizmus súlyát és ennek olvasása megszabadítja tőle s boldog halandó lesz. Látja, kérem, igy fest egy progresszív előfizetési felhívás. De most már kinevetheti magát. — Emberroncsok. Ibsen drámája, a „Kisértetek“ hátbor- zogtatóan mutatja be a bűnös élet következményét: a kegyetlen bünhődést az utódokban. Agylágyult, élőhalott lesz a fiú az apa kicsapongása miatt. Az Alving Osvaldok az élet legszerencsétlenebb alakjai. Emberek és még sem emberek, élők és mégsem élők, szenvedők és mégsem szenvedők, de a legsiralmasabbak, a legszánalomraméltóbbak. Mikor a világ megromlik, az erkölcsöt felrúgják, az Istent elvetik, a bűnnek töm- jéneznek, az erényt a jót lemosolyogják, Sodomákat építenek, akkor születnek az Alving Osvaldok, akik, mikor embereknek kellene lenniük, fejükhöz kapnak, mert fáj, fáj, valami különös módon fáj, a napért rimán- kodnak s bezárul örökre a szanatóriumok, az élőhalottak házának kapuja. Sok ilyen szomorú épületünk van, de sokkal több a szerencsétlen Alving, mintsem befogadhatná őket, nem is számítva azt a sok ezret, akik a családi tűzhelynél éldegélik le a paralizis okozta szörnyű életet. A statisztika mondja, hogy az elmeintézetek, szanatóriumok lakóinak túlnyomó százalékát a kicsapongó élet taszította oda. Mi azonban a kiabáló, intő példán nem okulunk. Tovább is kérkedik a világ, továbbra is esztelenségnek bélyegzi az erkölcsi életet. Az ifjúság kitombolását prédikálja, a házasság alapjait döngeti, az erkölcstelenséget imádja, a kéjnek épit templomot. Úgy látszik, nem akar addig észretérni, mig össze nem roskad, mint Ibsen drámájának főhőse. Az idők jele. — „A protestáns prédikátor prédikál mindenről, a mit két szeme meglát a Bibliában : Péter tagadásáról, Tamásról, Zebedeus fiairól, Magdolnáról ... a farizeusról, szadduceusról ... a róka Heródesről, a szép Heródiásról, Szaloméról ... a Credo-ba került Pilátusról s álmodozó feleségéről ... a Bálám szamaráról .. . Judásról ... a latorról . . . Prédikál mindenről 50 esztendeig, akkor jubilál és hirdeti, hogy nincs egyetlen lókus, nincs egyetlen alak a Szentirásban, melyről ő nem mondott volna rövid és együgyű tanítást. Csak egyetlen név nem jött ajkaira soha. Az egyetlen. Az anya. A protestáns prédikátor engedi magát felgyújtani inkább, hogysem Máriáról prédikáljon.“ „HETI SZEMLE“ Ezeket pedig a protestánsok egyik su- perintendense: Baksay Sándor Írja a most I. évfolyamában élő „Ösvény“ ez. évnegye- des folyóiratban, a melyet Kovács Sándor theol. tanár szerkeszt. Ilyen hang örvendetesen szokatlan a protestánsok részéről, a hol a legbántóbb kegyeletlensóggel, fanatikus elfogultsággal pel- lengérezték ki az Egyház Mária-cultusát. Most pedig Baksay superintendens a katholikus álláspontot vallja: — Mi nem Ítéljük el, hogy az Isten Fia — anyjában is tiszteltessék : mi tiszteljük őt. És mintha az „Ösvény“ most megjelent 4. száma — a mely a Luther-társaság folyóirata s „gondolkodó és Krisztushoz igyekező keresztények számára“ készül — szinte a Mária-cultus érdekében készült egyéb czik- keivel is Jelentősnek tartjuk ezt a közeledést főkép abból a szempontból, hogy az örök negatio helyett positiv hit hirdetése, lelki táplálék nyújtása visszatartja a protestánsokat attól, hogy a destruktiv elemekkel kaczér- kodjanak az Egyház ellen. A tangó. Ez kérem, egy uj táncz, a mely hiába jött elő a lebujokból, szalonképességre törekszik. A miben jámboran segítik még a mi katholikus egyesületeink tangotánezfolyamok és tango-tánc- estélyek rendezésével. Ámde Berlinben él még a jóizlés. A császár a katonatiszteknek megtiltotta egyenruhában a tangót táncolni, és ezzel II. Vilmos — mint az Osservatore Romano mondja — „a maga erejéből megtette a lehetőt arra nézve, hogy legalább az úriemberek ne alacsonyodjanak le a négerek és mesztizek érzékiességéhez.“ Erről megemlékezvén a „Osservatore Romano“, némelyeknek abbeli mentegetőzésére, hogy a megreformált tango is csak olyan tisztességes tánc, mint a többi, ezt Írja a tango jellemzésére: „A tango-táncz, legenyhébben szólva is, azon tánezok közül való, amelyeknél még némi valószínűséggel sem óvható meg valamiképen is a szeméreméremérzet. Miértís, ha minden más táncznál közeli erkölcsi veszély áll fenn a tánezosokra nézve, akkor a tangónál a szeméremérzet egyenesen hajótörést szenved. És II. Vilmos császár egyszerűen eltiltotta a tiszteknek a táncot egyenruhában. A tilalom jó hatással volt, mert a polgári osztálybeliek is, még olyanok is, kik lelkesedtek az uj táncért, belátták, hogy e tánc alacsony érzékiségnek áll szolgálatában.“ Sapienti sat. Ideje volna, hogy összes kath egyesületeinkben kiadnák a jelszót a tango ellen, még ha úgy van is, mint mondják, hogy a tango-nak nálunk tánczolt figuráiban nincsenek meg az u. n. reformált tango nak sikamlós formái. Vándoroljon vissza ez a táncz Argentínába és az atlanti tengerpart csapszékeibe, ahonnét jött. HÍREK A világossághintő „ők“. Azt mondják reánk: sötétség! Pedig itt vagytmk köztük kétezer éve. Olvashatják Írásainkat, körül állhatják szószékeinket, — hiába: sötétség vagyunk. Bevalljuk: lényünk emberi. Ők meg bevallják, hogy nem személyek, de tanításunk ellen küzdenek. A mi tanításunk homálytalamd világos: Imádd az Istent, szeresd; szeresd embertársaidat is, ne szóval, de tettekkel. Tedd a jót, kerüld a rosszat ... De ez — sötétség! Fölnyitjuk könyveinket, hogy olvassák. Lehetetlen nem látniok, hogy a mi emberszeretetünk nem puszta szó; nem elégszik meg ingyen tej kiosztásával, a város megpumpolására alkalmas „népvédő nodá“-val, hanem világraszóló javakkal árasztott el minden kort. Visszaadta az emberi méltóságot, a mit a pogányság letiport: kiirtotta az őserdőket; czivilizálta a barbárokat; őrizte a régi tudományt, művelte tovább, ápolta a művészetek minden ágát, adott költeményt, szobrot, csodás épületeket, fönséges zenét; a szeretet műhelyeiben, a kutatás laboratóriumaiban képezte a szociális hősöket; a természettudományok, a philologia, a történelem első és lelkes mivelőit; ő adta Bossuet-t, Feneiont, Pascalt, Newtont; s ha van egy kis igazságszeretet, be kell vallani, hogy igaza van Chateanbriandnak, a ki azt mondta: — E hősi keresztény szeretet ezeréves átalakító munkája után a legelvetemültebb keresztény falu utólérhetlen erkölcsi magasságban van a legműveltebb pogány társadalom fölött. Rémüldözve olvastátok valahol Odescalchi Innocentius nevét. Pap volt, s hozzá — pápa ! Nunciusa Bounvisi bíboros. Talán most olvassátok nevét legelőször. — Feketék és sötétek voltak. Egy azonban bizonyos: ezek és nem mások vették le őseitek nyakáról a török igát. ... Ki tanította őseiteket és titeket is? A piaristák, benezések, czisztercziták, franciskánu• sok, pálosok, jezsuiták, premontreiek. Ezek — természetesen —• mind sötétek. Előkelő tudósok, ügyvédek, orvosok, tanárok, papok, tanítók százezrei ették az Egyház soha föl nem panaszolt, édes kenyerét, gyűjtve a tudományt. Mégis — az Egyház kapzsi, maradi, állam az államban, reakeziós, haza- és társadalom-ellenes, önző, de mindenekfölött — sötét. Tinálatok ? — A páholy — titkos. Se er tart ástok — titkos. Tanitástok — titkos. Czéljaitok — titkosak. ' Es mégis ti vagytok — a világosság. — Lássunk tisztán. S legyünk egy kissé bátrak. Mondjtik meg az igazságot: — Hazugok vagytok ! A müteremház megnyitása. Szatmár város kultúrája a vasárnapi nappal ismét egy újabb lépéssel haladt előre. Két lelkes fiatal müvészetnber vállalkozott arra, hogy a képzőművészet magvait Szatmár város fogékony, szépért lelkesülő társadalmában elhinti és ápolja. A hivatalos város segítséget nyújtott ebben a törekvésében a művészeknek, amennyiben egyik régi Kossuth-kerti épületéi átalakította két szép bájos műteremmé. Ezek a munkálatok alig egy pár hete nyertek befejezést és ma már több száz darabból álló értékes és minden izében érdekes kiállítás keretében mutatkozott be a Müteremház két uj lakója : Papp Aurél és Lilteczky Endre. A megnyitáson, mely vasárnap déletött ll órakor ment végbe, megjelent Szatmár város előkelő társadalma. Másfél órán keresztül zsúfolásig megtöltve mindkét termet. Dr. Vajay Károly kir. tanácsos polgármester tartotta a megnyitó beszédet, melegén emlékezve meg a két művész törekvéséről és a város intelligens közönsége támogatásába ajánlotta az uj intézményt. A kiállításra, mely még 12 napig marad nyitva, felhívjuk a közönség legszélesebb körű érdeklődését. Megtekinthető reggel 9-től fél 1-ig. Délután 2-től 5-ig. Belépő dij 1 korona. Oltáregyesületi kiálitás. Az egyház- megyei Középponti Oltáregyesület ez évi kiállítását karácsony és újév között rendezi a zárdái polgári iskola nagytermében, a kiállítás befejeztével pedig azonnal szétküldi a szegény templomoknak a kiállított egyházi ruhákat. Ez évben az egyházmegye sszegény templomaitól oly sok kérvény érkezett be az Oltáregyesülethez, hogy azokat mind az Oltáregyesület anyagi erők híjában nem teljesítheti. Ha áldozatos lelkek segíteni kívánnának a szegény templomokon egy-egy miseruhával, pluvialéval, kehellyel stb. — ezeknek beszerzésére juttassák el mielőbb adományaikat az Oltáregyesülethez, hogy e jótevők nevében kiosztandó adományok már a kiállításon bemutathatok legyenek. Az ifjúság Konstantin-ünepe. A kir. kath. főgimn. ifjúsága — mint jeleztük is — nagyszabású ünnepséggel üli meg az Egyház fölszabadításának 1600 éves fordulóját. A gazdag programú ünnepség, a melyre a meghívók a jövő hét elején lesznek kibocsátva, decz. 20- án szombat d. u. 4 órakor lesz a főgimn. disz-