Heti Szemle, 1913. (22. évfolyam, 1-53. szám)

1913-11-12 / 46. szám

2

HETI SZEMLE

Szatmár, 1913. november 12.

resonancia. Kilendülök most a belmissió kérdéséből s föltűnnek előttem a Heti Szemlének hosszú idők óta Írott czikkei a sajtó, különösen a Pázmány-sajtó ügyében. Miért múlik, kin múlik ez az ügy ? Vagy talán mi már minden csomót megelégedetten megoldatlanul hagyunk? Kész komikum az ellentábor már egyházmegyénk szivében szervezkedő hivei számára.

Legrettenetesebb az, amidőn a harez raj vonalában megyek, megyek, ások a földben, lázamban látom, hogy talpalattnyi földdel való előrejutásomon múlik sok minden, tudom, látom a golyók lecsapódásából, hogy hova irányul a támadás, én látom, talán mások nem is úgy látják, mint én, hogy az egész raj vonalnak gyorsabban kellene előreásnia magát és egyszerre egyedül érzem magam. Egyedül . . . Elhagyva azoktól, akiknek legalább valamikép fedezniük kellett volna . . .

Ne mondják azt, hogy ezekben a sorokban peszimizmus rejlik, nem igaz az sem, hogy harczi riadó ... a raj vonalban most már a legnagyobb csönd az ur. . . ezekben az Írásokban a több munka megkivánásának öntuda rejlik. A több munka öntudata, amely öntudat még nálunk nem veti előre meredek sziklákba vaskapcsait, hogy azután utánna kússzon. Á kapocs itt a többetkivánás, a türelmetlenség, a kúszás a megvalósulás, de ezek nélkül nem jutunk fel a Finsternahornra és odafönn nem halljuk a Registerek zúgását — ugy-e Heti Szemle ?

Igazságtalan eljárás lenne, a papságot okolni minden nyomorúságunkért. De nagyon meggondolom a dolgot, amidőn leirom, hogy kath. világi intelligenciánknak 3.—9°/o-a ébredez eddig, de viszont a papságnak is csak 40%-a van ébren. Igaz, munkába kell állnia mind a kettőnek, de vájjon melyiknek kell hamarabb ? Azt is el kell fogadnunk, hogy az alvó világi intelligenczia a

3—4°/0-ban már dolgozó világi katholikus és a már felébredt papság, de különösen ez utóbbi által fog öntudatra jutni. Kihez vigyük el tehát panaszainkat e hasábokon, ha nem

azokhoz, akiknek kezei között forognak már ezen hasábok, de a kiknek 60% a forgatás daczára sem tesz valami sokat a rendes, sablonos kötelességein felül. Azonkívül láttam én már olyan helyzetet több helyütt is egyházmegyénk területén, ahol egy-két világi katholikus már ébren van, de munkaerejük bénán vergődik az illetékesek nemtörődömsége miatt. Hisz még a világi munkakeresőket sem helyezzük el a nekik alkalmas munkakörbe.

Egyházunk úgy van berendezve, hogy az igazság is a papság révén jő hozzánk, hogyne kellene tehát a restauráció munkájának általuk hozzánk kerülni ?

Beszéljünk konkrétumokról. Én tudom, hogy bizonyos dolgokat, bizonyos szervezeteket matematikai pontossággal, határidőre ki lehetne építeni a helyi dolgozó embereknek. Azt mondották a tamáskodók, hogy az Urak kongregáczióját Szatmáron nem Lhet megcsinálni. És meg van. Én azt mondom, hogy három hónap leforgása alatt egyházmegyénk városaiban : Ungváron, Beregszászban, Mára- marosszigeten, Nagybányán, Nagyszőlősön, Felsőbányán meg lehetne alakítani az Urak kolóniáit. Csak egy ember akarja mindenütt. Csak egy. Csak egy.

De evégett a fejekből, a koponyákból valósággal eliminálni kellene egy pár szinonim gondolatot, mely szinte rögeszmévé vált: nem lehet, várjunk, csak türelem, majd később. Sőt ki kellene űzni a „majd holnap“ fogalmát is. A modern harczi taktika jelszava a gyorsaság, a megfeszült idegek éleslátása, perczekre berendezett menetterv, a terep teljes kihasználása. Talán csak nem mondjuk azt merészen, hogy mi eszerint a taktika szerint dolgozunk ?

Hát ez a külön őség a fiatal és öreg darvak kívánságai között, A viharjelző csodás pontossággal ezer kilométerek viharait jelzi. Önök édes Uraim, — bocsássanak meg, — gyerekkorukban nem jártak gyorsvonaton s talán akkor a szeizmográfról sem hallottak még. Mi már benne élünk ebben a világban, mert érezzük a nagy viharok söprő szelét,

tudjuk, hogy a gyorsvonatok átgázolnak rajtunk, mi jobban fázunk és jobban remegünk azokért, amik drágák nekünk, amiket szeretünk.

De sokat jelentene, ha a mi taktikánkat fogadnák el . . .

Szomorú őszi este csöndes magyar falu néma házai között járok. Már mindnyájan lepihentek. Az én népem. Kicsi templom felé csoszog az öreg harangozó lámpásával, felmászik a toronyba, végigkonditja az Avét, utánna cseng-bong a halálharang. Azután lemászik, lámpása eltűnik a sötétben és ismét csend van. Csak a plébánia ablakán kiszűrődő fény világit be a homályba. Mellette ősz fej . . .

Elgondolkozva megyek haza. A csendben némán beszél Valaki: És ne legyen soha pihenéstek . . .

Mert ősszel, későn eltűnnek a levegőben lomhán, lustán úszkáló ökörnyálak s helyettük jön a dér.

Azt pedig ti nem akarhatjátok.

Ne felejtsük el, hogy a liberálisok szabadkőmivesek és szocziáldemokraták tolvajnyelvén „a klerikalizmus“ a kath. vallást vagyis a kath. egyházat jelenti. Ha valakit klerikalis-nak mondanak, ugyanazon tolvajnyelv szerint annyit tesz, hogy az illető hű és derék katholikus ember. Találóan mondja valaki : A „klerikalizmus“ okos," ravasz emberek találmánya, hogy az ostobák felüljenek neki.

Minden kath. embernek a Népszövetségben van a helye! Tagsági dij egész évre 1 K. Ennek fellenében minden hónapban egy népfelvilágositó füzetet és november hónapban egy gazdag tartalmú naptárt kapunk, továbbá ingyen jogi tanácsot a nép- szövetség ügyvédeinél.

Adakozzunk a Sait6ahnra

jongott a nemzet. És elnémult az ország czi- terája.

Szent Imre történeti valóságáról beszól szent László lelkesedése, kinek uralkodása alatt a „liliom ifju“~t a szentek sorába iktatták.

A magyar herceg-ifjú emléke és tisztelete ólt a mohácsi vész bus sejtelmei között, mikor a pécsi főiskola ifjúsága szent Imre her- czeg képével varrott zászlójával ment el a nemzeti nagyiét temetőjére meghalni.

Élt a magyar ifjú eszménye Rákóczj^- nak ifjúságában; azokban a nemes lelkű ifjakban, a kik nemzetünk díszei voltak. És élt a legközelebbi nagy idők kohójában is, mikor Zichy Nándorok ültek a hazáért vak börtönben ; azok a hitvalló ifjakból valók, kik férfikorukban Egyházunk és Hazánk büszkeségeivé váltak.

És szent Imre eszménye átragyog, át- sugárzik a tengeren túlra is. A hol három millió magyar él. A kik templomaikban, mint arról biztos tudomásom van, oltáraikra emelik szent Imre képét; zászlaikr.i hímezik a magyar ifjúság eszményét. És mikor szállanák, érkeznek a vándormadarak innen az ó hazából; és átragyognak a csillagok .. beszélik, magyarázzák gyermekeiknek, büszkeséggel és a hazafájás könnyeivel : ki volt és ki ma is a magyar ifjúnak szent Imre.

*

Tudom én azt, kedves Ifjak, hogy talán már most is, de főleg, mikor majd a hangya forgalmú életbe léplek: találkozni fogtok emberekkel, Es bizonyos nagyhangú elméletekkel, úgynevezett elvekkel vagy talán elvte- lenségekkel. Újságokkal, füzetekkel, melyek

nektek azt szuggerálják, az Írják, hogy a sz. Imre kultusza, tisztelete, eszménye a legendák világához lartozik. Hogy ez a tisztelet, ez a kultusz a nemzeti képzelem fejleménye.

De kérdezem, van e nép a világon, melynek igaz, hü történetei közt a legendák virága ki nem virul. Van e a világnak nagy, eszményi alakja, melynek személyéhez a legenda nem tartozik.

Hát vájjon tagadjuk e meg magát a fát azért, mert gyökerén örök repkény nő és derekát a zöld borostyán övezi.

— Tudjátok-e, Írja a hallgatás és csend nagy, világhírű írója Maeterlinck, tudjátok-e mi a legenda? A múlandó valóságtól megtisztított igaz történeti mag. A mely kisar- jadzva, eleven és hü. És a mi fő, a .népek lelkének igaz kifejezője,

— Jaj a nemzetnek, Írja egy előkelő történetíró, mely ifjúsága előtt kisebbíti a nemzeti hagyományokat és legendákat. A tisztalelkü ifjúság lelkének táplálékai ezek ahagyományok. S bár inkább táplálkoznának a forrásokból és ne merülnének bele a piszokba, az erotikus, beteges fantáziák szüleményeibe, a mely táplálók a magyar faj higiénikus és lelki épségének érzékeivel oly nagy ellentétben van.

De hiszen tudják, érzik azt a történeti materialisták, a kik általán egész nemzeti történetünk szellemének hatását tagadni igyek szenek, tehát a szent Imre történetében rejlő erőt is, tudják, hogy uj történetet csinálni nem lehet. A történelem lapjait meghamisítani nem virtus. Hát más módszerhez folyamodnak. Más formulával kísérleteznek. Azt mondják, hogy a történeti eszmények s főleg szent Imre eszménye nem a XX. századba

való. Nem utánzásra való. A mai ifjúságnak nem az a hivatása. A mai idők ifjúsága a reális világba megy. Mások az életértékek. Más czélok lebegnek áz emberiség előtt, melyet az ifjúság révén a kultúrával elérni akar.

Kedves Ifjak! Van-e a világon nép, nemzet, mely azt hirdette és hitte, hogy mikor történeti eszményeit, alakjait az ifjúságnak idézi, felmutatja, hogy a hősöknek, a nagyoknak példája már ennél fogva is azt eredményezi, hogy az uj nemzedék éppen olyan nagygyá, éppen olyan hőssé válik, mint maguk az eszmények. Vagy eltakarta és eltakarja és nem idézi őket, mert úgy sem lehetnek azokká, eszményekké — a maguk változott korukban és viszonyaik közt.

Hát akkor Szokratest, a nagy gondolkodót ne ismertessük meg az ifjúsággal. Úgy sem lesznek Szokratesekké. A mi magyar klasszikus Íróinkat se olvassuk, hiszen ma úgy is modern stílben kell irniok. Szép- irási mintákat se adjunk nekik, mert ma úgy is csak olvashatlan aláírásokra van szükség. Deák Ferencz önzetlenségére se hivatkozzunk, mert ma úgy is a hasznossági elv és gyakorlat járja. Lám lám hova vezetnek a fogalmak zűrzavarai, a tolvajnyelvek formulái. Csodálkozhatunk-e, ha a mai világban a szent Imre kultuszát is elcsavarják, hamis világításba állítják be és szándékosan félremagyarázzák.

II. A mi eszményeink, a mi történeti nagy alakjaink élete példái igenis követésre méltók. A tökéletesedésben. Az erényekben. A magasabb értékekben. Az emberi szép és nagy vonásokban. A jellem kialakulásában. Tényezők a nevelés, a társadalmositás mun-